Nagyon nehéz értelmezni a XX.-XXI. század gazdasági változásának irányait. Nem szeretnék Y. N. Harari babérjaira törni a változási irányok értelmezésében, azonban tisztán látszik, hogy a növekedés gazdasága még sokáig meghatározó lesz. Az is elfogadott, hogy a világ lakosságának 65 százalék feletti része fog hamarosan városokban lakni. A technológiák és mesterséges intelligenciák fejlődésével szűkül az emberek szerepe a közvetlen termelésben, de akár az egyéb szolgáltatások elvégzésében is. A városi lakosság egyre inkább fogyasztóként fog szerepelni a sakktáblán. Hozzáadottérték-teremtő szerepe, jövedelemtermelő képessége bizonyos „ember-ember” közötti interakciókra szűkül. Természetesen a kutatás-fejlesztésben és a kultúra teremtésben, közvetítésben megkérdőjelezhetetlen marad a fontossága.
A tartalmas élet alapja a lakhatás. A családok az egyének életviteli biztonsága a "habitat". A lakhatási színvonal kérdése ebben a megközelítésben mellékes, hiszen kortól, hovatartozástól, tehetségtől függően ezt az egyéni igény határozza meg. Az már valóságos kérdés, hogy a lakhatási területek hogy illeszkednek a városi szövetbe, ez viszont városüzemeltetői és városfejlesztői szakmai kérdés.
A lakhatás biztosítása ugyanakkor makrogazdasági érdek is. Az ember a makrogazdasági diszpozíciós rendszerszemléletűségben (körkörös gazdaság) az igényeivel, az életvitelével, motiválhatóságával meghatározója a rendszernek. Ő generálja a pénzforgalmat. Magyarán ha egy gazdaság fejlődni akar, nem tarthatja mélyszegénységben a lakosságát. Tehát az emberek lakhatását kellő színvonalon biztosítani igenis makrogazdasági és persze piaci érdek. A nemzetek zömmel valamilyen értéknyilatkozathoz kapcsolódó, azt leíró alkotmánnyal rendelkeznek, és ha egy nemzet felismerte a polgárainak gazdasági erejét, és az értékrendjének része a család intézményének paradigmája, akkor ezt a státuszt az alkotmányában jelzi.
Ez pedig a lakásgazdálkodás forrásallokációjának új terét jelenti.
Ez a lakásgazdálkodás közszolgálati státuszba emelése. Ez a Grál, ezzel minden a habitattal kapcsolatos feladat kezelhető lenne. Anno ez maradt ki a magyar Alaptörvényből, amely az alábbiak szerint kezeli a kérdést a Szabadság és Felelősség című szakasz XXII. cikkében, amely a méltó lakhatás területén fogalmazza meg az állam elkötelezettségét és polgárainak jogait. "(1) Az állam jogi védelemben részesíti az otthont. Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa. (2) Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését, továbbá a közterület közcélú használatának védelmét az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani."
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi törvény szabályozza az önkormányzatok kötelező feladatkörét. Idetartozik a lakás- és helyiséggazdálkodás. A közszolgáltatások besorolására nincsen nemzetközi statisztikai kódrendszer, az államigazgatási tevékenységek besorolására viszont van: a kormányzati funkciók osztályozási rendszere, angol rövidítés szerint COFOG. Ezen a listán szerepel a Habitat, méghozzá ilyen felosztás szerint: lakás, közterület-kezelés, ivóvíz-szolgáltatás, közvilágítás. Tehát a lakásgazdálkodás (szociális bérlakások, lakástámogatási rendszer) legfeljebb a helyi közszolgáltatások egyik típusa, fedezete az önkormányzatok bevétele.
Egyszóval a közszolgáltatási státusz elérésének módja a lakhatás alanyi jogúvá tétele lenne. Nem elég a ”törekszik” szó! Ez teremtheti meg azt a lehetőséget, hogy ez a feladatellátás - függetlenül attól, hogy önkormányzat vagy a magánszektor ad-e bérbe - szabályozott feltételekkel és minőségben, de az állam által részben finanszírozott módon, mindenképp támogatva legyen. Mint bármely más közszolgáltatásnak, ennek is rezsidíjasnak kellene lennie. (A közszolgáltatás lehetőségeit az EU már korrektül szabályozza, lehetőséget ad a piac részvételére.)
A jogszabály szerint „a közfeladatért viselt állami felelősség elképzelhető úgy is, hogy a feladat ellátását a kormányzat egy piaci szolgáltatótól vásárolja meg, vagy jogszabállyal lehetővé teszi, hogy a piaci szolgáltató ezen a területen megjelenjen. Az utóbbi esetben a hatóságok azt vizsgálják, hogy a szolgáltató pénzügyi, szakmai, szervezeti és egyéb szempontokból alkalmas-e a feladat ellátására. Amennyiben igen, akkor megkapja az engedélyt a tevékenységre. Az állam a feladat ellátását úgy is rábízhatja a piaci szereplőkre, hogy eladja nekik az eszközök tulajdonjogát vagy vagyonkezelési, használati jogot biztosít nekik.”
Az állam azonban a feladatátadásnál, mint ahogy ezt már fent olvashattuk, ez esetben érvényesíteni tudja a különféle elvárásait és biztosítéki igényeit. Így tehát aki lakásgazdálkodási közfeladatot lát el, csak államilag szabályozott bérbeadói gyakorlatot folytathat a használatra, az időtartamra és a díjszabás mértékére. Természetesen itt érvényesítheti az energiahatékonysági elvárásait, de még a környezeti ellátottság elveit is.
Alapvetően ezek a piaci bérlakás gazdálkodókra vonatkoznak, de ideális esetben ezek a feltételek az önkormányzatokra is kötelezőek lennének. Ebben az esetben, figyelembe véve a fenti idézetet is, az üzemeltető társasági forma igen változatos lehet. Pl. lennének osztrák mintájú lakásszövetkezeti bérlakások , vagy a XIII. kerületi önkormányzati bérlakás konstrukciók is érvényesülhetnek. De újra előkerülhetnének a nagyvállalati szolgálati lakások ugyanúgy, mint a befektetőcsoporti bérpaloták. Azonban félreértés azt gondolni, hogy az alanyi jogúság azt jelenti, hogy mindenki kap lakást: sokkal inkább azt, hogy megéri mindenkinek lakást adni - a maga jövedelmi viszonyainak megfelelően.
Cikkem elején az állam jól felfogott gazdasági érdekére, az új, körkörös gazdálkodási rendszer által biztosított társadalmi hasznosulás forintosítására hivatkozva érveltem. Ez adta az alapot arra, hogy keressük az üzleti bizonyítékát és megoldását annak, amit szociálisan és emberileg már régóta keresünk. A lakhatás színvonalas biztosítása nemzeti és makrogazdasági érdek. A forrásallokáció azonosítása és a közszolgáltatási státusz kulcsot ad a finanszírozásra és lehetőséget a piac átfordulására, a lakhatás bérlakásokkal történő megoldására.
Nyilván fontos elemezni a lakásmobilitás szociális és gazdasági előnyeit és a bérlakásépítés hatalmas piacélénkítő hatását. Ellenérvként azt is fel lehet hozni, hogy a magyar emberek "felhalmozás kultúrája" a tulajdon iránt van bizalommal. Én egy új irányt szerettem volna mutatni.