A néhány hónapja a görögországi Leszbosz szigetén leégett Moria menekülttábor jelképpé vált. Az Európai Unió tehetetlensége szimbólumává. Annak a példája lett, hogy egyes országok mennyire képtelenek felnőni az európai eszmeiséghez. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy több állam egykedvűen tekint a menekültekre, ingerküszöbüket az sem éri el, ha több tucatnyi bevándorlóval a fedélzetén süllyed el egy hajó a Földközi-tengeren. Legalább akkora baj, hogy ezek az államok még csak minimális mértékben sem hajlandóak segíteni a menekültválságnak különösen kitett Olaszországot, Görögországot, Máltát vagy Spanyolországot.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt remélte, új menekültügyi paktumával képes lesz átvágni a gordiuszi csomót. Szeptemberben ismertette tervezetének legalapvetőbb elemeit, jobb és gyorsabb menekültügyi eljárásokat ígért, és azt szorgalmazta, hogy a menekültkérdésből bizonyos tekintetben minden uniós ország vegye ki a részét. Ezt a visegrádi államok, kiegészülve Ausztriával, azonnal elutasították.
A paktumnak 2023-ban kellene életbe lépnie, de a költségvetés elfogadása gyerekjáték lesz a menekültügyi tervezet megszavazásához képest. Ez esetben ugyanis az EU-t nem használhatják fejőstehénnek a semmiféle szolidaritásra sem hajlandó tagállamok, hanem nekik kellene adniuk valamit, mondjuk segítő kezet másoknak.
S ilyenkor az EU a szokásos módszeréhez nyúl: enged, felvizezi eredeti javaslatát. Ezt igazolják azok az irányelvek is, amelyeket az Európai Bizottság most az Unióba bevándorlók társadalmi integrációjára vonatkozóan tett közzé. Szolidaritásról itt már szó sincs, az előírások nem mindenkire vonatkoznak.
Újra és újra bebizonyosodik, hogy az EU döntő helyzetekben enged azoknak, akik nem tartják tiszteletben az alapelveit. Így azonban aligha lehet megállítani az erjedést.