Hét EU-s nagykövet kereste fel a lakásán Szvetlana Alekszijevicset egy hete. Az ok: a Nobel-díjas belarusz írónőt a megelőző napokban megfenyegették, ismeretlen férfiak akartak behatolni a lakásába. Korábban kihallgatásra rendelte be nyomozó hatóság, mivel a világhírű író tagja az ellenzékiek egyeztető bizottsága elnökségének. Alekszijevics a legnagyobb „élő név” a belarusz irodalmi színtéren. Miközben egész életében oroszul írt, könyvei a hajdan Szovjetunióról, illetve a mai utódállamok embereiről szólnak. Ez a kettősség, kétnyelvűség fontos eleme a lázadásban élő ország társadalmi-szellemi életének, amit kifejez az irodalom is. Ezért is kérdeztem Larisza Sztankevicset, az ELTE Szláv és Balti Intézetének belarusz lektorát: kiket olvasnak a belaruszok mostanában, és milyen nyelven?
A kétnyelvűség, éppen, ha egy író kizárólag az orosz nyelvet használja, nem jelenti azt, hogy az általa alkotott mű ne lenne a belarusz irodalom része – magyarázta az egyetemi docens. Sztankevics emlékeztetett arra, hogy a lakosság túlnyomó része belaruszként határozza meg magát, s ebbe beletartoznak azok is, akik a családban, munkahelyükön, mindennapjaikban az orosz nyelvet használják. Az orosz nagy nyelv és régóta közvetíti a világirodalmat a belaruszoknak. Ma már sok mindent lefordítanak belarusz nyelvre, de az orosz nyelven érkező olvasmányok – legyen az eredeti orosz, vagy fordítás – hatalmas tömegben vannak a könyvpiacon. Ezeket sokan olvassák, sok lektűrt, krimit, szerelmes regényt – ahogy mindenütt a világban. Aki azonban keres, talál hazai, minőségi irodalmat. Vannak ezek kiadására vállalkozó magánkiadók, vannak privát könyvesboltok.
Sztankevics első helyen a külföldön is sikeres fehérorosz szerzők közül Viktor Martinovicsot említi. Több regénye is megjelent, de legtöbb idegen nyelvre a Mova címmel kiadott disztópiát fordították le. Mova azt jelenti Nyelv, s a regénybeli nem is távoli jövőben ez egy különös kábítószer, amelyet az orosz–kínai birodalom által elfoglalt országban fogyasztanak. A kábszeresek a fehérorosz irodalom klasszikusainak szövegeit olvassák, s ettől jutnak csúcsra, ebben a lehangoló világban. A Mova tiltott szer az nemzeti jellegétől megfosztott társadalomban. A fő dílerek is kínaiak. A könyv címlapján kínai karakterekkel is leírták a szót. Martinovics következő regényét, a Boldogság tavát már oroszul írta, de készült a könyvből belarusz fordítás is.
A közelmúlt könyvsikerei közé tartozik Pavel Kosztyukevics Babaroza terv című könyve – szomorú-vidám családregény. Azokat a szerzőket ajánlom – mondta Sztankevics – akik általában már több ország könyvpiacán sikeresek. Az orosz fordításokat, német, angol és lengyel fordítások követik leggyakrabban, de van érdeklődés a balti államok olvasói között is. Sok nyelven megjelentek például Vlagyimir Orlov történelmi témájú regényei. Ezek azért is keltenek komoly érdeklődést, mert „visszarakják Fehéroroszországot” Európa történelmi térképére, bemutatják a belaruszok államalkotó szerepét a Litván Nagyfejedelemségben, majd a lengyel nemesi köztársaság kereteiben. A nyelvi, nemzeti, kulturális sajátosságok megfogalmazása fontos eleme a mai társadalmi életnek. Sztankevics fontosnak látja még Natalka Babina belarusz nyelven író szerző könyveit: ez igazán érdekes női próza – jellemzi. Felélénkült a hazai könyvkínálat, új szerzők jelentek meg, teret kapott az irodalmi újítás – mondja beszélgető partnerem.
Az utóbbi évtizedben kevésbé szorultak rá a szerzők, hogy külföldön, például Litvániában jelentessék meg a műveiket. Martinkovics első regénye, a Paranoia oroszul jelent meg 2009-ben. A megjelenés után egy-két nappal a hatóságok beszedették a könyvesboltokból, s letiltották a belarusz internet-kereskedésben is. A könyv megjelent 2010-ben angolul is, Timothy Snyder történész írt róla recenziót a Legsötétebb Belaruszban címmel a The New York Review of Booksban. A politikai-kulturális szakadék, amelyet a világ ezekben a napokban tapasztal a fehéroroszországi tudósításokat nézve, olvasva, az irodalomban is létezik. Létezik egy „állami” írószövetség és van az ellenzékinek tartott íróknak is szervezete – tudtam meg.
– Amikor megkérdezik tőlem, kihal-e a belarusz nyelv, azt válaszolom: 250 éve haldoklik. Akkoriban került az ország területe Oroszországhoz, s elkezdődött az eloroszosítás. És most új reneszánsza van a nyelvnek, s vele az irodalomnak is – mondta Larisza Sztankevics.
