„Tegnap péntek volt, ma mégis kedd van, és nem érted. Persze, valójában érted, csak nem akarod. És bár percre pontosan tudod, mióta ülsz itt egyedül a négy fal között, eltöprengsz azon, létezik-e egyáltalán idő; hiszen már Einstein is megmondta, hogy csupán illúzió.” Mohai Szilvia Homo carantenis című írásának kezdősoraival könnyedén azonosulhat bárki, aki az elmúlt hónapokban Magyarországon, vagy a világ más, pandémia uralta pontján él, és mindazok a beteg gyerekek is jól ismerik a távollét és a közösség hiányából fakadó érzést, akik kezelésük során heteket, hónapokat töltenek kórházban.
Ebből a váratlanul jött közös tapasztalásból kiindulva hirdette meg tavasszal „Amigos egy POKET oldalban – avagy barátság a négy fal között” című irodalmi pályázatát – a kórházban lévő gyerekeket játékos nyelvtanulással segítő jótékonysági szervezet – az Amigos a gyerekekért Alapítvány és a POKET Zsebkönyvek. A kiírásra néhány hét alatt közel ötszáz írás érkezett, ezek közül a szakmai zsűri – Ott Anna, Zoltán Áron, Vecsei H. Miklós, Mécs Anna, Forgács Péter és Forgács-Fábián Sára – kétfordulós értékelés során válogatta ki az ötven legjobban sikerült írást, amelyek már zsebkönyvekben is olvashatók. Valamint a kötetben található QR-kódokat beolvasva a zsűri kedvenc pályaművei, és a díjazott alkotások a Vígszínház művésze, és a VerShaker alapítója, a kiadvány nagykövete, Zoltán Áron tolmácsolásában is megszólalnak.
A kiválasztott százötven szavas művek rendhagyó korlenyomatot képeznek a karantén-időszakról, és segítségül szolgálhatnak a jelenlegi, ismételten embert próbáló, türelmet és fegyelmezettséget igénylő időben. S nem csak hogy megnyugvást jelenthet felismerni, mások is hasonló helyzetekkel, érzésekkel szembesülnek az önként vagy kötelezően vállalt karanténban, gyakran széles mosolyra is húzódhat a szánk, például Biacsics Boglárka írását olvasva: „az otthon ott van, ahol a bögre kakaót mással megoszthatod.” Ahogy ismerős lehet az is, amiről Makó Ágnes vall: „Nem az a para, hogy túl sokba kerül, / Hanem hogy üres a polc. / Nem az a para, hogy túl sok a meló, / Hanem, hogy lesz-e elég.” És Kéri Boglárkához hasonlóan bizonyára többünkben megfogalmazódott már az ötlet, hogy figyelmeztető levelet írjunk „Kedves koronavírus!” felszólítással, vagy tettük fel magunknak félve a – Nánai Hannánál megfogalmazódó – kérdést: „A gondolatainkat ki fertőtleníti le?”
A kis méretű, ám tartalmát tekintve annál fontosabb könyvet nem csak a történetek, az Amigos programban résztvevő önkéntes egyetemisták és gyerekek rajzai is színesítik, s az utolsó oldalakat az olvasó is megtöltheti: „Az én karantén naplóm” rész alatt bárki papírra vetheti saját karantén-történetét is. Ha mi is számba vettük már az otthonunk minden apró részletét, tudjuk hány csempe van a fürdőszobában, kilestük titokban, mit csinálnak a könyvek napközben a polcokon, a családi recept alapján a levest is megfőztük, és maradt még kételyünk afelől, hogy mennyi mindent taníthat nekünk ez a kurta-furcsa helyzet önmagunkról, egymásról, és az odafigyelés fontosságáról, mindenképp ajánlott a színes zsebkönyv után nyúlni.
