„Teljes egészében helytelen azt állítani, hogy a világjárvány Isten büntetése. Isten senkit nem akar bábként, madzagon rángatni. Az ember szabad akarata a mai napig jelen van a világban, mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit cselekszik” – tisztázta azonnal Kampfmüller Sándor katolikus lelkipásztor, mit gondol azokról (az egyébként a legtöbb kataklizma esetén megjelenő) felvetésekről, miszerint a pandémia egyfajta isteni szankció.
„Nézzük meg, hogy az ember mit tett a teremtett világgal. Elég csak a környezet károsítására, a globalizációra gondolni. „Isten nem szól bele olyan szinten az életünkbe, hogy korlátozzon bennünket. Sajnos a rossz is meg van engedve a világban. Mindemellett nagyon sokszor megtapasztaltam Isten kegyelmét és segítségét: pont a betegek felé vagy a betegek által” – mondta a Budapesti Katolikus Kórházlelkészség vezetője.
A szervezetet 2004-ben alapította Erdő Péter bíboros azzal a céllal, hogy összehangolja a fővárosi plébániák kórházi lelkipásztori szolgálatait – áll a Magyar Kurír ismertetőjében. Hasonló szervezetek alakultak más katolikus egyházmegyékben is.
Egy órán belül
A katolikus kórházlelkészség alapvető küldetése, hogy a kórházba került hívek számára elérhetővé tegye az egyházat. A súlyosan beteg – nemcsak a haldokló – emberek igénylik lelkipásztor látogatását, „szeretnék a szentségekben Krisztus megerősítését”. Ezért a kórházlelkészség a főváros kórházaiban és idősotthonaiban megszervezte a Katolikus Sürgősségi Lelkipásztori Szolgálatot. Telefonszámuk éjjel-nappal hívható. A sürgősségi szolgálat igyekszik megoldani, hogy az értesítéstől számított egy órán belül megérkezzen a pap.
A budapesti iroda a kezdetektől fogva az Országos Onkológiai Intézetben működik. Idén február 11-én itt – pontosabban: az intézetben lévő kápolnában – ünnepelték a betegek világnapját, amelynek bevezetését II. János Pál pápa kezdeményezte a katolikus egyházban. „Mi hiszünk abban, hogy egyrészt a beteg ember lelkét is gyógyítani, erősíteni kell, és ez sokszor a testi gyógyuláshoz is hozzájárul, ugyanakkor abban is hiszünk, hogy az a segítség, amit kínálunk, objektív értéket is jelent” – fogalmazott a februári ünnepségen Erdő Péter.
Engem is beöltöztettek
A katolikus kórházlelkészség a rendkívüli helyzetben is „0–24-ben működik” – tájékoztatott Kampfmüller Sándor. Pandémia idején ugyanúgy fontos a nem covidos betegek ellátása is. A kórházlelkészség a bíborossal is egyeztetett arról, hogy a jelenlegi körülmények között mindezt hogyan lehetséges biztonságosan megoldani. Óvintézkedésként különválasztották a covidos betegekhez járó papokat azoktól, akik nem covidos osztályokat látogatnak.
Ahhoz, hogy egy katolikus lelkipásztor bemehessen a fertőzött betegekhez, szükség van a kórház engedélyére, de szükség van az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye megbízására is. A papoknak be kell tartaniuk ugyanazokat a járványügyi intézkedéseket, amelyeket az ápolóknak és az orvosoknak. „Engem is teljesen beöltöztettek” – közölte Kampfmüller Sándor.
A katolikus szabályzat szerint papot vagy a betegnek kell hívnia, vagy pedig – ha ő nincs olyan állapotban – egy közeli hozzátartozónak, aki feltételezi, hogy az eszméletlen beteg maga is igényelné az ellátást. A veszélyhelyzetben ki kellett találni azt is, milyen módon lehet a „szent kenetet” úgy bevinni a betegeknek, adott esetben a haldoklóknak, hogy a vírus kijutásának az esélye nulla legyen. A felszentelt olajat fültisztító pálcikára teszik rá, a kenet feladása után a pálcika a kórházi megsemmisítő konténerbe kerül. A kórteremből semmilyen tárgyat nem szabad kivinni.
Gyógyulás a kenet után
Az „utolsó kenet” kifejezés tévesen terjedt el a közvéleményben, az egyházban „betegek kenetének” nevezik. Az egyház hivatalos imádsága ez a beteg fölött, az ő gyógyulására vagy üdvösségére – hívta fel a figyelmet Kampfmüller Sándor, aki öt éve kórházlelkész: „Sok beteggel találkoztam már, aki a kenet feladása után meggyógyult és folytatta a mindennapjait.”
Amúgy nem feltétlenül kell ragaszkodni a személyes találkozáshoz. Amennyiben a beteg ezt igényli, telefonon is tud beszélni a pappal. Márpedig az igény megvan – jelentette ki Kampfmüller Sándor. Meggyőződése, hogy a mai kor technikai eszközeinek jóvoltából a betegágyukhoz kötött hívek a korábbinál sokkal, de sokkal szélesebb körben eljuthatnak az egyházhoz, részesei lehetnek az imádságoknak és a szentmiséknek.
