A politikus a hatalomért lesz politikus. Azért, hogy ő mondhassa meg, miként legyenek a dolgok. A hatalom állítólag jó érzés. Egyszer beszélgettünk erről valakivel, akinek már volt benne része. Kesernyés mosollyal ismerte be, hogy tényleg édes, ha egyszer belekóstol az ember, nehéz róla leszokni. Addiktív, sokan bármire képesek, csak hogy megtarthassák. Legtöbb ember némi sajnálatot érez a kábítószeresek vagy alkoholisták iránt, de ez a politikusokra nem terjed ki. Akkor sem, ha visszataszító hataloméhségük olykor szánalmas sorsokhoz, emberi tragédiához, nyilvános megaláztatáshoz vezet.
Tudnánk időben és földrajzilag is közelebbi példát, de emlékezzünk inkább a Sztálin tivornyáin vezényszóra guggolós táncot járó Hruscsovra. Rögtön megértjük, miért tartott ki Donald Trump mellett a Republikánus Párt legtöbb politikusa: a hatalomért. Trump a 2016-os előválasztás során tahóként viselkedett. Arra célozgatott, hogy Marco Rubio szenátornak nem csak a termete kicsi, hanem a férfiassága is, bezzeg az övé nagy. Ted Cruz szenátor feleségének külsejére tett becsmérlő megjegyzést, megemlítve, hogy Melania mennyivel szebb. Rubio és Cruz aztán négy éven át minden lehetséges alkalommal Trumpot magasztalta – el lehet képzelni, mennyire őszintén.
Egy másik szenátor, Lindsey Graham négy éve meg volt róla győződve, hogy Trump kampánya az idegengyűlöletre, a rasszista érzelmek felkorbácsolására és bigott vallásosságra épül. Demagógnak nevezte, akinek a megoldási ötletei sosem fognak beválni és aki az előítéletekre, a politika sötét oldalára játszik. Aztán "a görény visszafordult a csőben", Graham lelkesen végignyalta Trump elnökségét és a választási vereség után is a végsőkig kitartott mellette. Akárcsak Mitch McConnell, a szenátus többségi és Kevin McCarthy, a képviselőház kisebbségi frakcióvezetője. Előbbi a héten végre erőt vett magán és gratulált egykori szenátor kollégájának, de McCarthy száján még mindig nem jött ki, hogy Joe Biden lesz a következő elnök. Ugyanis a republikánus szavazók zöme Trump bűvöletében él, a bukott elnök pedig kíméletlen bosszúálló. Mindenkit a tweetjei hegyére tűz, aki ellent mer neki mondani, amire talpnyaló médiája rögtön ráveti magát, mint – mily találó hasonlat! - gyöngytyúk a takonyra.
Akadt, ha nem is 133, de 126 „bátor” jobboldali képviselő, aki boldog vigyorral ismerte be, hogy hülye, és támogatta a texasi főügyész jogi értelemben elképesztően buta és minden tekintetben esélytelen keresetét négy másik állam választási eredményének megsemmisítéséről. Vagyis a republikánus képviselők kétharmada és a legtöbb szenátor hajlandó lett volna sutba dobni a demokráciát és bevezetni az Egyesült Államokban a nyílt tekintélyuralmi rendszert. Megmutatták az igazi arcukat. Nem világos, van-e innen nekik visszaút, s ha igen, mennyi idő kell majd a bejárásához.
Az amerikai alkotmány megfogalmazói 231 éve is ismerték a hatalom természetét és mindent elkövettek, hogy kivédjék jövőbeli veszélyeit. Végül Trump esetében is sikerült. Ebből akkor is erőt meríthetünk, ha már tudjuk, hogy a kockázat örök.