"Maga is úgy akar írni rólunk, mintha egy rezervátum lakóit vizsgálgatná? Mert mi, ózdi polgárok néha így érezzük, amikor méregetik az idegenek az életünket, a botladozásainkat, aztán határozott véleményt mondanak, majd továbbállnak. Jöttek persze ide nagyon jó szándékú mesterfotósok is, a Benkő Imre, a Stalter György vagy az Almási Tamás, filmrendező, mert, ha valaki az elmúlt évtizedekben szegénységet akart fényképezni, hát Ózdra igyekezett. Az ózdi kohászat leépülését és a munkáséletek alakulását is itt készült dokumentumfilmekből ismerhette meg a világ. Aztán mit értünk el vele? Mindezt látva az érzékenyebb emberek talán ejtettek két könnycseppet, majd nyugodtan falatoztak tovább.
Egy szocialista iparváros tündöklése és bukása. Mi maradt utána fizikailag és mentálisan az emberi lelkekben, kit érdekel az már? Nemrég megjelent ugyan egy fontos könyv erről, az a címe, Egykor volt gyárváros… . Alabán Péter írta, egy negyven év körüli itteni tanárember, érezhetően alapos kutatómunka után. Na, látja, őt becsülöm. Ismerem távolról, hiszen én is tanár voltam, meg néha felbukkan egy-egy szakmai rendezvényen. Tudja, egy ilyen nyugdíjas vén f…ickónak, mint én vagyok, majdnem mást mondtam, már csak a kertészkedés maradt, meg a hobbija, a helytörténet. És nagyon tudom értékelni, hogy egy tanár még szociológiából is diplomát szerez, aztán PhD-fokozat, meg több helytörténeti tanulmány után egy kiváló könyvet is ír a rendszerváltást követő ózdi állapotokról. Nézze meg, pontos elemzések, adatok, feltárt összefüggések vannak benne, munkanélküliség, népességfogyás, romatelepek, elvándorlás, minden, ami számunkra húsbavágó. És ő nem menekült el Ózdról. Pedig a kohászat megszűnése óta közel 20 ezer fővel csökkent a lakosság, most úgy 30 ezren lehetünk.
Ez az ember, úgy tudom, iskolaigazgató egy középfokú szakképző intézményben. Ahol én tanítottam, az se volt egy előkelő svájci lánynevelde, de az ilyen iskolába manapság itt Borsodban kemény gyerekek járnak. Ráadásul a pesti íróasztalok mellől mindig valami életidegen koncepciót eresztenek rájuk. Elvben azt akarják, hogy több szakképzett fiatal legyen, erre mit csinálnak, szűkítik a szakmakínálatot. Ma már alig jelentkeznek itt szakképzésre, mert a szülők is inkább a gyors pénzre, az alkalmi munkákra hajtanak. És a térségben sokszor csak vegetáló cégek is csupán a pénzért vállalnak tanoncot, nem azért, hogy tanítsanak neki bármit is. Így aztán lassan már lasszóval kell fogni a szakképzett munkaerőt, mondjuk egy épkézláb csőszerelőt, vagy egy asztalost a régióban.
De ahogy elszivárogtak innen a mérnökök, technikusok, a középréteg, az értelmiség is elvékonyodott. Erre föl, szerettek volna idehozni egyetemet. Kihelyezett tagozatokkal próbálkoztak, amik aztán érdeklődés hiányában szinte mind kimúltak. Most a Miskolci Egyetem három szakot hirdetett, amiből, úgy hírlik, egyet tudtak megindítani. Gondolja el, a XXI. században mérnök-informatikus szakra nem gyűlik össze elegendő jelentkező. A szociális munkás szakra is csak azért, mert bizonyos munkahelyek elküldték a szakképzetlen munkatársaikat, hogy végezzék el. Azt gondolták a nagyokosok, hogy Ózdból majd hipp-hopp egyetemváros lesz?
