A vezércikk rámutat, hogy Fehéroroszország népe szabadságot akar, miközben Lukasenko rezsimje erkölcsi és politikai csődjét igazolja. De hogy miként alakulnak az események, azt nem lehet megjósolni. Ám biztosnak látszik, hogy elérkezett a fordulópont. Csalások már eddig is voltak a választásokon, csakhogy még sosem bizonyult ilyen hatalmasnak a tiltakozás, a másik oldalon pedig ennyire brutálisnak a válasz.
A rivális Tyihonovszkaja részben elrejtőzött a hétvégén, az internetszolgáltatás javarészt megszakadt, pedig az ellenzék azt akarta használni kommunikációs csatornaként. Az államfő viszont külföldi beavatkozást emlegetett. Ám közben sorra érkeznek a jelentések, hogy szabálytalanságok történtek a szavazás során, de független megfigyelők nem lehettek jelen az urnáknál. A hivatalos adatok szerint az elnök 80 százalékot szerzett, az ellenzék által végzett exit pollok ezzel szemben sok helyen éppen fordított eredményről árulkodnak. A hatalom ugyanakkor cáfolja, hogy a megmozdulásoknak halálos áldozata van. Az vízválasztó lenne a történetben.
De azt a belügyi tárca is elismerte, hogy az összetűzésekben megsérült 50 civil és 39 rendfenntartó, 3 ezer embert pedig letartóztattak. A kampány végén a több tízezres ellenzéki gyűlések megmutatták a társadalom politikai érettségét. És a nyomás nem fog enyhülni a reformok kikényszerítésére.
Az uniós vezetők elítélték az erőszakot, de nem szabad visszariadniuk a szankcióktól, még akkor sem, ha attól félnek, hogy ily módon Putyin karjaiba terelik Lukasenkót. Utóbbi nagy tehetséget árult el, amikor ki kellett egymás ellen játszani Moszkvát és Brüsszelt. De bármilyen demokratikus engedményt is ajánl fel, az csak kozmetikai változtatás volna. Ha az EU nem lép fel határozottan, az aláássa hitelét a demokratikus értékek védelmezőjeként.
Ha elszabadulnak az események és már veszélybe kerül az elnök hatalma, a Nyugatnak támogatást kell felajánlania az ellenzéknek a szabad választások megtartásához. Ám a nagy kérdés ez esetben is az, mennyire hajlandó szembeszállni Putyinnal, aki nincs oda belorusz kollégájáért, de nem szeretné, ha az ország kiválna az orosz vonzáskörből, vagy veszélybe kerülne a korosodó tekintélyuralmi vezető uralma. Azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy társadalom szabadságot és sokszínűséget követel. Vagyis itt nem arról van szó, hogy a Fehér-Oroszország csatlakozzon a nyugati táborhoz. A tét az, hogy a nép érdekében a szemétdombra kell kihajítani egy hitelét vesztett rezsimet.
A konzervatív lap úgy látja, hogy esik szét Európa utolsó igazi diktatúrája. A nagy tömegdemonstrációk jelzik, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség abban az országban, amely mind inkább anakronisztikusan régi időket idéz. Lukasenko régi vágású autokrata. Az persze igaz, hogy vannak más kormányok is a földrészen, ahol a gyökerek a kommunista zsarnokságig nyúlnak vissza, illetve felbukkant az erős emberek új nemzedéke: Oroszországban, Azerbajdzsánban, vagy éppen Magyarországon.
Belorusszia viszont egészen sajátságos keveréke az önkényuralomnak, az ostoba katonai szoldateszkának. Egy volt állami gazdasági elnök tartja fojtófogásban. Lukasenko idáig mindig el tudott bánni a tiltakozásokkal, de most nem így néz ki. A jelek szerint egyre több embernek van elege az önmagát nevetségessé tevő rendszerből. Az elnyomásból, a koronavírusról tett bizarr bejelentésekből és a Moszkva és a Nyugat közti fárasztó táncból. Ekkora szenvedélyeket 26 éve nem látott az ország.
De hogy milyen rétegeket érint a lázadás, azt nem tudni. Független közvélemény kutatások nem léteznek, sok más külföldi orgánum mellett a brit újság tudósítója sem kapott engedélyt, hogy a helyszínről számoljon be a vasárnapi választásról. Viszont azért az ellenzéki kampánygyűlések részvevőinek nagy száma sokat elárul a tényleges mértékről. Ám hogy mi lesz a továbbiakban, az jórészt attól függ, meddig és milyen erővel folytatódnak a demonstrációk, illetve milyen választ adnak rájuk a hatóságok. Az erőszak fokozódása feltüzelheti az ellenzéket és új tömegeket állíthat az oldalára.
Lukasenko nem olyan, aki megijed és hamar beadja a derekát. Hogy ebben a helyzetben ki mellé sorakozik fel a rendőrség és a katonaság, az kulcsfontosságú. Az elnököt bátoríthatja, hogy Putyin gyorsan gratulált neki. Lehet, hogy meggyengül ugyan, de marad. Ezzel együtt érezni, hogy megindult a végleges rothadás. A korábbi minszki brit nagykövet úgy jellemezte a helyzetet, hogy a 89-es nagy európai átrendeződés utolsó szakasza zajlik a fehéroroszoknál.
A baloldali újság akciókat vár az EU-tól és nem üres nyilatkozatokat, miután a fehérorosz diktátor megtartotta hatalmát. Ám sajnálatos módon egyelőre azt látni, hogy az európai vezetők ezúttal is vérszegényen reagálnak a tekintélyelvűségre. Miközben működnek a vízágyúk és gumilövedékkel tüzelnek a tüntetőkre. Hogy Lukasenko ilyen rémisztő módon reagál, abban 26 év után nincsen semmi meglepő. Annál kiábrándítóbb viszont Brüsszel válasza, hiszen 30 éve azt hangoztatja, hogy a liberális értékek ideológiai és gazdasági védőbástyája.
