Nicolas Navarro 8 és 18 éves kora között országúti kerékpárosként versenyzett, mígnem elesett és súlyos sérülést szenvedett. Eltört három csigolyája, ami miatt három hónapig nem ülhetett kerékpárra, a profi karriernek pedig búcsút kellett, hogy intsen.
Mivel Navarro bátyja hegyi futó volt, így úgy döntött, maga is kipróbálja ezt a sportot. Hamarosan rájött, hogy nemcsak élvezi, tehetséges is ebben. Első versenyét 2012-ben, szülővárosában, a dél-franciaországi La Crauban teljesítette.
„Láttuk, hogy kenyai sportolók állnak az élen, megpróbáltuk tartani velük a lépést, ez egészen 50 méteren át sikerült is” – emlékezett vissza az első 10 kilométeres versenyére, amelyen 34 perc 36 másodperces eredménnyel 7. lett. A későbbiekben elkezdett érmeket szerezni helyi versenyeken, majd 23 évesen úgy döntött, hogy áttér a hosszabb távokra, s maratoni futó lesz.
Öt évvel később, 2018-ban részt vett a Valencia Marathonon, 2 óra 12 perc 39 másodperces időeredménnyel ért célba, mindezt úgy, hogy teljes munkaidőben a Dechatlonnál dolgozott a kerékpár-, és síszervízben.
„A 2019-es párizsi maraton előtt sosem gondoltam az olimpiára, a sport csak hobbi volt számomra. Arra törekedtem, hogy jobb legyek, mint legutóbb Valenciában” – jelentette ki Navarro, aki Morhad Amdouni mögött második franciaként ért célba, s immár 23 másodpercre volt az olimpiai szinttől.
Ami korábban tervben sem volt, az kézzelfogható közelségbe került, sikerein felbuzdulva arra az elhatározásra jutott, hogy megpróbál kijutni a tokiói olimpiára. A cél az volt, hogy nyolc hónappal később a Valencia Marathonon szintidőn belülre kerül.
„Tudtam, hogy az év ezen szakaszában az enyhe időjárás miatt nagyszerű eredményre lehetek képes. Nem ámítottam magam azzal, hogy könnyű lesz, de tudtam, hogy meg tudom csinálni.”
Az ominózus verseny előtt két hónap fizetetlen szabadságot vett ki, de megérte. A versenytávot 2 óra 10 perc és 1 másodpercet teljesítette, mindez 89 másodperccel volt jobb az ötkarikás szintidőnél.
A 29 éves hosszútávfutós sikereinek köszönhetően bekerült a francia válogatottba, hazáját októberben a lengyelországi Gdyniában képviselte a félmaratoni világbajnokságon. Noha már élsportolónak számít, még mindig teljes munkaidőben a Dechatlonban dolgozik.
Navarro legutóbb december 6-án állt rajthoz, a Valencia Marathonon egyéni csúcsot futott: 2 óra 9 perc 17 másodperces eredménnyel 23. lett. A verseny után egy hét pihenő következett, majd visszament dolgozni.
Felkészülése csúcsán hetente több mint 230 kilométert fut, de amikor dolgoznia kell, olyankor „csak” 150 kilométert teljesít – ez körülbelül 10 óra edzést jelent.
„Reggelente 7.15-kor kelek, aztán lefutom a lakásom és a sportbolt közötti 12 kilométert, majd ebédig dolgozom. Gyorsan eszem és szundítok egyet a műhelyben, majd 17 óráig folytatom a munkám. Ezután sietek a buszhoz, amely elvisz a sportpályára. A félórás út alatt alszom egyet a buszon, majd jöhet az esti edzés” – magyarázta a hétköznapjait a francia sportoló, aki kedden és csütörtökön tart keményebb edzéseket, ezek a tempó-, és intervallum futások napja.
„A munka és az edzés javíthatja a mentális állapotomat. Előfordul, hogy a munkahelyemen nehéz napom van, s emiatt nem akarok elmenni edzeni, ilyenkor tudom, hogy szenvedni fogok. Legszívesebben hazamennék, de amikor végzek a futással, örülök, hogy elvégeztem a dolgom.”
A sportüzletben végzett munkája során kapcsolatban van az ügyfelekkel is, aki felismerik és gratulálnak az eredményeihez. „Kicsit zavarban vagyok ilyenkor, de nagyon jó érzés” – mondta.
Annak ellenére, hogy az életmódja sokak számára bonyolultnak tűnhet, Navarro kedveli, hogy sportol és dolgozik is, úgy véli, ez egyensúlyt teremt az életében.
„Folyamatosan jól kell, hogy érezd magad. Minél jobban érzed magad, annál többet edzel. S ha az eredmények jönnek, az nagyon jó érzés” – zárta szavait.
