„Isten, a szerencse és Orbán Viktor segítségével” – idézi Mészáros Lőrincet a legolvasottabb német lap a cikkben, amely arról szól, hogy korrupcióellenes szakértők és kutatók szerint a Nemzeti Együttműködés rendszerében a kormányfő rokonai és barátai igencsak megszedték magukat, nem kis részben EU-s pénzekből. Kívülről azonban nem lehet látni, hogy a kormányfőt nagyon zavarná, amikor a Mindenhatóval együtt emlegetik. Mindenesetre a gyerekkori barátságot láthatóan nem terhelte meg, hogy az egykori felcsúti gázszerelő a teremtőnek, a mázlinak és a miniszterelnöknek tulajdonította sorsának szenzációs alakulását.
Ez tényleg olyan pálya, amit a felsőbb hatalmak nélkül aligha lehetett volna befutni. Hiszen a nagyvállalkozó jó 10 éve hírek szerint a csőd előtt állt. De azután Orbán ismét hatalomra került és a cimbora vagyona gyorsan gyarapodni kezdett. Ma már ő a leggazdagabb ember az országban. Vannak építőipari cégei, ingatlanai, sajtóérdekeltségei, szállodái, agrárgazdaságai, de ezek mind magyar földön ténykednek, semmit sem exportálnak. A Forbes szerint Mészáros mindenesetre 1,2 milliárd dollárt tud a tejbe aprítani. Ha valaki csak az átlagbért keresi meg, akkor 161 évig kell dolgoznia, hogy ennyit fel tudjon mutatni.
Ha egy ember ily módon lesz gázszerelőből milliárdos, akkor ennél nem kell jobb bizonyíték arra, hogy Orbán komolyan gondolta: fel kell építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Nehéz persze megítélni, hogy igaza volt-e Mészárosnak, amikor egyszer arról beszélt, hogy okosabb, mint Zuckerberg. Az viszont nem kétséges, hogy gazdagsága túlnyomó részét közmegbízatásoknak köszönheti. Két éve már ő vitte el a nyilvános pályázatok egyötödét. Persze sokszor úgy, hogy nem is volt riválisa.
Mráz Ágoston Sámuel, a kormánybarát Nézőpont Intézet igazgatója azt bizonygatja, abszolút tévedés Mészárost és a többieket oligarchának minősíteni, mert semmiféle politikai hatalmuk nincsen. Ugyanakkor Orbán nem foglalkozik cégekkel és üzleti ügyekkel. Ez tehát a hivatalos álláspont. Ám oknyomozó újságírók kétségbe vonják az állítást. A Direkt36 például kiderítette, hogy Kulcson az unió támogatásával építendő csatornarendszert 30 százalékkal túlárazta a nyertes konzorcium, benne Mészáros egyik vállalkozásával. A pénz egy része Orbán apjának cégéhez folyik.
Mellesleg a Dolomit Kft. sorra szerzi meg a közmegbízásokat, két évvel ezelőtt 41,3 százalékos haszonkulccsal dolgozott. Ez kétszer nagyobb, mint a piaci átlag, az adók és járulékok levonása után. Hogy azután a barátság és a rokoni kapcsolatok mekkora szerepet játszanak az üzleti sikerben, arra sem Mészáros, sem Orbán nem válaszolt. Kovács Zoltán ehhez képest azt állította, hogy ezeket a vádakat tipikusan az ellenzék szokta hangoztatni. Kéz a kézben a Soros-birodalommal. De ehhez tudni kell, hogy az üzletember univerzális ellenségképként szolgál a hivatalos kampányok számára.
A szóvivő különben arra is felszólított, hogy ha valaki visszaélésekről értesül, haladéktalanul jelentse. Nem mintha az OLAF nem ezt tenné lépten-nyomon, a többi közt Orbán vejének a cége, az Elios ügyében, a szervezett család módszerét kimutatva. De csak annyi történt, hogy a kormány inkább visszafizette a 43 millió eurós EU-támogatást és így inkább a költségvetés állta Tiborcz cechét. Az ügyészség ugyanakkor bűncselekmény híján leállította a nyomozást.
Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója úgy látja, hogy az unió Családellenes Hivatalának jelentései Magyarországon a gyakran a szemétkosárban kötnek ki. De hát az Ügyészséget Orbán egyik bizalmasa vezeti és ő korrupciós ügyekben sorra a hatalom javára dönt. OLAF-bizonyítékok ide vagy oda. Az pedig kamu – teszi hozzá a szakértő –, hogy a kormány a nemzeti vállalkozókat igyekszik erősíteni. Hiszen azok jó része közpénzek nélkül már rég bedőlt volna. Magyar Bálint már egy éve posztkommunista maffiaállamról írt. Az EU-ellenes támadásokat pedig arra vezeti vissza, hogy a miniszterelnök klánja el akarja kerülni a büntetőjogi vizsgálatokat.
