Megnyitotta a kormány a börtönkártérítések még februárban elzárt pénzcsapját, ám rögtön szűkebb mederbe is terelte a raboknak járó forrásokat. A december 16-án elfogadott törvénymódosítás hátteréről Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke azt mondta, az Orbán-kabinet a döntéssel egyet előre, kettő hátra lépett – a változások némelyike kedvező, többségük viszont elrettentően hat a kártalanítási pert fontolgató elítéltekre. Ez pedig rossz hír lehet áldozataiknak is.
Pozitív fejlemény például, hogy leegyszerűsítették a kártérítési eljárás bürokratikus folyamatát. Megszűnt a panasztétel intézménye: a túlzsúfolt cellában élő rabnak korábban panaszt kellett benyújtania a börtönparancsnokhoz – akinek, a börtönök általános túlterheltsége miatt esélye sem volt a helyzet kezelésére – és csak ezután lehetett bíró előtt beperelni az adott intézetet. A börtönök most saját hatáskörben, a rengeteg papírmunka és a büntetés-végrehajtási bíró kihagyásával bírálhatják el az egyszerűbb kártérítési ügyeket.
Kártérítési akkor jár, ha a rab kisebb saját élettérrel rendelkezik a zárkában az uniós előírásnál, azaz négy négyzetméternél. Ha ez teljesül, akkor a börtön kiszámolja, hogy az elítélt hány napot töltött így, és napi 1200 forintos kártérítési összeget fizet. Problémás viszont, hogy egyéb körülményeket nem vesznek automatikusan figyelembe – az elítélt lakhat fűtés és hűtés nélküli, poloskás, dohos zárkában is, ha megvan az előírt négyzetméterszáma, nincs joga perelni – mutatott rá Kádár.
Ennél is nagyobb gond, hogy az állam egy sor korlátozással nyúlt a kártalanítások után. A legdrasztikusabb változás, hogy a rabok, büntetésük letöltéséig nem férnek hozzá az összeghez. A pénz addig a bv-intézet letéti számláján várakozik, és az elítélt csak „különös méltánylást igénylő esetben”, parancsnoki engedéllyel kezelheti: például ha otthon beázik a tető, ha új iskolatáska, ruha kell a gyereknek.
A kormány arról már márciusban gondoskodott, hogy ezek a pénzek ne kerülhessenek ügyvédi letétbe. A két intézkedés együttes eredményeként a rabokat képviselő (ezért a propagandában Soros-bérencnek beállított) ügyvédek így nehéz helyzetbe kerültek, hiszen munkadíjukat adott esetben csak évek vagy akár évtizedek múlva kaphatják meg.
Jóval előbb hozzáférnek viszont a pénzhez a végrehajtók. Ha az elítélt magánszemélynek vagy banknak tartozik, már a kártalanítási összeg megítélése után, de kiutalása előtt levonhatják abból az adósság egészét vagy egy részét. Szélesítették a bűncselekmények áldozatainak kárpótlási lehetőségeit is – a sértettek elsőként juthatnak hozzá a börtönkártalanításból származó pénzhez, és korábbi három hónap helyett egy évig, rászorultsági igényük bizonyítása nélkül követelhetnek kárenyhítést. Mindez együtt viszont oda vezethet, hogy az elítélt kétszer is meggondolja, belevág-e a perbe. Ha pedig nem teszi, oda lesz az áldozatok gyakran egyetlen reménye is, hogy az elszenvedett bűncselekmény után kártérítést kapjanak az elkövetőtől – mutatott rá a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.
A kártalanítások összege a pár a százezer forinttól a néhány millió forintig terjed. Ám a magyar börtönökben éveken át tartó, rendszerszintű problémát jelentett a túlzsúfoltság, ezért a tömegével indított perek összértéke meghaladhatja a 10 milliárd forintot is. Erről beszélt februárban, a kifizetések felfüggesztésekor Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, aki „börtönbizniszt” emlegetve erőszakos bűnözők, álcivilek és dörzsölt ügyvédek játszmájának nevezte a kártérítési ügyeket. Arról ugyanakkor nem beszélt, hogy a magyar alkotmánnyal és az uniós szabályokkal is ellentétes börtönnyomor az állam felelőssége, hiszen nem a rabokon múlik, hogy az előírt négy négyzetméter helyett olykor csak törölközőnyi helyen húzhatják meg magukat. Ráadásul, 2016-ban éppen a kormánypárti kétharmad fogadta el a rabok kártalanítását megengedő törvényt, amit 2020-ban már problémásnak találtak.
