Ott volt minden kilométerkőnél. A Holéczy zenekarban, a Budai Ifjúsági Park megnyitóján, a dzsesszklub megalakulásánál a belvárosi Dália presszóban, a gyógyszerészek bálján, a Táncdalfesztiválok hajnalán, a koktélhajón, Mátray Zsuzsától Korda Györgyig szinte valamennyi énekes rádió- és lemezfelvételén. Szaxofonon muzsikált, ám minden hangszeren játszott. Zenekara számait mindig ő konferálta, s egy ízben így jellemezték: „Hazánk legjobb disc-jockey-ja.” Még kritikát is írt az amatőr bandákról a hatvanas évek közepén, miután saját csapata nevét Ifjúsági Jazz együttesről Bergendyre változtatta: „Zenei felkészültségük nagyon gyenge, a dilettantizmus jellemzi. Ez a big beat-stílus primitívségéből adódik.”
Ám az igazi népszerűséget, amire Bergendy István mindig is olyannyira vágyott, a svájci vendéglátózás utáni hazatérés és a Latzin, Demjén kettős leigazolása hozta meg. A Parkban még Demjén nélkül ment a Dizzy, a Tip Toe vagy az Aquarius, amelyet „tánczene” megjelöléssel adott ki a hanglemezgyártó vállalat, ám a címe már az volt: Beatablak. S hetven szilveszterén, amikor három üres perc maradt éjfélig, így szóltak a zenekarnak, hogy élőben töltse ki a Himnuszig hátra lévő időt, majd milliók fülébe mászott a Mindig ugyanúgy, kezdetét vette a Bergendy együttes aranykora. A Te vagy a lexebbet és a Zime-zumot a Fázom, a Jöjj vissza, vándor, a Jelszó: love, szeretet, a Darabokra törted a szívem, a Lepihenni melletted váltotta fel, s a Ganz-MÁVAG kultúrotthona előtt hetente rendszerint annyian maradtak kinn, mint ahányan befértek. Az E épület 1971-es karácsonyán a Syrius és a Bergendy István, Bergendy Péter, Debreczeni Csaba, Demjén Ferenc, Hajdú Sándor, Latzin Norbert, Oroszlán György csúcsösszetételű Bergendy játszott – lenn a bárban meg a Sakál Vokál domborított –, majd a miskolci rockfesztiválon a Bergendy volt az utolsó fellépő mint az akkori idők első számú zenekara.
De nehéz lett az iskolatáska, amikor Latzin, majd Demjén is elhagyta a bandát, mert a finom szalonzenekar még akkora hullámokat sem keltett, mint a Virágéknál ég a világ. Ez nagyon fájt Bergendy Istvánnak, akinek különösen a szívébe hasított, hogy a Süsü, a sárkány című mesejátékhoz írt zenéjéről kiderült: hangról hangra megegyezik Willie Mitchell amerikai trombitás Cherry Tree című szerzeményével.
Az összetéveszthetetlen egyéniségre úgy emlékszik majd mindenki, mint a pionírok egyikére. Ránéz odafenn Benkőre, Mihály Tomira, Fecóra vagy a nála negyvenhárom évvel kevesebbet élt Latzinra, és közvetlen stílusában azt mondja: jöttem lepihenni mellettük.
