Ha végképp nem értjük, miért esnek egymás torkának a népek, mitől az olthatatlan gyűlölet – menjünk a könyvespolchoz. Így gondolom ezt a jelenleg dúló dél-kaukázusi örmény-azerbajdzsáni háborúskodásról is. Az Égből hullott három alma egy örmény-orosz írónő Narine Abgarjan könyve, megjelent tavaly magyarul is Goretity József értő fordításában a Typotexnél. A regény egy mesebeli örmény faluról szó és lakóiról szól.
Maran a világtól és történelemtől elszigetelve, de azoktól nem teljesen függetlenül éli a maga életét. Minden család, minden marani élete valóságos mese, tele köznapi csodákkal és banális tragédiákkal. A falu lényegét nem változtatják a huszadik század társadalmi mozgásai, ahogy az ősi recepteket sem, de a számozatlan és névtelen háborúk ugyanúgy sújtják, mint a természeti csapások. Ha az olvasó szeretné megízlelné az örmény szokásokat és legendákat, azt, hogy a falusi és városi emberek miként közlekednek egymással, mit esznek az ünnepek és hétköznapok tiszteletére, hogyan érintették mindennapjaikat a huszadik század utolsó éveinek harcai és menekülései, akkor érdemes elolvasnia ezt a mesés – kritikusok szerint mágikus realista – regényt és a hozzá ajándékba csatolt novellákat. Abgarjan sokszor emlegeti a háborút, s bár az olvasó tudja, hogy az azeriekkel folytatott harmincéves háborúra utal, az „ellenséget” egyszer sem nevezi meg. Nem tudjuk azt sem, mi az oka az ellenségeskedésnek. Az író és a hősei számára ugyanis maga a háború az irracionális ellenség.
A másik könyv - címe Kőből való álmok - viszont nagyon is néven szólítja a nem harminc, de legalább százéves háborús tragédia szereplőit: örményeket és azerbajdzsániakat. Ez a kötet nem olvasható magyarul, de több világnyelvre (orosz, német, angol) lefordították. Azerbajdzsáni nyelven viszont, amelyen szerzője, a most 83 éves Akram Aylisli megírta, nem jelent meg.
A kisregény hőse egy híres azerbajdzsáni színész, aki megmagyarázhatatlan vonzalmat érez az örmények iránt. Maga is szeretne örménnyé lenni, azt vizionálja, hogy elmegy Ecsmiadzinbe, az „örménység Vatikánjába”, hogy az egyházfővel, a katolikosszal kereszteltesse meg magát. Látomásaiban pedig megjelenik szülővároskája, Aylis első világháború alatti története. Ezt a vegyesen lakott területet megszállta az Oszmán Birodalom, s a törökök hatására a helyi azeriek szomszédjaik ellen fordultak… Kitört a gyilkos pogrom. Ezt gyilkolássá fajuló őrületet tapasztalja a színész újra 1989-ben, amikor Szumgaitban, majd Bakuban törnek ki az örménygyilkos zavargások. A színész megpróbál embereket menteni, de végül ő is az öldöklés áldozata lesz. A tettesek olyan azeriek, akik Karabahból, vagy Örményországból menekültek el az ottani pogromok elől.
Az író hat évig őrizte a fiókban a könyvet. Azután döntött a kiadása mellett, hogy hazájában nagy ünnepléssel hősként fogadták a Budapestről elengedett Ramil Safarovot, a baltás gyilkost. A kéziratot a tekintélyes moszkvai irodalmi folyóirat, a Druzsba narodov adta közzé oroszul. Az írót ezután meghurcolták, fenyegették a könyv miatt.
Pályatársai elfordultak tőle, egyikük felszólította a hatóságokat, vizsgálják meg a szerző DNS-ét, hogy kiderüljön nem örmény-e? Az államfő megfosztotta címeitől és nyugdíjától, s büntető eljárásokat indítottak ellene. Egy kormánypárti politikus 13 ezer eurót ígért annak, aki elviszi neki Aylisli levágott fülét. A könyv körüli torz indulatkitörésekről több hír jelent meg a világban, mint magáról a történetről.
- Elsősorban az örményeknek írtam – nyilatkozta az író - üzenetet akartam eljuttatni hozzájuk, hogy mi nem felejtettük el a sok rosszat, amit ellenük tettünk. De azt sem, amit ők tettek velünk. Azt, s benne, ami Hodzsaliban történt, az örmény íróknak kell elmondaniuk… A Wikipédia szerint 1992. február 26-án a karabahi Hodzsaliból menekülő azeri civileket az örmény fegyveresek lemészárolták az azeri határ közelében. Más civileket az elfoglalt városban öltek. Polgárjogi szervezetek szerint a mészárlásnak legalább hatszáz áldozata volt, s ebből kétszáz nőt, gyereket, öreget az örmény fegyveresek szándékosan gyilkoltak meg. Most újból háborúznak Hegyi Karabahban, amelyet az örmények Arcahnak neveznek.
