Történelmi vereséggel esett ki tavaly a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőköréből a Ferencváros: pedig egy éve Zágrábban igen biztató első meccsen 1-1 ért el a csapat, ezért a visszavágón már húszezer felajzott néző várta a csodát, hogy a magyar elitbajnok megismételje az 1995-ös varázslatot, amikor a klub csapata bejutott az akkor még csak 16 klubot felvonultató BL-csoportkörbe. Ez nem hogy nem jött össze, de a csodavárás 0-4-es kiábrándító vereséggel végződött, ami abból a szempontból valóban történelmi eredmény lett, hogy a Ferencváros először kapott ki négy góllal az új, Albert Flórián helyett időközben Groupama Arénára keresztelt stadionban.
Szóval nagyon-nagyon óvatosan kellene bánni a Dinamo Zagreb értékelésével, főleg, hogy az állami sportsajtó a napokban kánonban kezdte ismételgetni: ez a Ferencváros már nem az a Ferencváros, az a Dinamo pedig már nem az a Dinamo. Hát ki tudja, mindenesetre a világbajnoki döntős válogatottat kitermelő horvát bajnokság élcsapatáról ilyen szellemben nyilatkozni legfeljebb a teljesen elvakult szurkolók szoktak.
Ilyesmire mi nem vetemednénk, maradnánk a visszafogottságnál: kétségtelen, hogy a vírus miatt egymeccses párharcra redukált összevetésen minden, és annak ellenkezője is előfordulhat, akár kilencven perc védekezés után megint jöhet a helyi Koplárovics, aki majd váratlanul eldönti a meccset (jelen esetben a továbbjutást). Ráadásul az FTC saját stadionjában játszik, ami szintúgy előnyt jelent, ám az effajta hátrányok a horvát focistákat valahogy sokkal inkább szokták jobb teljesítményre ösztökélni, mintsem fordítva. A nagy tét, a selejtezős helytállás euromilliókkal kecsegtető esélye nem a külföldieket, hanem éppenséggel a magyarokat szokta összenyomni (a csoportba jutáshoz már csak egy kör kell, azért mesés díjazás jár).
Erre persze mondhatnánk, hogy a mai Ferencvárosban a 26 fős keret 53 százaléka külföldi, ha pedig a legutóbbi bajnokit vesszük alapul, amikor a kezdő tizenegyben csak három honfitársunk futballozott (vagyis a magyarok aránya 30 százalékot sem érte el), akkor talán a téttől és az evvel járó összeomlástól annyira nem kell tartani. Szóval valóban a külföldiekben bízhat a leginkább a klubvezetés.
Köztük is leginkább Tokmac Chol Nguenben: a kenyai végre egy olyan csatár, aki nem csak az akolmeleget árasztó NB I-ben, hanem a nemzetközi tétmeccseken is lövi a gólokat. Idén öt parti alatt hetet lőtt, ebből három komoly teljesítmény volt: a svéd Djurgarden ellen (2–0) duplázott, a Celtic ellen (2–1) továbbjutást érő gólt szerzett Glasgow-ban. Az NB I-ben az MTK ellen (1–1) pontot ért a gólja, a paksi (5-0) győzelem viszont nem mérvadó, mert az ellenfél vírusfertőzöttség miatt gyerekekkel állt ki, az ellenük huszonnyolc perc alatt lőtt mesterhármas szakmai értéke semmiképp nem vethető össze a BL-selejtezőben szerzett góljai értékével.
„Ahogy a Dinamo Zagreb és a horvát média is nagy tisztelettel beszél a Ferencvárosról, nemcsak nekünk, de az egész magyar labdarúgás megítélésének jót tesz. A tavalyi és az idei nemzetközi szereplésünkkel elértük, hogy már nem kiscsapatként kezelnek minket Európában. Erre minden magyar klub és minden magyar szurkoló büszke lehet” – osztotta meg nézeteit a klub honlapján a kenyai csatár.
A horvát–magyar összevetés győztese a playoffba kerül, itt már kétmeccses, a szokásos oda-vissza alapon rendezett párharcok lesznek. A győztes a BL csoportkörébe jut.
