A miniszterelnök fájdalmasan kultúra-ellenes. Őt még színházban, hangversenyen, kiállításon nem láttam (bocsánat, egyszer a televízióban látható volt, valahol külföldön, amint egy Kurtág hangversenyen megjelent. Bizonyára rabul is ejtette az atonális zene). Valószínűnek tartom, hogy műveltségén komoly foltok éktelenkednek, és talán ezért nem szereti azokat az embereket, akik ezzel foglalatoskodnak. Kulturális kérdésekről nemigen nyilatkozik meg, maga helyett kiválasztottjai válaszolnak, akik költői, drámaírói, színházrendezői tehetségüket elárulva, beálltak a szotyolaköpködő focidrukkerek egyre gazdagodó táborába – így nyilatkozott Márton András Jászai Mari-díjas színész. a hajdani Orbán-kormány hajdani diplomatája egy hírportálnak.
Ezt most azért idézem ide, mert döntő fordulat következett be: a miniszterelnök azóta azonos szintre emelte a kultúrát - a színházakat és a mozikat legalábbis - a labdarúgással. Bejelentette ugyanis, hogy mindhárom esemény helyszínén három ülés távolságra kell helyet foglalniuk a nézőknek. Vagyis Orbán úgy ítélte meg, hogy a szórakoztató ipar eme elemeit egységesen kell kezelni, azaz a kultúrát felemelte a foci szintjére. Márton Andrásnak most nagyon gyorsan vissza kellene vonnia nyilatkozatát, kiváltképp a „szotyolaköpködő focidrukkerek egyre gazdagabb táborára" vonatkozó passzust. De nem ártana a „miniszterelnök fájdalmasan kultúra-ellenes" kitételt is felülvizsgálni, mert az említett intézkedésből épp az ellenkezője derül ki; egyszerűen le is állíthatta volna a színházakat, mozikat, mondván, a labdarúgás szabadtéri esemény, ott kevésbé veszélyeztetettek az emberek, mint zárt helyiségekben. Ez alapján nyugodtan kijelenthetjük: Orbán nagyon is odafigyel a kultúrára, tudja, milyen nehéz helyzetben vannak a szereplői. Kiváltképp azokról tudja, akik kiszolgálják őt.
Nem akarnék persze gúnyolódni, beszállni a szokásos kánonba, amely a kormányfő focimániájáról zeng, már csak azért sem, mert ebben én sem vagyok különb. Más kérdés, hogy még egy focistadiont sem építtettem a vidéki dácsám sarkához, de mit lehet tudni, mit tennék, ha lenne vidéki dácsám, no meg (köz)pénzem is. De még Felcsúton sem lehet a jövőben – a vírus ittléte alatt – összeszorulniuk a szurkolóknak, bár az külön szerencse, hogy erre ott nincs is nagy szükség; szinte minden látogatónak külön szektort tudnak biztosítani.
De félre az iróniával: valóban komoly előrelépés, hogy Orbán nem hozott külön szabályt kedvenc sportágára, ott is - igazodva az UEFA szabályához - csak a befogadó kapacitás harmada lehet a szurkolóké. Más kérdés, hogy az országok döntő többségében, az UEFA nagyvonalúsága (felelőtlensége?) ellenére nem engedik be az embereket a meccsekre. Nem tagadják meg ugyan a the show must go on elvét, de csak üres nézőtér előtt pereghet a műsor. A televízió úgyis eljuttatja az élményt a nézőkhöz. A pénzt – a nagy pénzt – pedig a televíziós reklámok hozzák.
Odakint. Itthon pedig a tao, meg a tv-s jogdíjak.
És a mozik, a színházak? Ja, ennyire azért még nem egyenlőek a focival.