A gyáripar leépülése hosszú, fájdalmas haldoklás volt. Próbálták egy töredékét megmenteni a kohászati üzemnek, lemezgyárral kísérleteztek a közelben, jött Petrenkó János a magánvállalkozásával, az is egy darabig reményt adott, de mindennek bukás lett a vége. Persze a helyi önkormányzati tehetetlenség és a központi kormányzati figyelem hiánya is megtette a magáét, de elsősorban azt kellett belátni, hogy a hagyományos nehézipart nem lehet egyszeriben modern üzemekké konvertálni. A kohászból, martinászból nem lesz operátor. És akit egy-egy idetévedő multicégnél ma pár hónap alatt betanítanak egy részfeladatra, az nem hasonlítható össze a régi ipari munkással. Akinek volt kultúrája, voltak egyesületei, vagy a szocialista korszakban brigádjai, amikor a munkásokat még akár generációkon át is összekötötte a munka és a munkahely szeretete. Ennek a kultúrának és odaadásnak vége.
Egyebek között ezért sem tolakodnak ipari cégek Ózdra. Meg a külvárosi, lepusztult és egyre növekvő romatelepek miatt. Meg azért, mert Ózdot nagyon nehezen lehet megközelíteni, hiszen nincs a közelben autópálya. Bár most éppen rosszkor mondom ezt, hiszen Szijjártó Péter nemrég bejelentette, hogy a kivonuló svájci ABB helyére jön a Wellis. Magyar cég, és teremt majd vagy 800 munkahelyet. Örvendünk. Két fideszes önkormányzati bukás után kellett már valami kormányzati eredményt felmutatni a városban. De hát a hírek szerint ezek is mind betanított munkák lesznek, nem kell hozzájuk különösebb szakképzettség. Úgy látszik, ez a mi jövőnk, összeszerelő város maradunk továbbra is, a képzetlenségre és a szolgamunkára hagyatkozva. Ráadásul van abban valami ördögi, hogy a Fidesz éppen a Wellist, a jakuzzi-gyártás mesterét hozza ide, ahol néhány évvel ezelőtt az előző fideszes önkormányzat a negyven fokos hőségben még a közkutakat is elzárta, nehogy a romák túl sokat pancsoljanak a vízben. Hát, mostantól a telepek lakói vigasztalásul állandóan maguk elé képzelhetik az előkelőségek jakuzziban ringatózó habtestét.
A legszegényebb roma lakosság helyzete Ózdon ma is elszomorító. Persze voltak, vannak is programok az életviszonyok javítására, a munkanélküliség enyhítésére, de ezek nagyjából hatástalanok. Azt már sok kutató megállapította, hogy a nyomor reprodukálja önmagát és hogy miféle lelki, szociális torzulásokat okozhat, ha családok százainál több nemzedéken át nem ismerik a rendszeres munkavégzést, segélyekből élnek és az uzsorások szorításában vergődnek. De az éremnek mindig két oldala van. Néha persze több is. Remélem, nem gondol rasszistának, ha azt mondom, a romák bizonyos csoportjai ugyanolyan hibásak abban, hogy nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, mint azok, akik olyan helyzetet teremtettek számukra, hogy ne tudjanak beilleszkedni a társadalomba. A 22-es csapdája. Könnyű Budapestről érző szívűnek és tárgyilagos jogvédőnek lenni, és nagyon nehéz itt a végeken megtapasztalni a napi együttélést. De hát ezek mind csak tünetek, az okokat kellene végre megszüntetni. Mert erre eddig egyetlen kormány és egyetlen önkormányzat sem volt képes. Ebben szerintem, a sokszor elvetélt hatósági programok helyett egyedül egy nagy társadalmi mozgalom jelenthetne megoldást. Amelyben önkéntesek igyekeznek közeli, bizalomra épülő kapcsolatot kiépíteni a roma családokkal, és mindig az adott személy szükségleteihez igazodva próbálják munkához, oktatáshoz, megfelelő lakáshoz, higiéniai feltételekhez, tisztes életmódhoz és szocializációs változásokhoz segíteni az eddig méltatlan körülmények között élő honfitársaikat. Ahogy pár éve az író-filmes Bódis Kriszta a hírhedt Hétes-telepen el is ért szép eredményeket, csak aztán a fideszes önkormányzat kiszorította és ma csak egy kisebb projektet visz gyerekek számára. De egy országos mozgalomnál nem egy-két, de nem is tíz emberre, hanem önkéntesek százaira, ezreire lenne szükség, vagyis arra, hogy egy társadalom jelezze, nem tűri tovább azt a lehetetlen helyzetet, hogy nem képes emberi módon integrálni egy régóta vele együtt élő népcsoportot.
