Kerek húsz évvel ezelőtt kezdte a zászlózást a Fidesz: akkoriban millenniumi lobogókat osztogatott úton-útfélen Orbán miniszterelnök, valamint népes csapata. Természetesen kizárólag az ezeréves államiság előtti tisztelgés jegyében, a legkevésbé sem propaganda jelleggel.
Aztán úgy rajtuk maradt ez az egész, mint szamáron a fül. Tíz esztendeje, újabb uralomra kerülésükkor hirtelen eltűntek a Parlamentből és a kormánytagok környezetéből az Európai Unió lobogói, elszaporodtak viszont a magyarországi hivatali épületeken nehezen indokolható székely zászlók. Amolyan góbé politizálás ez: hát mondtam én bármit is? Dehogy mondtam, de aki akarja, az persze érti, mire gondolok. Aminek fényében igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy Tarlós főpolgármesternek is az egyik első dolga volt Budapest tradicionális zászlaját egy kisdobos őrs lobogójára cserélni. Fenébe a vexillológiával, miért nem gondoltak a főváros egyesítésekor arra, hogy a piros-sárga-kék pünkt olyan, mint a románok nemzeti trikolórja, csak persze fordítva.
Azon persze lehet vitatkozni, hogy a XXI. században miféle szimbolikus tartalmat lehet egy darab festett vászonnak tulajdonítani. Azon viszont nem, hogy ha egy hatalom a maga primitív jelkép-politizálásába ennyire hangsúlyosan beemeli a zászlókat, akkor minden kapcsolódó cselekedetnek súlya lesz. Annak is, ha a kormányt jobbról előzni próbáló párt egyik vezetője EU-s zászlót éget, mint tette Novák Előd 2012-ben; és annak is, ha ugyanő a már a teljes szélsőjobb térfelet lefedő Fidesz készséges segédcsapatának soraiban szivárványszín lobogót lop a budapesti Városháza homlokzatáról.
Íme, a Pride hete 2020-ban, Magyarországon: Novák zászlót lop, a fociultrák el is égetik. Ha nem volna törvényhozási szünet, hétfőre virradva tán még Semjén Zsolt is beterjesztett volna valami jó kis törvénymódosítást.