Látványos akciónapot rendezett kedden a brit előadó-művészeti szakma, hogy elsősorban a kormányban, de a közvéleményben is tudatosítja, milyen anyagi és erkölcsi pusztulást okozott körében a koronavírus pandémia. Amint a nap lement, az Egyesült Királyság mind a négy tartományában, összesen vagy húsz nagyvárosban háromszáz intézmény borult vörösbe, a pénzügyi veszteség színébe. Olyan világhírű kulturális fellegvárak adták le az S.O.S. jelzést, mint a londoni Royal Festival Hall, a Tate Modern, a London Eye, a National Theatre, a Wembley Stadion, a Royal Albert Hall, – melynek bankszámlájára normális körülmények között ezekben a hetekben, a Proms fesztivál idején naponta 6000-es közönség jegyára folyna be –, vagy a cardiffi Milleniumi Központ és az edinburgh-i Skót Operaház. Utóbbi fájdalmasan hiányolja a világ minden tájáról az elmaradt nyári fesztiválra érkezőket.
A kampány keretében a beláthatatlan ideig zárva tartó helyszínek személyzete – takarítók, műszakiak, díszletezők, biztonsági emberek, túraszervezők, rendezők, producerek – vonultak végig a szebb időkre emlékeztető csukott kapuk előtt. Együttesen akarták érzékeltetni, hogy egy-egy show messze nem csak a szereplőkről szól, hanem megszámlálhatatlan beszállítóról, ipari vállalkozásokról, szabadúszókról, azaz a „lockdown”, a vesztegzár a munkavállalók széles körének megélhetését teszi kockára. A nemzetközileg egyik legismertebb sztár, aki az akcióhoz nevét adta, a veterán énekes és dalszerző, Peter Gabriel volt. Ő úgy érzi, az „előkelő művészetek közül már többen jutottak bizonyos támogatáshoz, de azokról az emberekről, akik fesztiválokhoz, vagy élő eseményekhez kötődnek, teljesen elfeledkeztek”.
A fő probléma az, hogy a kulturális élet ezen szereplői közül sokan tartoznak az alkalmi szerződésekből élők kategóriájához, így nem váltak részeseivé a kormány nagyvonalú kényszerszabadság-támogatásának. Ennek élvezői havi fizetésük 80 százalékát, maximum 2500 fontot (956 ezer forint) kapják meg az államkasszától, legalább októberig. A Red Alert, a Vörös Riadó kezdeményezés azt szeretné elérni, hogy a kedvezmény a teljes úgynevezett élőesemények szektorra terjedjen ki, melyre különben teljes összeomlás vár.
Remélhetőleg precedenst teremtő nagyvonalú magánkezdeményezésként Sir Sam Mendes – legutóbb az 1917, korábban többek között az Amerikai szépség rendezője – Theatre Artists Fund néven hozott létre egy színházi művészeti alapot, mely rövid idő alatt 1,6 millió fontot gyűjtött össze olyan színházi és filmes géniuszoktól, mint Benedict Cumberbatch, Eddie Redmayne, Tom Hiddleston és Imelda Staunton. 500 ezer font erejéig nyúlt a zsebébe a világméretű karantén elviselésében amúgy is sokat „segítő”, abból remekül profitáló Netflix streamingcsatorna. A közvetlenül adakozókon kívül közösségi finanszírozás is gyarapítja az alapot. Ennek hozzájárulói közül talán az 1000 fontot kipengető humorista-író-színész, David Walliams a legismertebb.
Sir Sam tevékenységének eredményeként máris a művészeti élet 1600 tagja kapott 1000 fontos gyorssegélyt. Ahogy az Oscar-díjas rendező fogalmazott: ő maga is a túlélésért küzdött volna, ha a Covid-19-hez hasonló válság pályafutása kezdetén következett volna be. Sir Sam felszólította a kormányt, hogy december elejére tűzze ki a színházak újranyitását, természetesen a szigorú szociális távolságtartási és egyéb biztonsági követelmények betartásával. Ha erre mostanában sor kerülne, elég idő maradna a szakmai felkészülésre, a közönség pedig maga dönthetné el, akar- e, mer- e jegyet vásárolni a rendezvényekre.
Mellesleg, ha maradtak is finanszírozási rések, a kormány szokatlanul nagylelkű mecénásnak bizonyult. A brit kulturális életnek átutalt rekord 1,57 milliárd fontos egyszeri készpénzinjekcióval a túlélést igyekezett elősegíteni, ám ez az összeg elsősorban az intézményekbe, az adminisztrációba irányul, a működtetés, többek között az emléktárgy- és könyvesboltok fennmaradását célozza, direkt formában nem foglalkozva a színházi szakma 70 százalékát kitevő munkaerővel.
