„Géza örök harcos, Géza egy túlélő, nem fog alulmaradni egy fránya vírussal szemben”, mondogatta mindenki, aki jól ismerte a 67 éves korában, koronavírus fertőzés következtében november 5-én, Budapesten elhunyt költő-politikust. Szőcs Gézától nem lehet nem elbúcsúzni, megtenni azt azonban óriási kihívás. Merthogy volt Szőcs Géza a költő, drámaíró, volt Szőcs Géza, az ellenálló, a disszidens, volt Szőcs Géza, az erdélyi magyar politikus, és Szőcs Géza, a magyarországi kultúrpolitikus. Megannyi különböző én, ami adta azt a szinte felfoghatatlanul ellentmondásos személyiséget, amit a nagyközönség Szőcs Gézaként, vagy egyszerűen Gézaként ismert.
Szőcs Géza kapcsán megválaszolhatatlan kérdések sorjáznak. Hogyan lett nemzedéke egyik legragyogóbb elméje és legjobb költője, a Ceaușescu rendszer legismertebb erdélyi magyar ellenállója végül egy olyan tekintélyelvű rendszer része és kiszolgálója, amely ellen addigi egész élete során küzdött? S mindezt úgy, hogy közben remekbe szabott költeményben gúnyolta ki annak a kormánynak az urizálását, amelynek ugyan már nem volt államtitkára, de maradt miniszterelnökének kulturális tanácsadója? Hogyan egyeztethető össze műveltségével, sokoldalúságával az a szinte gyerekes álláspont, amit a magyarok eredete kapcsán képviselt, az az ötlete, hogy genetikai vizsgálatokkal kellene kutatni népünk eredetét, megtalálni legközelebbi rokonainkat? De még ebben, a különben számára oly' fontos kérdésben is nyitott maradt.
Számtalan abszurd, megálmodott, részben meg is valósított kultúrpolitikai ötlete – mint például a 2015-ös világkiállítás sámándobos magyar pavilonja – örökös kíváncsiságának, kísérletező kedvének volt az eredménye. Hitte, hogy a kíváncsiság az egész emberi civilizációt és kultúrát meghatározó és mozgató erő, amelynek jogát sem magunktól, sem mástól elvitatni nem lehet.
Szőcs Géza irodalmi tehetségek sorát fedezte fel, karolta fel, fiatalok sorát indította el a politikai pályán. Sokat kellett csalódnia, mert sokan fordítottak hátat neki, de ő mindenkinek megbocsátott. Édesapjának is, akiről utólag kiderült: róla is jelentett a hírhedt Securitate-nak, hozzájárulva ellenálló fia meghurcoltatásához, az országból való elűzéséhez.
Szőcs Gézát megérteni, megfejteni kortársként lehetetlen. „Egyesek szerint azért nem lettem igazán meghatározó figura az irodalomban, mert a politikai barátaim nem értik a verseimet, azok pedig, akik értik, nem a politikai barátaim”, mondta magáról egy korábbi HVG-interjúban. Nos, ebben biztos, hogy tévedett. Szőcs Géza a magyar kortárs irodalom meghatározó „figurája” volt első, 1975-ös kötete, a Te mentél át a vízen? megjelenése óta.
És most ő is végképp átment a vízen. Talán ott nyugalmat lel nyugtalan lelke. Isten veled, Géza!
