Egészen a 2008-2009-es gazdasági világválságig az amerikaiak baráti társaságban kedvtelve beszélgettek arról, hogy kinek mekkora a hitele. Annak, aki magasabb összeggel tartozott a bankoknak, a társadalmi presztízse is megnőtt, hiszen a hitelképesség egyúttal a megbízhatóság jelének számított.
Azonban ez az idillinek tűnő állapot a tengerentúlon is jó évtizede szertefoszlott, mihelyst kiderült, hogy egyes bankok túlhitelezték magukat, illetve az ügyfelek korántsem voltak olyan hitelképesek, mint amilyeneknek a pénzintézetek tartották őket. Az Egyesült Államokból elindult krízis végighullámzott szinte az egész világon, aminek az lett a következménye, hogy számos kisebb-nagyobb hitelintézet bedőlt, több pedig csak úgy tudott talpon maradni, hogy az állam, illetve a nemzetközi pénzintézetek mentőövet dobtak a számukra. Ügyfelek százmillióit érte el a fizetésképtelenség réme. (Nem kell messze menni, elég csak a hazai devizahitel-adósokat megkérdezni a kálváriájukról.) S ha nehezen is, de mind a két oldal, a pénzintézetek és az ügyfelek egyaránt óvatosabbá váltak.
Nem magyar jelenség, hogy ezt követően a bankok szigorítottak a hitelnyújtás feltételein, a vállalatok és a háztartások pedig alaposabban elgondolkodtak azon, hogy képesek-e adósságaikat ütemesen törleszteni, határidőre visszafizetni. Olyannyira, hogy a hazai pénzintézetek – kis túlzással – „fuldokolni” kezdtek a pénzben, s már annak is örültek, ha a számukra nem éppen profitábilis, kedvezményes hiteleiket kihelyezhették.
Úgy jutottunk el a koronavírus járvány okozta gazdasági leálláshoz és visszaeséshez, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások jelentős része számára már eleve meglehetősen bizonytalannak látszott a jövő; a 2020-as esztendőre úgy tekintettek, mint olyan időszakra, amikor a gazdasági növekedés üteme lelassul. A pandémia azonban még a legborúsabb forgatókönyveket is felülírta. A jegybank a lehető leggyorsabban hiteltörlesztési moratóriumot rendelt el, aminek részleges meghosszabbítása biztosnak látszik. Ez egy kényszerlépés volt, amely mind a bankokat, mind az adósokat védi. Hiszen idén az első félévben a jelzáloghiteles ügyfelek 40 százalékának, a személyi hitelesek mintegy harmadának fizetési nehézségei voltak, amit azonban aligha lehet a járványra fogni, hiszen a tavalyi év második felében hasonló volt a helyzet. Ők azok, akiknek számára a törlesztési moratórium csak átmeneti fellélegzést jelent: aligha javult a helyzetük.
Az amerikaiak már nem kérkednek adósságuk mértékével. A hazai bankok tapasztalatai szerint a gazdag magyarok sem, hiszen jól elvannak hitel nélkül is. De pontosítsunk: az olyan kölcsön, amelyet nem kell visszafizetni – magyarán a különböző cimboráknak juttatott támogatás – „már jöhet.” Jól tükrözi a hazai jövedelmi viszonyokat az MNB hitelezési tanulmánya: a moratóriummal főleg a személyi hitelesek élnek. De egyszer tán beteljesedik Széchenyi István vágya: „Pénzünk, s valóságos tehetségünk, pedig addig sohasem lesz, míg a hitel lábra nem áll hazánkban.”