Noha Donald Trump hajlamos eltúlozni saját és kormányzata eredményeit, úgy tűnik, igaza volt, amikor a „történelmi” jelzővel illette az Egyesült Arab Emírségek és Izrael augusztus 13-i békekötését. Az úgynevezett Ábrahám-egyezmény valódi vízválasztónak bizonyult a közel-keleti térség szempontjából, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy pénteken egy újabb arab ország, Bahrein jelentette be: normalizálja a viszonyát a zsidó állammal.
„Huszonhat esztendőbe telt, mire a második arab országgal (Jordániával) kötött békeszerződés után eljutottunk a harmadikig, míg csupán 29 nap telt el a harmadiktól a negyedikig” – szemléltette az áttörés jelentőségét tévébeszédében Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő. A történesek az ő keményvonalas politikáját is igazolják, hiszen megszűnni látszik a zsidó állam közel-keleti elszigetelődése, és ehhez – az izraeli baloldal álláspontjával szemben – semmilyen engedményt nem kellett tenniük a palesztinok felé. Mindez óriási csapás a palesztin társadalom és vezetők számára, hiszen eddig az arab világ egységes támogatására alapozva követelhették egy önálló palesztin állam létrehozását az 1967-es határok mentén, s most elárulva érzik magukat. A csalódottságot hűen tükrözi a bahreini bejelentésre adott reakció: Ciszjordániában és a Gázai-övezetben is tiltakozások törtek ki, miközben a Palesztin Hatóság „hátbatámadásnak” minősítette a lépést és azonnal visszahívta nagykövetét az Öböl-menti országból. Ramalláh azonban képtelen befolyásolni a helyzetet, hiszen a palesztin kérdés eljelentéktelenedését leginkább rajtuk kívül eső tényezők befolyásolják.
Izrael és az arab világ egymáshoz közeledését elsősorban az Irán térnyerése felett érzett kölcsönös aggodalom motiválja, emiatt nem okozott komoly meglepetést, hogy az Emírségek után éppen Bahrein volt a következő: a helyi szunnita uralkodói család a javarészt siíta felekezetű alattvalók elnyomásával biztosítja hatalmát, ezért egzisztenciális fenyegetésként tekint a szintén síita többségű perzsa államra. A bahreini lépés abból a szempontból mégis némileg váratlan volt, hogy mintegy két hete – Mike Pompeo amerikai külügyminiszter látogatásakor – úgy tűnt, Hamad király udvariasan elutasítja a megbékélésről szóló javaslatot. Elképzelhető viszont, hogy akkor még voltak a kiegyezést megakasztó vitás kérdések, amelyeket azóta a színfalak mögött sikerült rendezni.
Az Egyesült Államok és Izrael egyaránt abban bízik, hogy az Emírségek és Bahrein példáját további arab országok követik. A legvalószínűbb jelölt Omán, amely üdvözölte mindkét békemegállapodást, emellett nem hivatalosan régóta jó kapcsolatokat ápol a zsidó állammal. Az amerikai diplomácia Szudánt is nyomásgyakorlással próbálja rábírni a viszony rendezésére; a hírek szerint ugyanis ettől teszik függővé az ország levételét a terrorizmust támogató államok listájáról. Az izraeli sajtóban a lehetséges országok között emlegetik Tunéziát és Marokkót is, utóbbi az izraeli 12-es csatorna értesülései szerint nemsokára bejelenti, hogy közvetlen repülőjáratokat indít Izraelbe. Donald Trump Szaúd-Arábiát is megemlítette, mint potenciális partnert, ám elemzők egyelőre csekély esélyt látnak erre, hiszen az olajmonarchia a kiegyezéssel veszélybe sodorhatja az iszlám világban betöltött vezető szerepét. Biztos ugyanakkor, hogy Rijád hallgatólagosan támogatja az amerikai törekvéseket, hiszen jóváhagyásuk nélkül Bahrein sem békülhetett volna ki a zsidó állammal.
