Az európai kereszténydemokraták EP-képviselőcsoportjának vezetője megerősítette, hogy Orbán Viktor hiába ácsingózik nagy pénzekre az újjáépítési tervből, ameddig nem szavatolja a jogállami előírások betartását, addig az Európai Parlament keresztbe fekszik neki. Manfred Weber igen nehéz partnernek nevezte a magyar vezetőt. Olyannak, aki nem takarékoskodik a szóval, amikor a demokrácia fontosságát kell hangsúlyozni, ám pont ezért ezúttal nem térhet ki az elől, hogy a jövőben az unió időről időre felmérje a magyarországi állapotokat és visszatartsa a szubvenciókat, ha úgy ítéli meg, hogy hiba van a jogállamiság körül.
A 48 éves bajor politikus sajnálattal jegyezte meg, hogy a júliusi EU-s csúcskonferencián az állam- és kormányfők meghajoltak, miután a magyar kormányfő megzsarolta a testületet, tehát hogy ha sarokba szorítják, akkor az Országgyűlés nem fogadja el a koronavírus miatt elhatározott mentőcsomagot. Ennélfogva meglehetősen felvizezték a Bizottság jogállami javaslatát, pedig – mutatott rá Weber – itt hatékony mechanizmusra van szükség, mert senki sem korlátozhatja az igazságszolgáltatás és a média önállóságát. Azon felül az elosztásra váró 750 milliárd euró akkora összeg, hogy mindenképpen gondoskodni kell arról, nehogy egy részük illetéktelen kezekbe jusson.
A közös menedékpolitikáról szólva Weber kifejtette, hogy hosszú távon elengedhetetlenek a kvóták, ám mivel e pillanatban a magyar kormány hallani sem akar egyetlen menekültstátuszt kapott ember átvételéről sem, ez az elképzelés egyelőre nem időszerű. Bár az azért zavaró, hogy egyes országok elegánsan kivonják magukat a megoldásból. Ily módon azonban nincs más választás: azzal kell kezdeni, ami nem ütközik egyetlen ország ellenállásába sem. A diktatúrák üldözötteitől viszont nem lehet megtagadni a befogadást.
Az EPP frakcióvezetője szorgalmazza, hogy külpolitikai kérdésekben térjenek át a többségi döntéshozatalra, mert akik pl. a fehéroroszoknál vagy Hong Kongban kiállnak a demokrácia mellett, azokban nem szabad, hogy kétség legyen afelől: Európa velük van. Egyben felvetette, hogy ha Oroszország a Navalnij-ügyet tetézi a belarusz beavatkozással, akkor a legsúlyosabb szankciók mérlegelni. Vagyis az olaj- és földgázvásárlások egy részének felfüggesztését, de még azt is, hogy meghiúsul az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítése.
A cseh kormányfő szerint az ellene felhozott korrupciós vádak csupán a Bizottság kitalációi, pedig Brüsszel nem értelmezheti a cseh törvényeket, ügyében csakis saját országának igazságszolgáltatása az illetékes. Babis arra a kérdésre válaszolt, hogy a lap idézte neki saját véleményét, miszerint az EU igazságtalanul bírálja a magyar, a lengyel és a cseh vezetést a jogállam hiányosságai miatt. Ugyanakkor nem ért egyet Budapesttel és Varsóval abban, hogy az unió lehetőség szerint ne üsse bele az orrát nemzeti ügyekbe. Azt azonban szükségesnek tartja, hogy meghatározzák: pontosan mit is jelent a gyakorlatban a jogállamiság. Erről szerinte az Európai Bíróságnak kell kimondania a döntő szót.
A 4 milliárdos becsült vagyonnal rendelkező politikus kijelentette, hogy miniszterelnökként csupán segíteni igyekszik az embereknek. Nincs semmi baj az erkölcseivel, sőt. Nem hazudik és nem lop, csupán mértékkel iszik és még szeretője sincs.
Arra is kitért, hogy neki jó a viszonya a Bizottsággal, és Orbánnal, illetve Kaczynskival ellentétben nem szorgalmazza a nemzeti jogkörök bővítését a közösségi felhatalmazás rovására. Viszont nagyon is indokoltnak látja, hogy senki ne szajkózza a kelet-nyugati ellentéteket. Bár az tény – emelte ki, hogy minden uniós támogatás mellett a nyugati konszernek minden évben hatalmas összegeket visznek haza keletről nyereség formájában. Azt azonban elismerte, hogy a kettő nem ugyanaz. Ám azzal érvelt, hogy a jólét növekedésével egyre kevesebb közösségi pénz érkezik, noha a lemaradás ledolgozásához továbbra is óriási források kellenek.
