„Az idő magában hordozza az elmúlást. A jelen megállíthatatlan pillanat, és oly rövid, hogy szinte nem is létezik. Kilenc évtized áll mögöttem. Valóban idős vagyok, de mihez képest? A lét az ősrobbanással kezdődött. Akkor keletkezett az általunk vélt jelen, a múlt és a jövő, amihez viszonyítunk. Az évek milliárdjaihoz és távolságaihoz képest születésem és elmúlásom csupán villanás.” E sorokkal indul Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész önéletrajzi könyve, amely Emlékkövek jelent meg év elején, a kortárs magyar festészet mesterének kilencvenedik születésnapjára.
Életregénye micsoda villanás! Tele sok kiváló művésszel, műgyűjtővel, galériással, szerencselovaggal és szélhámossal, abszurd kalandokkal, szomorkás és derűs történtetekkel. A háttérben háború, forradalom, diktatúra és demokrácia. Mellette a társ, Kati – a 2010-ben elhunyt szobrászművész, Hetey Katalin. Jó könyv, sodró lendületű olvasmány, letehetetlen.
Konok Tamás dédapja, id. Sándy Gyula is festőművész volt. Muzsikáló (nagypolgári-művész) családba születve eredetileg hegedűművésznek készült. A zene egész pályáját végigkísérte, bár végül az ecsetet és ceruzát választotta. A képzőművészeti főiskolán festő szakon szerzett diplomát 1953-ban, Bernáth Aurél, Berény Róbert is mestere volt. Látásmódjának változását alapjaiban meghatározta egy 1958-as ösztöndíj Párizsban, ahol egy évvel később le is telepedett. A rendszerváltásig ott élt, a hetvenes években ott vált a geometrikus absztrakció transzcendens-lírai vonulatának nemzetközileg is elismert mesterévé.
Ars poeticáját részben így fogalmazta meg: „A művészet nem stílus vagy divat kérdése, hanem az ideák végsőkig tökéletesített kvalitásában rejlik. Nincs nemzeti matematika vagy anatómia, mivel a tudomány egyetemes. Mint ahogyan a művészet is.”
Művei számos nagy közgyűjteménybe bekerültek, itthon és Európa-szerte 1953-tól szinte évente kiállított. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, a Nemzet Művésze életének 91. évében pénteken hunyt el.
