Sokadik elismerése, de Csík János karrierjében hol a helye a legutóbbinak, a Török Bódog Életműdíjnak?
Ahogy jelentkezett a szövetség, hogy meghív a díjátadóra, mondtam is a feleségemnek, biztos csak nézőként, mert korábban már kaptam egy kitüntetést. Amikor kiderült, hogy mi a tervük velem, egészen meglepődtem. Az életműdíjjal egyébként az a baj, hogy hosszú életút előzi meg, az viszont jó benne, ha ez az életút olyan, amit díjazni lehet. De talán fordítva még jobb lenne: ha nem kapnék ilyen díjat, de cserébe fiatal lennék… Amúgy egyáltalán nem érzem magam öregnek, mindig vannak céljaim és azok visznek előre. Természetesen nagyon jó érzés, hogy az embert akkor is elismerik, amikor már nem aktív.
És miért nem aktív?
Nincsenek főállású edzői ambícióim. De ha felkérnének, hogy segítsek egy klub életében, abban ma is szívesen részt vennék. Nem biztos, hogy az én javaslataim lennének a legjobbak, de az biztos, hogy szélesítenék a repertoárt, hiszen több szem többet lát. Egy adott technikai elem elsajátítását elősegítő edzést is le tudnék vezeti, de a kispadra már nem ülnék le. A komoly NB I-es csapatok profik, más igényeik vannak. Ha megkérnének, néhány edzést megnéznék, véleményeznék, de azt hiszem, az élcsapatok már felkészültek ebben a tekintetben. Inkább a fiatalokra gondolok, akik lehet, hogy öt, de akár tíz évet is nyerhetnének karrierjükben, ha a buktatókat elkerülnék. Sokkal egyszerűbb valamit átvenni egy olyantól, aki már végigjárta ezeket a lépcsőfokokat, mint elölről végigmenni az úton.
Miben változtatták meg edzői felfogását az évtizedek alatt megszerzett tapasztalatok? Hiszen nyilván ezek összegződnének tanácsaiban.
A játékkal együtt az edzésmódszerek és maguk az edzők is fejlődnek: folyamatosan tanulnak és tapasztalnak, tele vannak olyan gyakorlati tudással, amelyeket nem lehet könyvből elsajátítani. Például fiatal edzőként minden edzést előre precízen, percről-percre megterveztem és tűzzel-vassal végig is vittem. Aztán rá kellett ébrednem, ezen a felfogáson módosítanom kell. Sokszor előfordult, hogy amint beléptem a terembe és ránéztem a játékosomra, egyből láttam, hogy ez a feladat vagy fejlesztés ugyan nagyon fontos, de nem ma, hanem máskor kell megcsinálni, mert nincs olyan lelki vagy fizikai állapotban az illető. Ez egy nagy felismerés volt, hogy a pillanatnyi állapothoz kell igazítani a döntéseket, különben nem érnek semmit vagy nem elég hatékonyak. Ehhez az újratervezéshez kell a tapasztalat, a felismerés, hogy van másik út is a sikerhez.
Ebben volt része, a Vasas legendás csapatával tíz bajnokságot nyert, BEK-döntőket játszott: melyik játékos gyakorolta a legnagyobb hatást önre, az egyetemes kézilabdázásra?
Soroljam? Nem akarok senkit megsérteni azzal, ha kihagyom.
Azért a lista valahogy így kezdődne: Sterbinszky, Gódorné…
… és így folytatódna, hogy Vadászné, Bujdosó Ágota, Győrvári Györgyi, Rácz Marianne, Angyal Éva. Világklasszisok sora játszott akkor a Vasasban, akik a nemzetközi elit kimagasló egyéniségei voltak. Hatalmas szerencsém, kivételes adomány és a csillagok szerencsés együttállása, hogy ők egyszerre és egy helyen, pont nálam kézilabdáztak. Ha csak egyikükkel kerültem volna kapcsolatba egész pályafutásom alatt, már akkor is megérte volna az edzői pályára lépni.
A mai sportági állapotokról miként vélekedik?
Az utánpótlás-nevelésen áll vagy bukik a sportág jövője: nekem amúgy volt olyan időszaka a karrieremnek, amikor az élvonalból visszatértem ide. Lehet, furcsán hangzik, de tulajdonképpen rám az az időszak volt a legösztönzőbb hatással, amikor a pályám elején fiatalokkal dolgoztam. Egy tíz évesekből álló csapatot vettem át, akik nagyon lelkiismeretes munka után minden korosztályban elsők lettek. Ez annyira megérintett, hogy akkor határoztam el, nekem edzőnek kell lennem. Ilyenformán ez döntötte el a sorosom. Valahogy mindig visszavágytam ide, hiába játszottam BEK-döntőket, nyertem bajnokságokat, irányítottam a válogatottat. Egyúttal most megdöntetnék egy gyakran hangoztatott sztereotípiát, hogy a mai gyerekek különböznek a korábbi generációktól: legfeljebb annyiban, amennyit a kor változott, de a gyerek az most is gyerek. Ugyanúgy mindent meg lehet velük csináltatni, mint korábban, de ehhez az kell, hogy az edző gondos, lelkiismeretes és felkészült legyen. A gyerekek nem hülyék, pontosan látják és érzik, hogy ki miként közelít hozzájuk. Várják, hogy feladatot kapjanak, amit teljesíteniük kell. Mindenre rá lehet venni őket, az mondjuk igaz, hogy ez egy életkor felett jóval nehezebb, még később pedig már valóban lehetetlen.