Holnap lesz Friedrich Engels születésének kétszázadik évfordulója. A bicentenáriumról a világ különböző országaiban karakteresen eltérő módon emlékeznek meg.
A továbbra is kommunista pártok irányította országokban nyilván hivatalos keretek között, de mégiscsak Karl Marx "másodhegedűseként" tisztelegnek előtte. A nyugati demokráciákban széles körben a tizenkilencedik század egyik legizgalmasabb gondolkodójaként ünneplik a születésnapját, az interneten több száz ilyen rendezvényt hirdettek már meg. Néhány bús kelet-európai országban, ahol az egyaránt antikommunista konzervatívok és a liberálisok hideg polgárháborúja helyettesíti a szellemi életet, Engels nevét a közöny és az undor övezi mindkét szekértábor részéről. Magyarországon is csak a szocialisták és a független baloldaliak kis csoportja készül megemlékezni róla. Ilyen értelemben a történelem visszakanyarodik önmagába, hiszen halála (1895) évében Nyugaton már nagy tömegpártok hirdették és vitatták tanait, a mi tájainkon viszont csak szűk körben, a legalitás határán beszéltek róla.
Néhány éve brit értelmiségiek kezdeményezésére egy Ukrajnában lebontott Engels-szobrot Manchesterbe szállítottak, és a város szívében állítottak fel. Bár a szobor még a szovjet időkben készült, és új gazdái a cirill betűs felírást is meghagyták rajta, mégis azt mondhatjuk, hogy vele Engels visszaérkezett Manchesterbe. Itt írta meg a modern szociológiát megalapozó művét, A munkásosztály helyzete Angliában címen. Nem szobatudósként dolgozott. Felkereste a manchesteri gyárakat és nyomortanyákat, hogy hiteles és elkeserítő képet adjon azok életéről, akiket a világon az elsők között nevezett munkásosztálynak.
Terepmunkájának némi romantikát adott, hogy a helyszíneket a szeretője, egy ír munkáslány kalauzolásában járta végig. Egész alkatában volt valami romantikus. Jó megjelenésű, keresztény úri fiúként úszott, lovagolt, férjes asszonyok miatt párbajozott, bordélyokat látogatott, még a rókavadászatot is kedvelte. Sok mai "kultúrmarxista" már ezért megvetné. De éveken át robotolt egy irodában, hogy eltartsa Marxot és annak népes családját. Életének a Marxszal való barátsága és együttműködése adott értelmet. Felismerte, hogy Marx lángész, ő pedig csak tehetséges: és azt vallotta, hogy csak ostoba ember féltékeny a nála okosabbra. Ez, valljuk be, ritka tulajdonság az értelmiség soraiban. De ha nem így gondolkodik, akkor ma legfeljebb a szociológia-történet kutatói ismernék a nevét.
Marxszal közös életművének méltatására rövid ez a terjedelem. Engels munkásságának egyik legaktuálisabb része az a tizenkét esztendő, amellyel túlélte az 1883-ban elhunyt barátját. Ez alatt a tizenkét év alatt Nyugat-Európa több országában megerősödött a munkásmozgalom. Szocialista képviselők jutottak be a parlamentekbe, nagy példányszámú napilapok hirdették a marxista tanokat, szociális törvények születtek. A gyakorlatban kérdőjeleződött meg a munkásosztály megállíthatatlan elnyomorodásának tétele. A szocialista pártok megerősödése felvetette azt a kérdést, hogy ha úgy adódik, részt vegyenek-e polgári pártokkal együtt a kormányzásban. Egyáltalán, szükséges-e forradalmi úton megdönteni a kapitalista rendszert, vagy lehetséges a békés átmenet a szocialista társadalomba? És ha igen, akkor miben különbözik ez a társadalom a proletár diktatúrától?
Engels maga sohasem adott egyértelmű választ erre a kérdésre. Amikor a német szociáldemokrata párt 1891-es erfurti programjából már kikerült a forradalmi út lehetősége, mindenesetre nem tiltakozott ellene. Végrendeletének pedig Eduard Bernstein volt a végrehajtója, az, aki aztán évtizedeken át a Reichstag képviselője volt. Ezért nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy látta és megértette a demokratikus szocializmus lehetőségét, noha nyíltan nem hirdette ezt.
A kései műveiből kiérződő dilemmát a történelem visszaigazolta. A nyugati társadalmakban az első világháború előtt a szociáldemokrácia megerősödésével, aztán a második világháború után a jóléti állammal, legutóbb pedig Bernie Sanders és Jeremy Corbyn fénykorával bizonyos lehetőség látszott a szocialista átalakulásra. De a folyamat mindannyiszor megszakadt, és a saját munkájukból élők helyzete ismét romlott a tőketulajdonosokéhoz képest. A Szocialista Internacionálé, amelynek az Európai Unió valamennyi szocialista-szociáldemokrata pártja, így az MSZP is tagja, programjában mindenesetre a demokratikus szocializmus megvalósítását hirdeti a szervezet céljaként. Ehhez Engels munkássága, reményei és kételyei máig aktuális vitaalapul szolgálhatnak.
Méltatlanság lenne megfeledkezni arról, hogy ez a lovagias ember több írást is szentelt az 1848-49-es magyar forradalomnak és szabadságharcnak, és a "magyar ügy" egyik leglelkesebb barátja és propagátora volt. A marxi-engelsi elmélet nyugati (és részben kínai) reneszánszát látva pedig biztosak lehetünk benne, hogy tanai előbb-utóbb ismét eljutnak Magyarországra, hiszen mindig jön egy olyan generáció, amely kiutat keres a szellemi bezárkózásból és elmaradottságból.