Nem vagyok egy himnuszéneklős típus, sőt kimondottan irritál, amikor úton-útfélen aprópénzre váltják a nemzet központi szimbólumát. Ceausescu Romániájában nőttem fel, ahol a magyar himnusz hallatán azonnal könnybe borult a szemünk és összeszorult a gyomrunk, s énekeltük azt, bár tudtuk, hogy a szekuval gyűlhet meg a bajunk. A rendszerváltás után viszont azt látva, miként teszik nevetségessé saját nemzeti szimbólumaikat a román nacionalisták, fenntartásaim lettek a már minden istentisztelet végén, minden magyar világi rendezvény, iskolai vagy bármilyen magyar esemény alkalmával szinte kötelezően elénekelt magyar himnusz kapcsán. Amikor a kifakult román trikolór már a közbudik ablakában is ott lengedezett Marosvásárhelyen, Kolozsváron pedig Funar piros-sárga kék kukáiba dobálhattuk a szemetet, sokan megértettük, miért is több sok esetben a kevesebb.
A nemzeti himnusz szabad eléneklése viszont minden nemzeti kisebbség számára érzelmi kérdés, eléneklésének joga pedig alapvető szabadságjogainak egyike. Ettől csak diktatúrák fosztják meg saját kisebbségeiket. Illetve Ukrajna. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat ugyanis hazaárulás, Ukrajna területi integritásának és sérthetetlenségének megsértése vádjával indított büntetőeljárást a szürtei kistérségi tanács tagjai ellen, akik a november 21-i alakuló ülésen az ukrán után elénekelték a magyar himnuszt is.
Nyilván Ukrajnában más nemzeti kisebbség is elénekli saját nemzeti himnuszát is az ukrán mellett, de eddig csak a magyarok esetében számított ez hazaárulásnak. Mert elsősorban nem is nekik, hanem a budapesti kormánynak szól. Talán ideje lenne végre már tárgyalóasztalhoz ülni az üzengetés helyett és belátni, hogy minden budapesti keménykedésnek épp azok isszák meg a levét, akikért állítólag harcolunk és kiállunk.
A magyar kormánynak ezesetben valóban lépnie kell valamit. Remélhetőleg ezúttal talál már valami jobb fegyvert, mint a három éve hatástalanul használt bojkottot. Addig is Je sui kárpátaljai, szürtei magyar!