Mottó: Az vesse rá az első követ, aki még nem menekült orgiáról ereszcsatornán droggal a táskájában (Nyáry Krisztián)
Szájer József védelmében annyit azért el kell mondani, hogy vágyai kiélésével ez az ember nem követett el semmi bűnt, sőt, a nyugdíjkorhatárhoz közeledve tulajdonképpen eléggé menő dolog volt tőle egy szexpartin betépve csapatni, majd vagányul meglógni a zsaruk elől – csak a megelőző tíz év, azt tudnám feledni! Azt tudnám elfeledni, hogy tőle és a „keresztény” pártjától azt hallgatjuk tíz éve: jobb lesz, ha befogjuk a liberális pofánkat és igyekszünk a „keresztény” erkölcsök szerint élni. Páros lábbal szálltak bele mindenkibe, aki szerintük „más”, aki szerintük „deviáns”, aki nem felel meg annak a kockafejnek, amit az Alaptörvényükbe háromszoros felkiáltójellel belerajzoltak.
Hiába mondtuk, hogy a világ az orbánista kockába nem fér bele, hogy az ember bonyolultabb és főleg eredendően szabadabb lény annál a nemlétező ideáltípusnál, amire ők pusztán politikai marketingből hivatkoznak és aminek ők maguk sem felelnek meg. Hiába mondtuk, hogy aki más, aki deviáns, aki eltérő, tán azt is emberszámba kellene venni, hogy a melegeket, a drogfogyasztókat, a kisebbségeket tán nem kellene kriminalizálni. Hiába volt minden igyekezet – erre megérkezett Szájer József az ereszcsatornán, és a saját dicstelen bukásával igazolta korábbi, liberális énjének létjogosultságát.
Semmit, ami Szájerben emberi, semmit nem ítélek el – de mélyen megvetem benne azt a hazug senkit, akit a politika színpadán alakít. Azt a romlott politikust, aki saját magát és eddigi férfiszerelmeit szembe köpve kardoskodott a „keresztény” családmodell mellett, egy egész országot kioktatva morálból, hazafiságból és magyarságból. Ideje volt, hogy végre pontot tett ennek a hosszabb ideje tartó, hazug és korrupt gondolkodásnk a végére. Igaz, nem önszántából tette ki a pontot – kellett hozzá az Élet nevű, kivételesen jó humorral megáldott rendező is, akinek a szereplők teljes engedelmességgel tartoznak. Elképzelni sem tudom annak a lelkiállapotnak a rettenetét, amit most Szájer Józsefnek át kell élnie – de ha a Fidesz vezetői tényleg hisznek „Istenben”, akkor megfogalmazódik bennük az isteni igazságszolgáltatás lényege: bűn nem marad büntetlenül.
Je suis Szájer, amikor élni akarom a saját életemet szabadon, a hatalom fenyegető ujjával mit sem törődve, a hipokritákon hangosan röhögve, szórakozva, az életet élvezve. Igen, élvezve és enyelegve, tudván tudva, hogy amit teszek, azzal nem ártok senkinek, és csak addig a határig megyek el, amíg más embereket a szabadságukban nem korlátozok. Ez a szabadság: élni és élni hagyni. Ez az egyszerű, emberi szabadság sértette őket, ettől féltek, ez nem fért bele abba a világketrecbe, amit ők nagyképűen világnézetnek hívnak. Erre felbukkan Szájer József az eresz alól, és ott áll most előttük, ott áll a szemforgató pártvezetés előtt meztelenül, egész valójában remegve és kiszolgáltatottan, s minden porcikája azt üzeni: „látjátok, feleim? Ilyenek vagyunk”.