Az lesz a vége, hogy a németek bakancsát fogjátok pucolni! Így fakadt ki Rómában Líbia olasz gyarmati főkormányzója, az észak-afrikai haderők főparancsnoka, a légierő marsallja vezető politikusok előtt. Súlyos hibának tartotta, hogy hazája Hitler oldalán hadba lép, és indulatosan tiltakozott is ellene 1940 nyarán. Alig három héttel később halott volt.
Italo Balbo (1896–1940) kivételes figura, értékelése zavarba ejti az utókort. Az első világháború veteránja, később tőrőlmetszett fasiszta, utcai balhék és tömegverekedések feketeinges bajnoka. A hatalomátvétel egyik fő szervezője és végrehajtója a római meneteléskor (1923). Ígéretes karrier várt rá az új rendszerben. Ám amikor miniszteri rangban a légierő, a Regia Aeronautica megszervezésével bízták meg, végzetes szerelembe esett – a repüléssel.
Érteni akart a területhez, amelyet irányít. Elvégezte a pilótatanfolyamot, onnantól a fellegekben járt. Nemzetközileg elismert aviátorként egymotoros, duplafedelű felderítőgépén körberepülte a Mediterráneumot, Marseille-től Odesszáig. Átszelte az Atlanti-óceánt is, Rio de Janeiróban landolt. Fellendítette a repülőgép-gyártást, Itáliát légi nagyhatalommá tette. Korabeli médiasztár lett, eleven reklámfigura. Szakállas arcképe a Time magazin címlapjáról mosolygott az amerikai olvasóra, természetesen pilótaszemüvegben és bőrsapkában (1933).
A világhírt egy úttörő vállalkozásnak köszönhette. Flottájának huszonnégy gépe egyszerre, kötelékben szállt fel toszkánai bázisáról, majd Amszterdam, Londonderry, Reykjavík, Montreal és Chicago érintésével érkezett New Yorkba. A parancsnokot diadalmenetben hurcolták végig a Broadway-n, Roosevelt elnök meghívta vacsorára, hogy személyesen gratulálhasson neki. Jöttére utcákat neveztek el, postabélyeget adtak ki, a sziú indiánok pedig, akik a Michigan-tó fölött látták elhúzni, „Repülő Sas” néven hódoltak neki.
Neve fogalommá vált, a sok gépből álló repülő kötelékeket magyarul is úgy emlegették a bennfentesek: balbók. A hiú Duce eleinte örült a propagandának, de az már nem tetszett neki, hogy beosztottjának csillaga kezdte őt túlragyogni. Egyből az amerikai diadalút után a líbiai gyarmat élére nevezte ki, ami beillett száműzetésnek. Érdemei elismerése mellett félreállította a kellemetlenné váló riválist, vele együtt kiiktatta a náciellenes alternatívát. A főkormányzó ugyanis angolszász szövetséget sürgetett, és ellenezte a zsidók jogfosztását.
A római intermezzo után Italo Balbo visszatért állomáshelyére, felderítő repülésen vett részt az egyiptomi határon, Tobruk közelében. Gépét leszállásra készülőben saját légvédelmi ágyúja lőtte le. Állítólag tévedésből, mert brit bombázónak nézték, persze sokan máig Mussolini bosszújára gyanakszanak. Halálhírére az ellenség páratlan akcióval tisztelgett emléke előtt. A Royal Air Force gépei röpcédulával szórták meg a gyászoló afrikai olasz katonákat. Sir Arthur Longmore légi marsall lovagias szavakkal búcsúztatta régi ismerősét, „a bátor repülőt, akit a sors az ellenkező oldalra állított”.