Babis elfogadhatatlannak minősítette a menekültek szétosztását, mert szerinte aki Európába igyekszik, annak a legális csatornákat kell igénybe vennie. A külpolitikára rátérve hihetetlennek nevezte, amit Lukasenko Belaruszban művel. Moszkvával ugyan Prágának ellentétei vannak, mégsem tart következményektől, mert Csehország önálló és nem engedi meg senkinek, hogy az feltételeket kényszerítsen rá.
Az újság úgy látja, hogy a világnak jelenleg elsősorban a jobb- és nem a baloldali szélsőséggel kell megvívnia, mert az sokkal nagyobb veszélyt jelent. A tét a liberális demokrácia fennmaradása. Merthogy a hatalom a jobboldali radikálisok kezében van, és ily módon 10 milliók sorsa függ tőlük és nem csupán az USÁ-ban. Nagy-Britanniában, Magyarországon, Lengyelországban, Oroszországban, Indiában, Törökországban, Brazíliában és a Fülöp-szigeteken a demokráciát olyanok vették kézbe, akik eltérő mértékben ugyan, de megvetik a fékeket és ellensúlyokat, és el vannak szánva arra, hogy megaláznak bármely intézményt, amely korlátozhatja őket.
Trump képes veszélyeztetni az alkotmányt. Az állami hivatalokat telezsúfolta saját vazallusaival és rokonaival és sok ezer amerikai halálát okozta a vírusválság rossz kezelésével. Attól reméli hatalma megőrzését, hogy bátorítja a szélsőjobbos terrorizmust, valamint a választási csalást. És amikor elutasítja a védekezést a globális felmelegedéssel szemben, akkor látszik, hogy veresége nem egyszerűen az Egyesült Államok, hanem az egész emberiség érdeke.
Természetesen jelenleg nem az 1930-as évek reneszánszát éljük meg. Nincsen új Hitler és Sztálin, de ahol demokráciaellenes, antiliberális mozgalmak vannak hatalmon, ott ezek egytől egyik a jobboldalt képviselik, leszámítva Venezuelát. Ám nem a kommunista, hanem a hiperagresszív nacionalizmus diktál. A radikális jobb lerohanta a konzervatív fő áramlatot. Az amerikai republikánusoknál szinte senki sem kockáztatja meg, hogy felszólaljon Trump személyi kultusza ellen. A brit toryknál a Brexit ellenfeleit Johnson már eltávolította, illetve kétségbeesésükben mentek azok maguktól is.
Trump miatt Amerika immár nem példakép a világ számára, sőt jogossá tesz vele szemben minden reakciót. A szélsőség szélsőséget szül. Amikor egy kérlelhetetlen rasszista az ország elnöke, akkor minden ellenállás megengedett, sőt a legelszántabb ellenállás érezheti magát a leginkább jogosnak. Harcolni kell, már csak azért is, mert ha sikerül legyűrni a szélsőjobbot, a szélsőballal már könnyebb lesz elbánni.
Lukasenko és Putyin most éppen azt méri fel, miként használhatja fel a másikat a maga céljaira, de az orosz elnöknek jobbak a lapjai. Persze nagy kérdés, mi lesz az általa kilátásba helyezett katonai segítségnyújtással. Mert mondhatja, amit Moszkva mondott 1956-ban, illetve 68-ban, hogy ti. csupán a törvényesen megválasztott vezetés kérésére lép fel, bár még egyáltalán nem tette le a garast ez ügyben. De a jelek arra utalnak, hogy szerinte ő neki kell megszabnia az események menetét a szomszédos országban.
Így viszont az a faramuci helyzet áll elő, hogy Lukasenkónak érdemesebb vállalnia a kockázatot, mármint hogy otthon megbukik, mintsem hogy a Kremlhez forduljon támogatásért. Mert ha az erőszakszervezetek valaki másra hallgatnak, akkor belőle csupán Putyin bábja lesz, akit igazából már megfosztottak hatalmától. Ily módon a békés tiltakozók jelentik számára a kisebbik rosszat.