Itthon nem volt ilyen képzés
„Közel harminc éve vagyok kórházlelkész, ami azt is jelenti, hogy az elsők között kezdtem ezt a szolgálatot Magyarországon. Talán én voltam a harmadik” – idézte fel a múltat lapunknak nyilatkozva Gál Judit debreceni református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Kórházmissziójának vezetője.
Gál Judit egy kis szabolcsi faluban nőtt fel, édesanyja az egészségügyben dolgozott. Biztosra veszi, hogy az ő életpályája, a betegekkel való kapcsolata is nagy hatással volt rá. Már a református teológia hallgatójaként érezte, hogy legszívesebben lelki gondozással foglalkozna. Később – amikor egy idős lelkipásztor kíséretében látogatta a kórházakat – eldöntötte, hogy a kórházlelkészi hivatást választja.
Annak idején nálunk nem lehetett ilyen speciális képesítést szerezni, Gál Judit azonban egy külföldi ösztöndíj után képzett, szakvizsgázott kórházlelkészként tért haza.
Idegen volt a kórházlelkészség
Az élet más területén egy nő általában akkor lehet vezető, ha férfiak nem pályáznak a tisztségre, a pozíciónak nincs különösebb anyagi és erkölcsi megbecsültsége. Gál Judit elmondása szerint a református egyházban nem a női mivoltából adódtak problémák. Másfajta küzdelmeket kellett megvívni.
A kórházi lelkészi szolgálat kezdetben idegen volt a gyülekezetek számára is, az egészségügyi intézmények számára is. Az előző rendszerben évtizedekig a templom falai közé szorították a gyülekezeti és hitéletet. Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg természetessé vált, hogy létjogosultsága van az olyan típusú társadalmi missziónak, amilyen a kórházlelkészség is. Persze a gyülekezeti lelkész is végez lelki gondozást, de neki sok egyéb feladata is van – tisztázta a különbségeket Gál Judit.
Ma már magától értetődik, hogy a református lelkipásztorok „teljes értékű” szolgálatot végeznek a börtönökben, a vakok intézetében, a családsegítőkben vagy például a telefonos lelkisegély-vonalak révén. A református Kórházmisszió munkájában jelenleg csaknem negyven lelkipásztor vesz részt.
A járvány kérdései
Minden válság idején, amely megrázza a társadalmat és az egész világot, nagyon sokféle érzés kavarog mindnyájunkban – tért rá a pandémiás helyzetre a Kórházmisszió vezetője. Ilyenkor nem csak azok a kérdések merülnek fel, hogy miért tört ki a járvány, meddig tart a rendkívüli állapot, mikor lesz már vége ennek az egésznek. Előkerülnek olyan témák is, amelyekről a hétköznapokban nem nagyon szoktunk beszélgetni. Mit tanulhatunk mindebből? Milyen értékrendet tartunk igazán fontosnak, milyen kapaszkodóink vannak?
Hívők és nem hívők egyaránt megfogalmazzák magukban ezeket a kérdéseket, ha pedig van, akinek feltehetik azokat – például a kórházi betegágyon fekve egy református lelkésznek –, akkor ebből rendkívül mély beszélgetések születhetnek.
Nyílnak az ajtók
A koronavírus miatt ápolásra szoruló emberek nagyon eltérő állapotban kerülnek kórházba. Vannak, akikkel lehet beszélgetni, és vannak, akik ágya mellett csak egy imádságot lehet elmondani. Gál Judit szerint nem a kötelező védőfelszerelés használata nehezíti leginkább a lelkészi szolgálatot. Sokkal inkább az, hogy a járványügyi előírások miatt egy-egy kórteremben csak a szokásosnál lényegesen rövidebb időt szabad eltölteni.
„Imádkozás közben azt kérem Istentől, hogy nyisson ajtókat, ne csak a kórházi osztályon, hanem az emberi szívekben, lelkekben is. És úgy tapasztalom, hogy nyílnak ajtók” – számolt be a tavasz óta tartó időszakról. Értelemszerűen főként református hívek kérik, hogy látogasson el hozzájuk, de a kórtermekben sokan mások is megszólítják. Nem számít, hogy ki milyen felekezethez tartozik, egyáltalán tartozik-e valamilyen felekezethez.
Mégis hálás
Amikor arról kérdezzük, az elmúlt fél évben nem érezte-e úgy időnként, hogy összeroppan, Gál Judit hosszú másodpercekre elhallgat. Nehezen szólal meg:
„Mostanában többször sírva megyek haza. Vannak képek, vannak mondatok, amelyek nagyon mélyen belém ivódnak. Megrendítő, amikor azt kell belesúgnom egy haldokló fülébe, hogy azt üzeni a felesége: nagyon szereti… Adná Isten, hogy mielőbb legyen vége a járványnak, és egyetlen napot se kelljen többet a vírussal foglalkozni. Mégis hálás vagyok. Mindig nagyra értékeltem az egészségügyi dolgozók munkáját, közöttük élek. Folyamatosan hálát adok értük a Jóistennek. Függetlenül attól, hogy vallásosak vagy sem: teszik azt, amit tenniük kell. Emberfeletti munkát végeznek ebben a nagyon nehéz helyzetben.”
