A Duna-hidak közül a Galvani változatnak rengeteg előnye van. Budán nem a Bartók Béla út felé viszi a forgalmat, ahogy a Szabadság híd meg a Petőfi híd, hanem kissé délebbre, ahol a rácsos útszerkezeten át jobban csatlakoztatható a városból kivezető irányhoz. A Csepel-szigetet nem kerüli el, hanem Budával és Pesttel is kapcsolatot ad neki, egyben felértékeli az északi szigetcsúcs kihasználatlan területét. Pesten pedig remek összeköttetést nyújt a Hungária körúthoz, átemelve azt a vasúti beszorítottságból, kiteljesítve és délebbre húzva az ívét.
Ezt, vagy ehhez hasonló gondolatainkat a nyolcvanas évek második felében mondtuk, írtuk, főleg a VÁTI műhelyében – Benyó Bertalannal, Miklóssy Endrével, Péterffy Ágostonnal és másokkal –, amellett érvelve, hogy a vasúti híd mellé építendő Lágymányosi (Rákóczi) híd helyett Buda, Pest és Csepel szempontjából egyaránt a Galvani-híd lenne a jobb megoldás. A kormányzat, a főváros és a megbízott tervezővállalat egyaránt a lágymányosi változatot támogatta. Aztán lezajlott a rendszerváltás, de megmaradt az elképzelés, hogy Budapestnek világkiállítást kell rendeznie, aminek addigra a helyszíne is körvonalazódott: előbb a Csepel-sziget csúcsát is érintve, majd azt mellőzve, a Rákóczi-híd két hídfőjén, aztán csak a budai oldalán. A tervezett rendezvény fontos érvként szolgált a híd mielőbbi építése mellett. A Galvani változat egyáltalán nem volt előkészítve, a kormányzat viszont sürgette az építést, fizette a költségeket, a főváros pedig asszisztált hozzá, nehogy elessen a beruházástól.
1995-re a híd elkészült. Pesten a vasút északi oldalán kiépült a Könyves Kálmán körút záró szakasza, a Csepel-sziget mellett elmegy a híd, Budán pedig társadalmi ellenállás akadályozta az egyenes továbbvezetést (ami egyébként a Nagykörutat záró Petőfi híd irányával párhuzamosan vezette volna a forgalmat, azzal együtt, a Nagyszőlős utcánál csatlakoztatva a Budaörsi úthoz). Helyette egy derékszögű délre fordulással, vasút alatti átbújtatással, majd egy jobbkanyarral lehet eljutni az Andor utca - Egér úti kivezetéshez. Az 1-es villamos 25 évnyi gondolkodás után, hasonló módon érkezik a Kelenföldi pályaudvarhoz. Megjegyzendő, hogy itt a kitérítésre akkor is szükség lett volna, ha a Galvani híd épül meg, mert a vele párhuzamos Etele útra kellett ráfordulni.
Ha a világkiállítást megtartották volna, akkor is értelmetlen lenne, hogy a hálózat örökre, de legalábbis hosszú évtizedeken keresztül, torzóként egy féléves presztízsrendezvényhez igazított közlekedési döntés betonba öntött lenyomatát őrizze – de ráadásul a világkiállítás végül el is maradt.
Örüljünk-e annak, hogy három évtized múltán az olimpiai pályázat kapcsán előkerült a Galvani híd, és azóta azt akarja megépíteni a kormány? Érvényesek-e még azok az érvek, amikkel egy emberöltővel korábban érveltünk? Lehet-e úgy tenni, mintha a Rákóczi híd nem lenne ott, és nem látná el – kényelmetlenül, bepréselődve, de mégis – nagy részét azoknak a funkcióknak, amikre a térségben szükség volt? A Hungária körút íve most már a Rákóczi hídra vezet, és a túloldalon is, az Egér úti csatlakozást és a környező térséget a Rákóczi híd szolgálja ki. A Csepel-szigetet persze nem köti be, ez kétségtelen. De ha már így történt, indokolt-e azt mondani, hogy Csepel bekötése a városba éppen a Galvani híd vonalában a legsürgősebb?