A belorusz megmozdulások azt mutatják, hogy az uniónak erősebb demokratikus feltételeket kell támasztania a diplomáciai és anyagi támogatásért cserében. Utópia azt hinni, hogy a gazdasági együttműködés leszereli az autoriter vezetőket, ezt már a magyar és a lengyel demokratikus visszarendeződés is megmutatta. Sőt, azt is, hogy a jó viszony csak felbátorítja őket.
Az EU ugyan menet közben enyhített a szankciókon, amelyeket hozzávetőleg 10 éve, két ellenzéki eltűnése miatt rendelt el, ám a tegnapi képek azt tanúsítják, hogy Lukasenkót nem érdekli a retorzió, így folytatni kell vele szemben a harcot az alapvető jogokért, a jogállamért. És ha most Brüsszel nem cselekszik határozottan az erőszak láttán, akkor az veszélyes precedensként szolgál az elnök számára, hogy bármikor megszegje vállalt kötelezettségeit. És csak erősíti a diktatúra gyökereit, miközben a térségben ott az orosz fenyegetés.
Az unió semmit sem tett, hogy mérsékelje az államfő befolyását a közmédiában és a biztonsági erőknél. Pedig meg kellett volna követelnie a lényegi változtatásokat. Ha az unió nem szerez érvényt az emberi méltóság tiszteletben tartásának a partnerség ellenében, akkor az milliók életére hat ki a földrészen. Ha Európa megint becsukja a szemét az elnyomás láttán, akkor felelős lesz, hogy mindennapossá válik az ilyesfajta gyakorlat.
20 ország 30 környezetvédelmi szervezete meg akarja akadályozni, hogy nagy szálloda épüljön a világörökség részének számító Fertő-tó magyar partján. A zöldek közös levélben fordultak az UNESCO-hoz, azt követelve, hogy a tavat sorolják át a veszélyeztetett tájegységek közé, miután a fertőrákosi terv a múlt hónap végén már megkapta az engedélyt a magyar hatóságoktól. Az ellenoldal még három napig jelentheti be kifogásait, de a szomszédos Burgenlandban még azt sem tudják, mire vonatkozik a zöld jelzés.
Annyi bizonyos, hogy egy százágyas hotel létesülne, de a 75 millió eurós projektnek része, hogy parkolót alakítanak ki 800 autó számára, teniszpályák is lesznek és bővítik a kikötőt. A környezetvédők épp ezért attól félnek, hogy az idegenforgalom legázolja a természetet. Ők már tavaly sürgették, hogy készüljön hatástanulmány, ám az illetékes magyar tárca csupán annyit közölt, hogy az aggályok megalapozatlanok.
Úgy néz ki, hogy végleg megpecsételődött a Lukács-Archívum sorsa. Bár az intézményt már két éve bezárták – a bírálók szerint politikai okokból – a volt munkatársak tovább küzdöttek a a 20. század egyik legjelentősebb marxista filozófusának munkásságát őrző központ újranyitásért. A tudós ebben a Belgrád rakparti lakásban élt és dolgozott 1945-től egészen 1971-es haláláig. Azóta szakértők egymásnak adták a kilincset, hogy kutassák munkásságát.
Mesterházi Miklós, aki maga is filozófus, 40 évig volt az archívum munkatársa, majd elbocsátották, a hagyatékot pedig elszállították az MTA egyik raktárába. Azt mondja, ily módon egy olyan intézményt adtak fel, amelyre minden város, minden tudományos közösség büszke lenne. Az Akadémia ugyanakkor arra hivatkozott, hogy fel kell újítani az ingatlant, de a munkálatok azóta is váratnak magukra. Az ellentábor azt mondja, hogy a létesítmény évek óta szálka volt az Orbán-kormány szemében, mert a rendszer kommunista gyilkosnak tartja Lukácsot, miután az 1919-ben állítólag utasítást adott dezertált katonák kivégzésére.
Mesterházi a többekkel együtt létre hozott Lukács-Archívum Nemzetközi Alapítvány képviseletében próbált zöld ágra vergődni a Tudományos Akadémiával, ám immár reménytelennek látja a dolgot, éspedig főként azért, mert úgy gondolja, hogy a háttérben a hatalom által kifejtett nyomás áll. A dialógus csupán színjáték volt és a miniszterelnöknek egyszer s mindenkorra sikerült eltávolítania az irattár jelentette „szégyenfoltot”. De azért a korábbi alkalmazottak nem adják fel a kutatómunkát, csak éppen a saját szakállukra, állami segítség nélkül végzik. Az eredményeket a neten teszik közzé.
A Deutsche Welle megjegyzi: Thomas Mann annyira csodálta Lukácsot, hogy a Varázshegy egyik figuráját róla mintázta meg. A filozófus fő műve, a Történelem és osztálytudat jelentősen befolyásolta a Frankfurti Iskolát, valamint az Új Baloldalt is. Maga a tudós a kommunizmus és a kapitalizmus békés egymás mellett élését hirdette, a harmadik út fontosságát hangoztatta. Lakása a szocializmus idején az ellenzék találkozóhelyének számított. Olyanok jártak oda, mint Konrád György és Heller Ágnes, akik az Orbán-rezsim legélesebb kritikusai közé tartoztak. Alighanem osztotta volna véleményüket a mesterük is.
