Minden a történelmi filmek körüli vitával kezdődött. A karakter- és egyben intézménygyilkosság direkt céljával fűszerezett filmes kultúrharc keretében Stefka István és zsoldosai szimbolikusan karóba húzták Hegedűs Bálint Hunyadi című forgatókönyvét, állítva: már a Kincsem esetében is bizonyította, mennyire nemzetietlen felfogású alkotó. Persze ha Andy Vajna kormánybiztos nem hal meg, akkor még ma is létezne a Magyar Nemzeti Filmalap, és már gőzerővel forogna a Hunyadi sokmilliárdból.
De mindannyian sejtjük, hogy nem Hunyadival van itt gond. Hanem hogy ki akarja elmesélni a történetét. Azaz amikor megfogalmazódott a vád, hogy a Filmalap nem készített történelmi filmeket – ami nem volt igaz –, valójában arra gondoltak: nem a megfelelő emberek jutottak bizonyítási lehetőséghez.
Az viszont tény, hogy politikai erővel támogatott kurzusfilm nem készült a 2011 és 2019 közötti Vajna-korszakban. Érthető, hisz az első Orbán-kormánynak nem nagyon jött jól a Hídember körülötti botrány. S mivel Andy Vajna kormánybiztosi idején felépült egy olyan finanszírozási rendszer, mely jobbára szakmai döntések alapján osztotta a pénzt, a filmes területen már-már a demokrácia felé haladtunk. Bár arra például, hogy Szabó István a Bethlen Istvánról szóló filmterve helyett miért éppen a sokkal személyesebb Zárójelentést valósította meg, csak tippjeink lehetnek: az elutasított pályázatok esetében ugyanis nem hozzák nyilvánosságra az alkotók nevét és az elutasítás okát sem. Így az sem tudható, vannak-e Magyarországon olyan konzervatív művészek, akik bejelentkeztek volna a hiányolt, szívet dobbantó, a lelket bármi ellen felvértező művek létrehozására.
Történelmi film viszont igenis volt. Például a Saul fia, mely Oscar-díjat hozott Magyarországnak – bármennyire talmi is ez az elismerés egyes csoportok szemében. Pedig Hollywood nagyon is jó példa, ott bőven készülnek bal és jobboldali politikai ideológiák által vezérelt művek, egymással párhuzamosan: tegyünk csak egymás mellé két klasszikust, a Szelíd motorosokat és a Piszkos Harry-t.
Az idén január 1-vel létrejött, a Filmalapot váltó Nemzeti Filmintézet viszont mindmáig nem oldotta fel azt a rejtélyt, hogy hová bujdosott az alkotó, akit állítólag elnyomtak, noha egy nagyköltségvetésű nemzeti mozifilm zseniális forgatókönyvével jelentkezett. A „nemzeti” vonalnak láthatóan a tévés pályázatok kínálták a megoldást: így kikerülhető a mozik amerikai és európai filmekkel teli, versennyel terhelt világa. És persze miért ne kapjon Vidnyánszky Attila pont egy tévésorozatra pénzt, ha már annyi minden máshoz is ért. Minden bizonnyal izgalmas lesz Koltay Gábor visszatérése is, és a Jolly Joker, Bayer Zsolt bevetése is nagy fegyvertény lehet. Az igazi kérdés azonban ismét az elutasított pályázatok kapcsán fogalmazódik meg: kik azok, akik mostanában nem kaptak pénzt? A Svédországból hazatérő Pálos Gergely szerint például sem Enyedi Ildikó, sem Mundruczó Kornél nem nyert támogatást, még fejlesztésre sem.
A focipálya után a filmművészetben is kezdődik a csere?