Visszatért az augusztusi vad erőszak Belaruszba. Erről számolt be Andrzej Poczobut a lapunk által már többször megszólaltatott belarusz-lengyel politikai aktivista, újságíró. Szerinte a belarusz városok utcáin már nem csak a tüntetők, hanem az egyszerű járókelők is ütlegelések, letartóztatások áldozataivá lesznek. A rohamrendőrség és más fegyveres alakulatok pribékjei a börtönökben is folytatják a kínzásokat. Ezzel az augusztusi napok után mintha felhagytak volna, most újra elkezdték. Ezzel együtt megfélemlítő kampányt folytatnak azon értelmiségiek, ismertebb személyiségek ellen, akik felemelik szavukat az erőszak ellen. Egy minszki kardiológus-professzort, a tudományos akadémia tagját elbocsátották, majd valakik felgyújtották a nyaralóját .
Poczobut szerint Lukasenko még október 30-án azzal adta ki az utasítást a tüntetők elleni rohamra, hogy emberei előtt kijelentette: Nem fogunk foglyokat ejteni. Nincs hová visszavonulnunk. Ha valaki kezet emel egy rendőrre, annak le kell tépni a karját! Lukasenko azt harsogja a világba, hogy csak egy külföldről fizetett kis létszámú „kemény mag” tüntet ellene. Az állami média tele van a tiltakozók gyalázásával, rágalmakkal. A felvonulásokon valóban kevesebben vannak ma már, de nem lettek népesebbek a Lukasenko szimpatizánsok megmozdulásai sem – mondja Poczobut.
És valóban a rendőri erők azóta valósággal tombolnak. A börtönben verték agyon a 31 éves Roman Bondarenko képzőművészt. A meggyilkolt előtt tisztelgő gyászmenetet is szétverette Lukasenko. Utána a kamerák előtt arról elmélkedett, hogy lám az utakon naponta öt halott is van, azokat miért nem gyászolják. Azzal rágalmazta a meggyilkolt fiatalembert, hogy az részeg volt. A jelek szerint Lukasenkónak valóban nincs már másik hátországa, mint az erőszakkal kompromittálódott erőszakszervezetek. Erről Artyom Srajbman minszki politikai elemző nyilatkozott. Úgy látja, hogy Lukasenko ma már teljesen a fegyveres testületek orosz szóval "szilovikoknak" nevezett vezetőire hagyatkozik, a civil bürokraták teljesen a háttérbe szorultak az egyenruhások mögött.
Az elnöknek gondjai vannak a civil igazságszolgáltatással is. Az ügyészségen és a Nyomozati Bizottságban is sok tisztviselő távozik, nem hajlandók végrehajtani a terrorutasításokat. Ez még nem állította meg a rendszer működését, de jelei vannak az elégedetlenségnek – állítja Srajbman. – Lehet-e a mai belarusz rezsimet már juntának nevezni? Erre a kérdésre az elemző nemmel válaszol. Lukasenko ugyanis 26 éves uralma alatt az erőszakszervezetek és rendőri, titkosszolgálati alakulatok sokaságát hozta létre. Ezeket manipulálja egymás ellen is kijátssza. Eközben az egyenruhások szállják meg az állami bürokráciát, de az ő utasításait követik. A szilovikokkal akarja megrendeztetni januárban az un. Összbelarusz gyűlést. Itt fogadtathatják el az addig összeeszkábált új alkotmányt, amely a hatalomátadásról is rendelkezhet. Srajbman úgy vélekedik, hogy Lukasenko utódja is a tábornokok közül kerül majd ki.
Telefoninterjút kértem a kérdésről Fjodor Lukjanovtól, aki az orosz külpolitika egyik félhivatalos magyarázója, az Oroszország a globális politikában című folyóirat főszerkesztője, a Putyint is rendszeresen vendégei között tudható Valdaj-klub alapítója. Lukjanov „nehéz kliensnek” nevezte Lukasenkót, s emlékeztetett rá, hogy a belarusz vezető tavaszi elnöki kampányát kifejezetten oroszellenes éllel folytatta. Lukjanov szerint Lukasenko már rég nem lenne hatalmon, ha Oroszország nem áll mellette, s Moszkva gondjaként utalt arra, hogy a minszki despota nem képes politikai megoldást találni és az Oroszország számára oly fontos stabilitást sem tudja megteremteni. Ugyanakkor aláhúzta, hogy a belarusz elnök ellenzéke nem jelenthet alternatívát az orosz fél számára, nekik Lukasenko a kisebbik rossz.