Ezért valószínűleg azzal próbálkozik majd, hogy formálisan fenntartja a szoros szövetséget, de annak kinyilvánításáért cserében politikai és anyagi támogatást kér. Alighanem azzal érvel majd, hogy azért kell neki több pénzt adni, mert Fehéroroszország fontos ütköző állam a NATO-val szemben. Bár ő és Putyin is pontosan tudja, hogy a nyugati katonai agresszió réme nem egyéb blöffnél részéről. Ám arra jó, hogy megindokolja, miért nem köszön le még mindig.
Az odahaza egyre népszerűtlenebb orosz államfő viszont eljátszhatja, amit a csecseneknél, Grúziában és a Krímben, bizonyíthatja Oroszország fontosságát. Ugyanakkor a tiltakozó belorusz tömegek számára fennáll a kockázat, hogy meggyengítik a diktátort, de jön helyette egy erősebb, aki ráadásul más országban trónol. És ha rosszabbra fordulnak a dolgok, akkor még az sem kizárt, hogy a fehérorosz határokon belül tör ki katonai viszály.
Az új tanévben nem csupán a koronavírus, hanem az új, hazafiságot hirdető nemzeti alaptanterv is kemény feladat elé állítja Magyarországon a tanárokat. A svájci közrádió jó 4-perces riportja megszólaltat egy történelem tanárnőt, aki elképedve olvassa, hogy az egyik új tankönyv a hunoktól származtatja a magyarokat, amikor ez nem több legendánál. Névvel vállalva véleményét úgy fogalmaz, hogy az új értelmezés keveri a mítoszt és a tényeket, pedig nincs joga arra, hogy megszépítse a múltat. Ezzel szemben a kormány szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a NAT korszerű, enyhít a diákok terhein és a szakemberek rábólintottak, ezen felül pedig még patrióta is. A már idézett pedagógus erre úgy reagált, hogy a hamisítás nem jelent hazafiságot.
A beszámoló azzal folytatódik, hogy az utóbbi 10 évben Magyarország mélyen megosztottá vált. Orbán politikailag mindent elért, most a kultúrában és az oktatásban igyekszik beleverni a keresztény-nemzeti értékeket a fejekbe. Ennek része az alaptanterv, ám az ellenzők szerint a diktatúra programja. És nem kétséges, teszi hozzá a rádió, hogy a tanárok többsége elutasítja. Kovács Zoltán viszont azt mondja, hogy a szakmai szervezetek az előkészítő vita során kifejthették véleményüket. Amire a már megszólaltatott tanárnő rábólint, hogy ez tény, és ugyanez áll az új tankönyvekre is, csak éppen egyetlen megjegyzésüket sem vették figyelembe. Így most ő saját, kiegyensúlyozott történelemszemléletét kívánja továbbadni, ám ez egyre nehezebb, mert szorul a hurok. A diákokat arra igyekszik rávenni a kormány, hogy köpjék be az engedetlen oktatókat.
És csak most jönnek azok a tankönyvek, amelyek az olyan, igazán kényes témákat tartalmazzák, mint Magyarország szerepe a 2. világháborúban. Csakhogy ugyanazok írják őket, mint akik a hun legendát éltetik.
A filozófus karmester. Így jellemzi a lap Fischer Ádámot annak kapcsán, hogy német nyelvterületen is megjelent róla Oplatka András életrajzkötete. Humanista, emberi jogi aktivista, értelmiségi, elemző, és mindenekelőtt: sokszínű művész, vagyis a színház lángoló szakembere, telivér zenész, briliáns karnagy, aki világkarriert futott be. De még ennél is fontosabb, hogy testestül-lelkestül magyar. Paprika és temperamentum nyilvánul meg cselekedeteiben.
Ezzel együtt nem volt nyílegyenes a pályafutása. Annak idején nem vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára és jóval később nem lehetett a Nemzeti Filharmónikusok vezetője sem. De mindig volt tehetsége és képessége stratégiát váltani és új utakat keresni. Mellesleg már az apjának sikerült az a bravúr, hogy a hidegháború idején őt, majd öccsét, Ivánt is bejuttassa Bécsben a legendás Hans Swarowskyhoz.
Vagy amikor elviselhetetlenné vált az Orbán-rezsim nyomulása a kultúrában, Fischer Ádám ott hagyta az Állami Opera igazgatói székét és megalapította a Wagner-fesztivált, amelyet manapság budapesti Bayreuth-ként tartanak számon. Egy zenekar működéséhez fegyelem, erkölcs, bizalom, megértés, felelősség és sok minden más szükséges, ám mindez megvan a karmesterben.
