Másfél hónap után kedden éjszaka véget ért a Hegyi-Karabahért folyó örmény-azeri fegyveres konfliktus. A felek orosz közvetítéssel teljes körű tűzszünetről szóló közös nyilatkozatot írtak alá, a szakadár terület miniszterelnöke is jóváhagyását adta „a háború mielőbbi befejezéséhez”.
A fejlemény nem volt meglepő azok után, hogy vasárnap az örmények elveszítették Hegyi-Karabah második legnagyobb városát, a stratégiai fontosságú Susát. A város 15 km-re van Sztepanakertről, a szakadár tartomány központjától. Ilham Alijev azeri elnök katonai egyenruhában jelentette be diadalmasan vasárnap délután, hogy „Susa a miénk, Karabah a miénk. Gratulálok az azeri népnek a nagy győzelemhez!”
Igaza volt, akié Susa, azé Karab is. A város jelentősége abban rejlik, hogy az enklávét Örményországgal összekötő főút mentén helyezkedik el. Örményország csak ezen a korridoron keresztül tudja támogatni a szakadár terület örmény lakosságát.
"Oroszország és Azerbajdzsán elnökeivel nyilatkozatot írtam alá a karabahi háború végéről (...) A nyilatkozat tartalma kimondhatatlanul fájdalmas számomra és népünk számára. Ezt a döntést a katonai helyzet mélyreható elemzésével és a helyzetet leginkább ismerő embereknek az értékelése alapján hoztam meg” jelentette be Nikol Pasinján helyi idő szerint 1 órakor (közép-európai idő szerint este tízkor). Az örmény miniszterelnök számára végzetes lehet a döntés. Bejelentése nyomán azonnal zavargások törtek ki Jerevánban, az örmény fegyverletétel ellen tiltakozók kormányépületeket kezdtek megtámadni, köztük a miniszterelnök hivatalát is, akit árulónak neveznek. Ararat Mirzojan házelnököt meg is támadták, a politikust oly súlyosan bántalmazták, hogy műteni kell.
Azerbajdzsánban viszont ünnepel, Bakuban diadalittas tömegek vonultak utcára.
Vlagyimir Putyin is megszólalt a kérdésben. Az orosz elnök úgy fogalmazott, a megállapodás „lehetőséget nyújt a konfliktus igazságos tartós és átfogó rendezésére úgy, hogy az Azerbajdzsán és Örményország népeinek érdekét szolgálja”. Putyin közölte, a megállapodás szerint a konfliktusban érdekelt felek az általuk jelenleg elfoglalt állásokban maradnak Hegyi-Karabahban és az enklávét Örményországgal összekötő folyosó mentén, Oroszország pedig békefenntartókat küld a térségbe, a hadifoglyok és az elesettek holttesteit kölcsönösen átadják a felek, a menekültek pedig az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) felügyelete alatt visszatérhetnek Hegyi-Karabahba, feloldják a térség gazdasági és szállítási zárlatát.
Ilham Aliyev azeri elnök üdvözölte Örményország „kapitulációját”, szerinte igazságos megállapodás született, a tűzszünet ellenőrzését török és orosz békefenntartók közösen fogják ellátni egy öt évre szóló misszió keretében, amely további öt évvel hosszabbítható. Az oroszok mintegy 2 ezer békefenntartót küldenek, a török kontingens számát egyelőre nem közölték.
Az azeri-örmény konfliktus mögött azonban egy orosz-török szembenállás is jelen van. Úgy tűnik, ebben az Erdogan-Putyin megmérettetésben az orosz elnök maradt alul. De minek tulajdonítható, hogy Putyin ennyire könnyen belement ebbe az örmény fegyverletételbe és a másfél hónapos háború során nem implikálódott erősebben? Sz. Bíró Zoltán Oroszország szakértő szerint arról van szó, hogy „Oroszországnak sem kedve, sem erőforrása nem volt ahhoz, hogy a törökök nagyon erős és határozott állásfoglalásával, támogatásával szembe helyezkedjen, és ezt a konfliktust az eddig fennálló status quot fenntartva zárja le.
Független orosz katonai elemzők már a konfliktus elején jelezték, hogy Oroszországnak a térségben messze nincsenek olyan katonai lehetőségei, mint amilyenekkel Törökország rendelkezik. Az oroszok láthatóan behúzódtak ama jogi helyzet védelme mögé, hogy a harcok nem örmény területen zajlottak, hanem a nemzetközi jogilag Azerbajdzsánhoz tartozó járásokban, illetve Hegyi-Karabahban. Azzal „védték magukat”, hogy hiába katonai szövetséges Örményország, tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, mivel nem az ő területét érte támadás, és a harcok nem csaptak át örmény területre, következésképpen Oroszországnak nincs semmiféle szerződéses kötelezettsége az örmények felügyelte, de Azerbajdzsánhoz tartozó területek védelmére. A történtek igazolták, hogy Oroszország ebben a regionális konfliktusban jóval kevesebb eszközzel rendelkezik, mint Törökország. Ugyanakkor az is valószínűnek tűnik, hogy azeri, illetve török oldalon erre a háborúra már régóta készültek és nagyon komolyan végig gondolták, hogyan és miként bonyolítsák le azt”, összegzett Sz. Bíró Zoltán.
Az Oroszország-szakértő szerint Putyin érezhetően el akarta kerülni, hogy nyílt konfliktusba keveredjen Törökországgal. „Esetleg az a feltételezés is megfogalmazható, hogy e tartózkodásban része volt annak is, hogy Örményország miniszterelnöke, Nikol Pasinján 2018-ban az utcai tiltakozások hatására került hatalomra, és mint tudjuk, Putyinból minden, ami színes forradalom vagy annak látszik, negatív reakciókat vált ki. És bár Pasinján és kormányzata mindent megtett annak érdekében, hogy eloszlassa Oroszország bizalmatlanságát, úgy tűnik, Moszkva vajmi keveset tett annak érdekében, hogy ez a háború jóval korábban, az örmények számára jóval kedvezőbb feltételek mellett érjen véget. A háborút lezáró azeri-örmény-orosz közös nyilatkozat 6. pontja ugyan kimondja, hogy az örmények 5 km széles sávban megőrizhetik a lacsini korridort, amin keresztül Örményország ellátja Hegyi-Karabahot, és e folyosó biztonságát a térségbe telepített orosz békefenntartók fogják garantálni, mégis nyilvánvaló Jereván stratégiai veresége. Már csak azért is, mert a kulcsfontosságú korridor végén ott van Susa, ami minden jel szerint azeri kézre került. Vagyis hiába bíztak az örmények Oroszországban és igyekezett Pasinjan szoros kapcsolatot fenntartani Moszkvával, reményeik nem váltak valóra. Ezzel a fegyverszünettel olyan helyzet jött létre, ami egyértelműen Bakunak kedvez. Ugyan egyelőre nem övék a lacsini folyosó, de a korábbiaknál jóval könnyebben megszerezhetik majd azt, sőt a Karabah fölötti teljes ellenőrzést is”, mondta a szakértő.
Sz. Bíró szerint maradtak megválaszolatlan kérdések. Egyelőre nem világos, hogy miként alakul a helyzet azokon a területeken, amelyek Hegyi-Karabahban továbbra is örmény ellenőrzés alatt maradtak, és ahol kizárólag örmények élnek. Ugyanakkor az is kérdéses, mi történik majd abban a három Karabahtól délkeletre fekvő járásban, amit ebben a háborúban sikerült az azerieknek megszerezni.