A hallgatásából úgy ítélem meg, ezt az elképzelésemet naivitásnak tartja. De hát mit gondol, miért választották meg Ózdon az emberek az egykor szélsőjobbos eszmékkel kacérkodó Janiczak Dávidot polgármesternek? Mert akik kevésbé iskolázottak és nem néznek a társadalmi jelenségek mögé, úgy vélik, erővel, fenyegető fellépéssel biztosan rendet lehet teremteni. Volt is itt keménykedés, szigor, ilyen-olyan önkormányzati rendeletek, talán jobb is lett a közbiztonság, nem mondom. De ennek a 33 éves fiatalembernek még sok, valóban hasznos döntést kell hoznia ahhoz, hogy lassan elfelejtsük neki zsenge kora botlását. Viszont nekünk, idősebbeknek és talán bölcsebbeknek meg kell mutatnunk, hogy érdemi változásokat nem erőszakkal, hanem türelemmel lehet elérni, személyre szabott, értelmes és szeretetteljes munkával.
Annál is inkább, mert bár Janiczak Dávidot végül nagy többséggel választották meg polgármesternek, azóta is elég nagy a megosztottság a városban. Azt tapasztalom, hogy a polgármester alig-alig jár el például a Digitális Erőműbe, vagyis az egyik volt gyárépületben létrehozott filmtörténeti emlékparkba és látványközpontba, nyilván fideszes helynek tekinti, mivel kormányzati kezdeményezésre jött létre. Viszont arra, aki egy önkormányzati rendezvényen vesz részt, mások meg azonnal rásütik, hogy jobbikos. Tessék mondani, hova álljanak a belgák, akik azt akarják, hogy egyik dobozba se szuszakolják be őket? Elismerem, hogy vannak tervek, koncepciók a városfejlesztésre, a központ látványa javult, megújultak közterek, és azt is elhiszem, hogy mindegyik oldal képviselői szeretik a városunkat és azt kívánják, hogy újból kiteljesedjen, de ez a nem is nagyon titkolt ellenségeskedés már az agyamra megy.
Viszont, megcsillant egy fénysugár. Képzelje, nemsokára megérkezik Ózdra a McDonald’s! Ugye, hogy pont erre volt szükségünk? De az a mondás, hogy a népek kikövetelték. Gondolom, valakik azt hiszik, ez is hozzátartozik a városközpont nyáron virágkölteményekben pompázó, korszerűbb arcához. És nem értem, hogyan, de tíz-tizenkét pizzázó is vígan megél a városban. Persze, sajnos ezek sem tudják eltakarni a külterületek még mindig lepusztult képét. Azonban talán mégis jók lehetnek valamire. Talán itt az idő, hogy a járvány elmúltával, az egykori gyárkéményes látvány után felvillantsuk Ózdnak egy újfajta, hogy úgy mondjam, szexi arcát. Nem viccelek. Azt kell kihasználnunk, amink jelenleg van. A táj nagyon szép Ózd körül. És a környező kistelepüléseken rendszeresen tartanak falunapokat, valamely népi hagyomány, termés vagy gasztronómiai érdekesség köré építve. Egyik községben ott a gomba, a másikban a tök, a harmadikban a derelye, a negyedikben a molnárkalács. És ezek a falunapok nagyon kedveltek és látogatottak. Szerintem Ózdot a környező kistelepülésekkel együtt fel kellene fűzni egy színes és ambiciózus gasztronómiai-turisztikai koncepcióra, és az ennek keretében megrendezett ünnepek, vásárok, főzőversenyek, fesztiválok egyre több látogatót vonzanak majd. A roma szegénységen is lehetne segíteni, ha helyben termelnék meg közös munkával a rendezvényekhez szükséges zöldségeket, gyümölcsöket, egy jól szervezett és támogatott program keretében. Tessék félretenni a párthovatartozást, a kaja iránti szeretet egyesítse a nemzetet!"
