Az a baj nem baj
Az a baj, hogy eltűnt a motiváció
Vegyünk téged kardigánban
Az ajtóból nézem, ahogy ott ülsz és
A pipereasztal neoncsöve elsápaszt.
A hajadat keféled, és nem akarlak
Elképzelni meztelenül egy szál fésűvel.
Az a baj, hogy amiket olvasok
Letapasztanak. Megsértődök a
Semmiségeken. Mint egy bűvész,
Akit lelepleznek. Olyan, akár a
Napfelkelte télen. Tudom, hogy van
De csak a hideg üveghez fagy az orrom hegye.
Az a baj, hogy felszántottak.
Belém vetettek idegen magot. Valami
Más kel ki bennem. Nem én.
Irhám nem a gyep. Az eredeti nyáron
Zöld tele színes virággal, télen
Ótvar barna. Rothadó szalma szín.
Nem baj rútságom, ha az az Enyém.
A következő napon
A következő napon
Markában ropogtatta Isten az eget
Vagy gyomra morgott tán?
Csikorgott, rozsdavörös borda a vascsigolyán
Éhezett a vérre, hogy valami szülessen érte
Kívántad megfulladtam egy szóban, mely így is kevés volt ahhoz, hogy
Fürödjek benne, és csak nagy ritkán oltotta szomjam
Betűket fűztem rideg acéldrótra
Tűzbe toltam, kovácsoltam, hogy karperecként Isten csuklójára fonjam
Vajjudók, hogy ne essen bajod
Fölöklendeztem reszketve tőle: nem sikerült
Bízhatsz bennem ez ősiség
Betűből szó,
Rideg acél
Szóból mondat
Drágakő
Mondatból versszak
Nyakék
Képet festhettem elé
Mire ideértem megfáradtam és a lendület elfogyott, de nincs kétségem
Mindig megteszem
Csendesebb lesz a világ
Áldoztam és áldozok érted
A következő napon
Utcák sikátorok
Kövekre roskadt éjszaka.
Járdaszegélyen a macska
kuporog. Gazdája az utca
neki dorombol. Ablak köpi
szikrázó slájmját. Az ázott
dög hozzá dörgölőzik.
(Benne egy fél pár kesztyű hever
eldobottan elhagyottan. Utána halkuló léptek.)
A kapubeugrók meddősége
fekete szén szagú széllel tömött
korgó gyomor. Egy comb a köldökből.
Könnyűvérű nőcske lógatja lábát
túl a minden vakságán. Vörös harisnya és
magas sarkúba bújt kecses láb.
(Kisvártatva egy fiúcska odaér. Lenyúl belé
és felordít meg van megtaláltam ez a kesztyű párja! )
Lehet, hogy reggelre meghal a nő, aki látta.
(átsuhan egy gondolat: neki meg van a párja)
Az utca gyomorszagát lélegzik vele a falak.
Kesernyés ízű levegőt szív azt hiszi
ez az élet pedig ez a halál.
Éjfélkor a nyaka köré tekeredik.
Azt súgja ez csak álom pedig neki ez most valóság.
Düledező tűzfalak egymásba
botlanak. Elrejtik az estet. A tetőt, ami
mindenek felett…
posztó dísze csillagok. Csak benne
lélegezhetsz. Csak az Ő testét szeretheted.
Sikátorok vajúdnak. Te születsz érte.
Ott marad a részed a járdaszegélyen és a macska érzi ezt.
(Mindent tud. Szerető. Megadja magát, ha azt akarja,
hogy, holnap az utca megint befogadja. Legyen a nő a kapualjba
legyen eldobottan elhagyottan hátha valaki rá is rátalál. A macska
tudja, az utcán nem mindig hallanak léptek és van, hogy a kesztyű
nem a fényben, hanem a vízelfolyó rácsa közt a mélybe pottyan.)
