Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára székfoglaló beszédének végén egy svéd imádságból idézett: „Legmélyebb imáinkban nem a győzelemért, hanem a békéért könyörgünk.” Bizonyára a békéről alkotott sajátos felfogása vezette őt néhány évvel később, amikor a Szovjetunióra való tekintettel nem válaszolt Nagy Imre miniszterelnök semlegességi nyilatkozatára, és ne szépítsük: lényegében cserbenhagyta ötvenhatos forradalmunk hőseit. Félreértés ne essék, nem akarom leszedni Hammarskjöldről a keresztvizet. A svéd diplomata a világszervezet első embereként tett elég erőfeszítést a világbékéért; nem a semmiért adományozták neki tragikus halálát követően a posztumusz Nobel-békedíjat. A forradalmi Magyarországgal szemben tanúsított magatartása azonban eklatáns példája annak, a rosszul definiált pacifizmus mennyire könnyen válhat elnyomó hatalmakkal kötött elvtelen alkuk forrásává.
Nem véletlen, hogy az ötvenes évek jutottak eszembe hirtelen. Az ENSZ-közgyűlések napirendjén az 1956-os forradalom leverése után tudniillik hosszú éveken át szerepelt a „magyar kérdés”. Ugyanúgy, ahogyan a tavalyelőtti Sargentini-jelentést követően elindult az Orbán-kabinet ellen a hetedik cikkely szerinti eljárás. Amint azonban a kádári vezetést nem akadályozta meg semmiféle diplomáciai jellegű nyomásgyakorlás a megtorlások véghezvitelében, Orbán Viktor garnitúráját sem bírja jobb belátásra az „uniós atombomba” lehetősége. A magyar autokrata ugyanis meggyőződött róla, hogy az EU vezetői Hammarskjöld békefelfogását vallják, s a tényleges konfrontációt elkerülve legfeljebb a retorika szintjén állnak ki hazánk jogállamiságáért.
Az Index megszerzése csupán amolyan próbálkozás volt Orbán részéről, Brüsszel reakciókészségének kipuhatolása. A joggal várt uniós represszió elmaradásának következtében az orbáni pártállam vezetői vérszemet kaptak, s immáron a Klubrádióra is kiterjesztették csápjaikat, mondvacsinált okokkal megfosztva a szóban forgó ellenzéki médiumot frekvenciájától. Az Európai Parlament néhány képviselőjének becsületére legyen mondva, hogy a történtekből okulva rögvest alapot hoznának létre a szabad sajtó támogatására Közép-Európában. Ám ahogy mondani szokták: egy fecske nem csinál nyarat.
A félreértelmezett pacifizmus nyugati hívei csalatkozni fognak, ha Orbán Viktornak gesztusokat tesznek a látszatbéke érdekében. Von der Leyen és társai egy olyan tekintélyelvű vezetővel akarnak egyezkedni, aki már gyengének érzi rendszere közjogi fundamentumait is, ennél fogva a revizionizmust idéző háborús propagandába, s esztelen fegyverkezésbe fogott az elmúlt hetekben? Szükségük van vajon egy feltörekvő akarnokra, aki megerősített hadserege révén a régió biztonságát fenyegeti? Nem csak ezerkilencszázötvenhat veteránjait emlékezteti a forradalmi eseményekre, ami mostanság a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajlik. Napjaink magyar szabadságharcosai újfent segítségért kiáltanak: zárja el Brüsszel a korrupt és erkölcstelen rezsimet tápláló pénzcsapokat! Ne kövessék el az uniós vezetők Hammarskjöld egykori hibáját!