Európa legszegényebb országának minden választása kapcsán általában azt emelik ki, hogy a voksolás tétje az, hogy az ország az Európai Unió és az Egyesült Államok vagy Oroszország felé sodródik a következő négy évben. Valójában ennél összetettebb a kép.
Moldova az utolsó olyan európai volt szovjet tagköztársaság, amelyben Oroszország megőrizte befolyását. Bár kis és szegény országról van szó, a balti államok és Ukrajna elvesztése után Moszkva számára amolyan presztízskérdés és nem utolsó sorban – a Kreml szempontjából – nemzetbiztonsági kérdés is, hogy európai határai mentén egy újabb állam kerül a NATO és az EU, illetve az USA hatókörébe.
A nemzetközi médiában megjelent elemzésekben ritkán jelenik meg Románia, mint a moldáv belpolitikát befolyásoló külső tényező, noha a román jelenlét és befolyás az egyik legfontosabb és legerősebb tényező Moldovában. Romániában ugyan a rendszerváltás utáni nyílt revansizmus alábbhagyott, ám burkoltabban máig jelen van.
Az utóbbi időben Traian Basescu volt államfő jobbközép konzervatívnak mondott új pártja, a valójában inkább populista, szélsőjobboldali Népi Mozgalom Párt (PMP) vállalta fel nyíltan a két román ország „egyesülésének” eszméjét. De lakossági szinten is bizonyos fokon máig jelen van a gondolat, Románia-szerte, de főképp a keleti országrészekben lehet olyan utcai graffitiket olvasni, amelyek azt hirdetik, hogy „Besszarábia román föld”. A román diplomácia és kormányzatok viszont tartózkodnak minden ilyen megnyilvánulástól, bár a kormányok színezetétől függetlenül anyagilag, politikailag egyaránt támogatják a szegény rokon Moldovát és biztosítják a könnyített honosítást a moldovai állampolgárok számára, Basescun kívül soha egyetlen vezető politikus sem tett olyan nyilatkozatot, amelyre akár Oroszország, akár a nemzetközi közösség felkaphatta volna a fejét.
Hogy lakossági szinten milyen az egyesülés támogatottsága, arra vonatkozóan már réges-rég nem adtak közzé adatokat, de annyi enélkül is tudható, hogy a románok zöme nem lelkesedik annak gondolatától, hogy az amúgy is komoly infrastrukturális gondokkal küszködő ország Európa legszegényebb országocskájával gazdagodjon.
A moldovaiak viszonyulása ennél sokrétűbb, mind politikai, mind lakossági szinten, de a Romániához való viszonyulás legalább olyan erős politikai identitásképző, mint az EU-hoz vagy az Oroszországhoz való viszonyulás. Éppen ezért a moldovai választásokon sokan nem azért voksolnak rendre az úgynevezett nyugatpárti erők ellen, mert kifogásolnák az EU-hoz való közeledést, hanem mert ők a nagyromán egyesülés veszélyétől tartanak.
A moldáv nyugatos, korrupcióellenes harcot hirdető vezető politikusok hagyományosan „román pártiak”. A moldáv különállóságot, a saját nyelvet és saját történelmet általában az oroszpárti, de önálló Moldovát támogató erők hangsúlyozzák, legtöbb esetben legalábbis megmosolyogtatóan. Ezen erők legfőbb képviselője a jelenlegi, újrázni készülő elnök, Igor Dodon. Az alkotmányban rögzített moldáv nyelv például körülbelül annyira nem román, mintha a székely dialektust neveznénk a magyartól különböző nyelvnek. Ennek ellenére a lakosság 60 százaléka vallja annak önállóságát és a moldovai identitás különbözőségét.
Nagyjából ugyanezt tükrözi a politikai pártok és szereplők támogatottsága is. A vasárnapi voksolás két főszereplője a hivatalban lévő elnök illetve a tavaly alig öt hónap után megpuccsolt kormányfő, Maia Sandu. A felmérések szerint az oroszpárti, románellenes, az EU-val szemben távolságtartó, de nem ellenséges Dodon a voksolás nagy esélyese, annak ellenére, hogy az ország gazdasága romokban, a korrupció mértéke és a mindenhol jelen lévő alvilág pedig a változás és fejlődés reményét is szertefoszlatja. Ha a közvélemény-kutatások igaznak bizonyulnak, akkor második fordulóra kerül sor, vasárnap egyik jelölt sem tudja megszerezni a voksok több mint felét.
Dodon legfőbb ellenfele az EU-párti Maia Sandu. Ő a moldáv ellenzék legismertebb és a Nyugat által leginkább támogatott politikusa, aki a román korrupcióellenes ügyészséget, a DNA-t tartja követendő példának és hasonlóan hatékony moldáv szerv létrejöttét szorgalmazza. Miniszterelnökként is ez lett a veszte. Tavaly tavasszal amolyan tűz-víz koalíció jött létre Moldovában, Sandu épp az államfő Igor Dodon és szocialista pártja támogatásával alakíthatott kisebbségi kormányt az országot már-már zsebre vágó nagyhatalmú oligarcha, Vlad Plahotniuc-al szemben. A főügyész kinevezésébe bukott bele, az igazságszolgáltatás függetlenségének megteremtése, a moldáv DNA létrehozása ugyanis az államfő környezetét és pártját is kedvezőtlenül érintette volna.
Sandu 2016-ban is megmérkőzött Dodonnal, akkor meglepetésre 44 százalékot kapott. Ezúttal, úgy tűnik, legalábbis az első fordulóban ennél kevesebbre számíthat, többek között annak köszönhetően, hogy a nyugatos ellenzék másik ismert arca, Andrei Nastase nem állt be mögé. Sőt, azt kérte még a napokban is, hogy Sandu lépjen vissza a javára, mert mint állítja, neki lenne nagyobb esélye Dodonnal szemben. Az egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatások mindegyike 10 százalék alatt méri Nastaset, Sandut pedig 19-38 között, de mivel négy éve Nastase lépett vissza Sandu javára – aki akkor is népszerűbb volt -, most viszonzást várna.
Második fordulóban a harmadik legesélyesebb, kétes hírnevű, kalandor üzletember, Renato Usatii, Balti város polgármesterének támogatói jelenthetik a mérleg nyelvét. A hat esélytelenebb jelölt közül három egyértelműen nyugatbarát, az egyik nyíltan unionista, azaz a Romániával való egyesülést tűzte zászlajára, ők mindenképpen Sandut fogják támogatni. Usatii viszont kiszámíthatatlan, és bár kampányában azt hirdeti, hogy győzelme esetén valóságos kínai falat húzna a román határon, a kampányban inkább Dodont, mintsem Sandut támadta. A nyugat által preferált Sandu második fordulós esélyeit azonban gyengíti a moldáv önállósághoz való ragaszkodás, mivel ő nem tagadja sem azt, hogy felvette a román állampolgárságot, sem azt, hogy amennyiben a többség mellette van, támogatná a Romániával való egyesülést is.
