Ellentmondásos statisztikát tett közzé pénteken a KSH a júliusi munkaerőpiaci helyzetről. Eszerint ugyanis a munkanélküliek száma 23 ezerrel csökkent az előző hónaphoz képest, de eközben a foglalkoztatottak száma csak 3200 fővel nőtt. Persze lehetséges, hogy a 20 ezer „hiányzó” embert egyszerűen átsorolták a munkanélküliek csoportjából az inaktívak közé, de utóbbiak számáról a mostani gyorstájékoztató nem tesz említést.
Pedig amióta a koronavírusválság miatt jelentősen romlani kezdett a munkaerőpiaci helyzet, a KSH rendre megemlékezett az inaktívak egyre növekvő táboráról. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definícióira hivatkozva közéjük sorolta az állás nélkül maradtak egy jelentős részét. Aszerint ugyanis csak az a munkanélküli, aki az adott héten nem dolgozott, de a megelőző négy hétben keresett munkát. Aki viszont ebben az időszakban nem is keresett munkát, vagy ha igen, akkor nem tudott volna munkába állni, az inaktívnak számít. „Békeidőben” valóban jogos megkülönböztetni ezt a két kategóriát, a kijárási korlátozások időszakában viszont – amikor nem igazán volt mód az álláskeresésre, a munkába állásra pedig pláne nem - kissé visszásnak tűnik erre hivatkozva feljavítani a munkanélküliségi rátát.
A KSH júliusi statisztikája azonban nem csak önmagának mond ellent, hanem a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) hétfői, szintén júliusra vonatkozó adatainak is. Annak alapján is javult ugyan a munkaerőpiaci helyzet – a gazdaság újranyitása után ez várható is volt –, ám korántsem annyira, mint a KSH adatsora szerint. Az NFSZ szerint ugyanis júniusról júliusra mindössze 10 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, a regisztrált álláskeresőké pedig 366 ezer főre rúgott. A KSH viszont júliusban mindössze 218 ezer munkanélkülit „talált”, azaz majdnem 150 ezerrel kevesebbet, mint ahányan a munkaügyi kirendeltségeken bejelentkeztek, mint álláskeresők.
A két statisztika közti különbség fő oka ugyanis az eltérő módszertan. Az NFSZ egy adminisztratív adatot közöl: azokét, akiknek a hosszas sorban állás és hivatali tortúra után végre sikerült magukat álláskeresőként regisztráltatni. A KSH számai viszont egy 38 ezer fős minta megkérdezésén, majd „teljeskörűsítésén” alapulnak.
A különbséget korántsem olyan nehéz megérteni, mint ahogyan arra Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 7-i, szokásos rádióinterjújában célzott.
„A magyar statisztikai rendszer megértése egy normális ember számára szinte lehetetlen, tehát az adatokat, amiket kapunk, azt csak speciális agytréningen átjutott emberek képesek feldolgozni, én sem tartozom közéjük. Külön embereket kell alkalmaznunk, hogy a nyolc-tíz, különböző dimenziójú felmérésből fakadó számokat egymásra tudjuk vetíteni, hogy pontosan értsük, hogy mi a helyzet.”
Magyarázat helyet persze könnyebb elhitelteleníteni a súlyos helyzetről árulkodó adatokat. „Hogy hányan vannak munka nélkül, mennyien jelentkeztek be munkanélkülinek, és így tovább, ezek mind olyan számok, amelyeknek a valóságtartalma rendkívül kétséges, mert attól, hogy valaki egy munka után jelentkezik, egy új munkát keres, lehet, hogy egyébként van miből megélni, mert valamit éppen dolgozik, tehát abból nem jutok sokra.” – fejtegette a kormányfő.
Ez erős csúsztatás persze, hiszen álláskeresőként csak az regisztráltatja magát, akinek tényleg nincs munkája – de még azok közül sem mindenki -, hiszen álláskeresési járadék az NFSZ tájékoztatása szerint csak annak jár, aki „munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az állami foglalkoztatási szerv sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani”.
Orbán Viktor szerint azonban csupán egyetlen számra kell mindig figyelni: arra, hogy éppen mennyien dolgoznak. Nos, a KSH adataiból most az látszik, hogy a gazdaság újranyitása után májusban és júniusban valóban ismét többen tudtak elkezdeni dolgozni, júliusra viszont ez a folyamat megtorpant. A kijárási korlátozások alatt márciusban és áprilisban havi 56 ezerrel, illetve 73 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, májusban és júniusban viszont már 34 ezer, illetve 58 ezer fővel ismét nőtt. Júliusra ez a lendület elfogyni látszik, hiszen csak 3200 fővel bővült a foglalkoztatottak száma, amely így a KSH szerint 4,46 millióra, az egy évvel korábbinál 65 ezerrel kevesebbre rúgott.
Erőteljesen árnyalja viszont a képet, ha megnézzük, a KSH módszertana szerint ki számít foglalkoztatottnak: az, aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett. Mindez ráadásul a megkérdezettek önbevallásán alapul. Vagyis ha valaki elmegy egy-két órát napszámban krumplit szedni, már foglalkoztatottnak számít.
Hogy ezzel keres is-e annyit, amiből meg lehet élni, az már kétségesebb. A Policy Agenda korábbi adóbevallásokat vizsgáló kutatásaiból ugyanis az látszik, hogy a foglalkoztatottak harmada még a minimálbért sem kapja meg havi átlagban. A KSH adatai szerint 2018-ban például több mint 4 milliónyian dolgoztak alkalmazottként, a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál (NAV) 4,28 millió munkaviszony után vallottak be jövedelmet. Közülük azonban csak 2,9 millióan írtak be havi átlagban minimum 138 ezer forintos fizetést, vagyis legalább az akkori minimálbért. Egy évvel korábban, 2017-ben a minimálbér összege havi bruttó 127 500 forint volt, ami éves szinten bruttó 1 millió 530 ezer forintot jelent. Ennél kevesebb jövedelmet vallott be az elemzés szerint a munkaviszonnyal rendelkezők 34 százaléka, vagyis 1,45 millió dolgozó.
