Olaszország és Spanyolország lett a néhány héttel ezelőtt az európai uniós csúcstalálkozón elfogadott, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott helyreállítási alap legnagyobb haszonélvezője. Mégis, sokan ezekben az országokban is azt kérdezgetik, hogy valóban képes-e felhasználni a kormány hatékonyan a támogatásokat, hiszen sem Róma, sem Madrid nem az átlátható gazdálkodásáról ismert.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök úgy vélte, az országnak most valóban esélye nyílt az újrakezdésre. A helyreállítási alap 28 százalékát kapja meg Itália, 209 milliárd eurót, amiből 81 milliárd vissza nem térő támogatás, 127 milliárd pedig hitel. Spanyolország 140 milliárdot kap, amiből 72,7 milliárd a vissza nem térítendő összeg. Hogy mekkora pénzről van szó, azt jelzi, hogy ez az összeg a 2019-es spanyol GDP 11,2 százaléka, jegyzi meg a német Die Zeit. Pedro Sánchez spanyol kormányfő némi önkritikával jegyezte meg, reméli, hogy a támogatás példaként szolgál majd és Madridot arra ösztökéli, hogy képes legyen a tükörbe nézni.
Ebben egyelőre azért sokan kételkednek, amit az is jelez, hiába adták át Genovában a múlt héten a 2018 augusztusában összeomlott Morandi híd utódát és hiába tartják ezt az olasz újrakezdés jelképének, mert sok más beruházás egy helyben topog, így az olasz viszonyokra továbbra sem a villámgyorsan felépített monstrum a jellemző.
Az Európai Parlament 2017-bem, a korrupcióról készített beszámolója szerint ennek elsősorban a korrupció, az egyes beruházások elképesztő mértékű túlárazása az oka. Míg Olaszországban egy kilométer nagy sebességű vasút építése 61 millió euróba kerül, Franciaországban és Spanyolországban mindössze 10 millióba. Az országban a közbeszerzéseknél előnyben részesítik az „ismerősöket”, s a rendőrség hiába leplez le rendszeresen korrupt ügyleteket, az igazságszolgáltatás malmai annyira lassan őrölnek, hogy sok ügy elévül, még mielőtt bárkit felelősségre vonnának.
A Világbank jelentést készített arról, mennyire lehet gördülékenyen gazdasági tevékenységet folytatni az egyes országokban. Itália hátulról az ötödik helyen végzett, ami nem éppen vonzó a befektetők számára, sőt, felmerül a kérdés: megéri-e egyáltalán befektetni? Gianfranco Viesti gazdaságkutató, a Bari Egyetem professzora a Die Weltben úgy vélte: mindenképpen érdemes, de ehhez a beruházásokat strukturális reformokhoz kell kötni. A szakértő éveken át tanulmányozta, milyen hatást gyakorolnak az uniós támogatások, különösen az elmaradottabbnak számító Dél-Olaszországban. A múltban az Európai Unió jelentős összegeket költött például oktatási programokra, ami azonban nem hozott javulást az infrastruktúrában.
Nem csak a déli, hanem az északi országrészben is akadnak negatív példák. Elena Carletti közgazdász gyermeke Milánó egyik legjobb iskolájába jár. Falain egy sor plakát látható, amelyekből kiderül, hogy a diákok továbbtanulását szolgáló ösztöndíjakat, illetve a szemináriumokat az Európai Unió finanszírozza. Hiába jó azonban az oktatás minősége, az infrastrukturális helyzet drámai, nincs pénz például arra, hogy kicseréljék a régi iskolapadokat. A két szakértő erősen reméli, hogy a helyreállítási alap révén most minden megváltozik és ilyesmire is lesz elég pénz, mert ma már tisztában vannak azzal is, hogy a beruházásokat milyen strukturális változtatásokhoz kell kötni.
Spanyolországban abból a szempontból jobb a helyzet, hogy az Európai Bizottság hatékonyabbnak tartja a madridi kormányzatot, mint a rómait. A járvány miatt azonban itt is jobban visszaesett a GDP, mint Olaszországban, a munkanélküliek száma nagyjából egymillióval emelkedett. Spanyol szakértők attól tartanak, hogy a helyreállítási alapból érkező összegekkel még távolról sem fogják tudni orvosolni az összes akut problémát.
