Megdöbbenéssel olvastam Dávid Ferenc Gyógyító Bérek című cikkét, mely a tények ismerete nélkül tünteti fel negatív színben szakszervezetünket, a Független Egészségügyi Szakszervezetet.
Írása azt a látszatot kelti, mintha az egészségügyi szakdolgozók bérrendezésének igénye csak azt követően jutott volna eszünkbe, miután a Magyar Orvosi Kamara most elérte az orvosok béremelését, amely mellett ráadásul – szerinte - nem álltunk ki. Az állítás nem állja ki a valóság próbáját, és ha a szerző legalább a minimális fáradságot véve utánanéz a tényeknek, akkor éppen a Népszava szakújságírójának tárgyilagos cikkeit olvasva is nyomon követhette volna azokat a kezdeményezéseket, amelyeket a FESZ évek óta tesz az egészségügyi munkavállalók szánalmasan alacsony bérének emelése érdekében.
Sőt arról is meggyőződhetett volna, hogy szakszervezetünk kezdettől fogva kiállt az orvosok béremelését követelő kamarai javaslatok mellett. Ezekről a miniszterelnöknek szeptember elején megküldött, nyilvános levelünk is tanúskodik. A honlapunkon olvasható levelet akkor postáztuk, amikor az orvosi bérek tekintetében még semmilyen döntés nem született.
Azt, hogy a munkavállalói érdekvédelemnek milyen lehetőségei és korlátai vannak napjaink Magyarországán, Dávid úr egy vállalkozói érdekvédelmet ellátó szervezet korábbi vezetőjeként a gyakorlatban aligha tapasztalta meg. A Magyar Orvosi Kamara tevékenysége is leginkább békés nyomásgyakorlás formájában nyilvánulhatott meg, hiszen az egészségügyi dolgozók utcára hívása vagy más drasztikus nyomásgyakorlás - a folyamatos munkarendben dolgozó és gyakran 3 állást vállaló, nagyrészt női dolgozók, ápolók, családanyák részvételével - igencsak nehezen kivitelezhető.
A döntést hozók számára rendszeresen eljuttatott béremelési követelések, a dolgozókat kedvezőtlenül érintő intézkedések bírálata és a folyamatos média jelenlét mellett büszkék vagyunk arra az aprólékos, gyakran mégsem eredménytelen jogvédő munkára is, amelyet a munkahelyi érdeksérelmek orvoslása érdekében tettünk és teszünk.
Nem könnyítette meg érdekvédelmi törekvéseink sikerre vitelét az ágazatban működő reprezentatív szakszervezet abbeli ténykedése sem, hogy szervezetünket folyamatosan távol tartsa az egyeztetésektől, illetve olyan megállapodásokat kössön, amely a sztrájk lehetőségét is kizárja az intézmények széles körében. Mindamellett szakszervezetünk az egyik fő, esetenként egyedüli kezdeményezője volt több egészségügyi demonstrációnak, más alkalommal önkéntes munkára hívtuk a kórházakba a képviselőket és a kormány tagjait, hogy közelről ismerjék meg az ott végzett áldozatos gyógyító munkát. Máig tisztelettel adózom azoknak a politikusoknak, akik felhívásunkra ezt vállalták.
A nélkülünk kötött bérmegállapodást kezdettől fogva elégtelennek és arányaiban rossznak találtuk, érdemi béremelést tartalmazó javaslatainkat pedig évek óta többször is eljuttattuk a döntéshozókhoz. Így tehát az, hogy a végre elfogadott orvosi bérajánlat ismeretében, a megfelelő bérarányok fenntartása érdekében újrafogalmaztuk bérigényünket, egyáltalán nem arról tanúskodik, hogy csak most ébredtünk fel. Bízom abban, hogy a szakszervezetünket és megszólalásainkat ismerők nem Dávid Ferenc elhamarkodott véleménye alapján ítélik meg munkánkat, akik pedig eddig nem tudtak rólunk, kérem mérlegeljék a fent leírtakat.
Végül és mindenekelőtt: a legélesebb vitám a szerzővel abban van, hogy kétségbe vonja az egészségügyben dolgozó, leginkább kiszolgáltatott és a gyógyításban nélkülözhetetlen szerepet betöltő munkavállalói csoport érdemi anyagi elismerésének időszerűségét. A szakszervezetünk által nyomatékosan követelt bérrendezés teljesítése, most, a járvány közepén időszerűbb, mint valaha.