Van Budapest déli részének egy kelet-nyugati vonala, mintegy másfél kilométerrel délebbre, ami Budán, Csepelen és Pesten is fontos lehetőséget kínál, szerepel is a fejlesztési tervekben. A Határ út – a főváros valamikori határa – Ferencvárost választja el Pesterzsébettől és Kispesttől, majd a folytatása Kőbányát metszi át a Kőér utca vonalában. Ezzel egyvonalban van a Csepel-szigeten a beépített településrész északi széle, a kettő közötti Gubacsi híd rekonstrukciójára és villamos átvezetésére már született pár éve javaslat. Budán pedig Albertfalva és Budafok között a Rózsavölgyből érkezik a Dunához a Hosszúréti patak (vagy Kő ér). A Kő ért a Kőér utcával összekötő vonalban megépített híd jelentős lakosságú területeket szolgálna ki, egymástól kényszerűen elzárt, ma csak nagy kerülővel megközelíthető célpontokat kapcsolna össze.
A Galvani híd Illatos úti folytatása ugyanezt a Határ úti csatlakozási pontot célozza meg, elég érdekes módon elvezetve innen a forgalmat a Hungária körút felől már táplált belsőbb, Andor utca – Egér út tengelyre. Azaz Budán a híd nem tár fel új területet, csak még egy hidat nyújt ugyanannak a térségnek. Csepelen a harántolást mindegyik híd biztosítja, de az ott élők számára a Kőér vonal közelebb esik, kedvezőbb, és a Dunán keresztül nehezebben elérhető népes térségeket hoz egymáshoz közel. A felmerült másik pesti változat a ferencvárosi rendező pályaudvaron átemelve a 3-as villamos vonalába csatlakozik az Ecseri útnál, és a Hungária körúttal párhuzamosan halad a körvasút másik oldalán.
A bizonytalanságok ellenére a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa februári ülésén a kormány és a főváros rögzítette, hogy a ki tudja mit mivel összekötő Galvani híd a Fehérvári út és a Gubacsi út között megépül. A Budapest Fejlesztési Központnak a sajnálatos megállapodásra hivatkozó álláspontja szerint ha ez év végéig nem születik megegyezés a továbbvezetésről a főváros és a kormány között, akkor az új körút a híd megépítésekor Pesten átmenetileg a Soroksári útnál ér majd véget. Vagyis a kormányzatot nem érdekli, hogy a körút merre vezet tovább, sőt, hogy egyáltalán vezet-e tovább. A pesti célpont eldöntetlenségét jól jellemzi, hogy az előterjesztők a Galvani híd lehetséges továbbvezetésének irányát alkalmasnak találták most ősszel társadalmi vitára bocsátani.
Szó sincs átfogó fővárosi városszerkezetről, koncepcióról, amiből levezethető volna, hogy mit célszerű kiépíteni, és ahhoz keresnénk a közbenső áthidalás helyét. Itt éppen fordítva, egy valaha felmerült, de meg nem épült átkelési projekt rögzült, és most hozzá igazítanánk azt a városszerkezetet, ami időközben egész máshogy alakult.
Vajon lehet-e más okot találni a Galvani hídhoz való ragaszkodásra, mint a pesti hídfője környékén dédelgetett elképzelést, a Lopakodó Olimpia Programját? A rendezéstől való korábbi visszavonulás ellenére életben maradtak a sportlétesítmények előkészületei: atlétikai stadion, evezőspálya, birkózócsarnok, meg minden, ami kell még. Minden szakági világverseny rendezéséért harcba száll az ország, hogy az ürügyet szolgáltasson egy újabb létesítmény felépítéséhez.
Ha Budapest valaha olimpiát rendezne, akkor is értelmetlen lenne, hogy a hálózat örökre, de legalábbis hosszú évtizedeken keresztül torzóként egy kéthetes presztízsrendezvényhez igazított közlekedési döntés betonba öntött lenyomatát őrizze – de ráadásul még hosszú ideig nem is fenyeget az a veszély, hogy olimpiát rendeznénk.
Jó lenne ezt a titkos érvet elengedni, és józanul végiggondolni a városszerkezet és a lakókörnyezet szempontjából valóban fontos összefüggéseket. Beleértve azt is, hogy kell-e bárhol hat sávos hidat építeni, ami hat-hat sáv továbbvezetését provokálja a városszövetben. Meg azt, hogy vajon ott sürgősebb-e hidat építeni, ahol az jövőbeli fejlesztéseket segít elő, majd ennek folyományaként küld forgalmat a kapcsolódó területekre, vagy ott, ahol az százezernyi mai lakosnak a kapcsolatait javítaná. És azt, hogy szabad-e átfogó stratégiába illesztés nélkül, egy kivágott lapon szereplő hálózati projekt elemeit elfogadni és megépíteni.