De Orbán egyszer már majdnem ráfaragott a „nemzeti gazdasági elit” kialakítására, amikor összeveszett Simicskával. Azóta az olyanokat segíti, mint Mészáros, akik intellektuálisan és politikailag a lába nyomába nem érnek, fejtik ki bírálók. Igyekszik ugyanis minimalizálni a kockázatot, mert a rendszer még ma sem különösebben stabil. Léderer Sándor, a K-Monitor vezetője szerint azért ingatag, mert minden a kormányfő személyére épül.
A vezető amerikai konzervatív napilap életveszélyesnek tartja Orbán Viktor revizionizmusát, mert az egy olyan régióban jelentkezik, amely éppen elég etnikai ellenségeskedést élt már át jó száz év alatt. Ám az utóbbi 10 évben a politikus igencsak tépte fel a régi sebeket. Veszedelmes rémeket élesztgetett. Elég hozzá megnézni, milyen beszédet tartott a Trianoni Békemegállapodás centenáriumán. Azt fejtegette, hogy az országot hátba szúrták, a magyar fölényt hangoztatta a környező államokkal szemben és a Nyugatról szólva felidézte a réges régi fóbiát.
Az elemző, Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute nevű kutató intézet munkatársa egyúttal felhívja a figyelmet, hogy a Nyugat melléfog, ha pártfogásába veszi a politikust, mert a tekintélyelvűség és a korrupció fölött még akkor sem szabad szemet hunyni, ha az a mi kutyánk kölykéhez kapcsolódik, akit a baloldal az ellenfelének tekint. Ráadásul nagy tévedés azt gondolni, hogy ideológiai rokonság áll fenn az amerikai „nemzeti konzervatívok” és Orbán között.
A cikk a Fidesz legutóbbi egy évtizedének főbb állomásait sorba véve azzal kezdi, hogy a miniszterelnök szétverte az ellentábort, az ma már nem tud vele egyenlő feltételek mellett versenyre kelni. Fokozatosan kibővítette hatalmát, ideértve a „közeli” gazdasági érdekkört. Kimazsolázta az együttműködés előnyeit az Egyesült Államokkal fenntartott szövetségesi kapcsolatokból, ám ügyelt arra, hogy ne számoltassák el kétes belpolitikai húzásai és a Moszkvával, illetve Pekinggel ápolt szoros viszony miatt. Arról nem beszélve, hogy több ízben kifejezetten keresztezte az amerikai érdekeket.
Az is erősen vitatható – folytatódik az írás –, hogy Orbán alatt sikeresebb lett-e az ország, és hogy érvényesültek-e a konzervatív eszmények. Tessék csak Tiborcz és Mészáros tündöklésére gondolni. A felcsúti nagyvállalkozó és felesége cégbirodalmának a jövedelme hírek szerint jó 80 százalékban uniós forrásokból ered, amelyekről a hatalom döntött. Ám ezalatt a jólétet tekintve a másik három V4-ország csak még jobban elhúzott a magyaroktól.
Mindehhez járul még a szellemi élet leépülése, miután a Közép-Európai Egyetemet kiebrudalták és a politika rátette a kezét az MTA-ra. Az országból 600 ezren költöztek nyugatra, többségükben fiatal és jól képzett emberek. És akkor még nem beszéltünk a szabadságjogok folyamatos korlátozásáról. Legyen szó a vírusválság kezeléséről, a választási jogszabályokról, az alaptörvényről, vagy az Alkotmánybíróságról. Erősen szűkült a szabad sajtó is, és ugyanez áll a civilek mozgásterére is.
A kommentár szerint a bejrúti robbanás figyelmeztetés Amerikának, hogy hová vezet a társadalom végleges megosztása és az, ha a politika szab meg mindent, még az időjárást is. Tőle függ az állások elosztása, a disznóságok kivizsgálása, a kormányzati pénzek elosztása. A következmény a kiszámíthatóság hiánya, a korrupció, az ország gyatra irányítása és a bizalmatlanság. Márpedig az USA ezekben egyre jobban hasonlít Libanonra, ezért a két nagy párt küzdelme mind inkább zéróösszegű játszmává válik. Mind inkább olyan vetélytársként állnak egymással szemben, mint két rivális törzs, amely úgy ítéli meg, hogy vagy megszerzi a kormányrudat, vagy meg kell halnia.
De vége a társadalomnak, ha mindenből politikai ügy lesz, mert akkor csakis a hatalmi érdekek számítanak. Nincs közép a palettán, kizárólag egyetlen oldal létezik. Nincsenek alternatívák, nincsenek tények, csakis az akaratok csapnak össze. A Trumphoz hasonló illiberális populisták, Bolsonaro, Orbán, Erdogan és Putyin szándékosan igyekeznek ellehetetleníteni a tények és a közös jó védelmezőit. Az üzenik, hogy az emberek ne higgyenek a bíróságoknak, a köztisztviselőknek, csakis nekik, a szavaiknak, a döntéseiknek. Ott kívül az őserdő van.
Márpedig ez a felfogás szó szerint végez egy nemzettel. A vírus azonban olyan erő volt, amelyet az elnök nem tudott lejáratni és megtörni a szokásos módon, tehát hogy teljesen átpolitizálja. A természet a maga törvényeit követi, függetlenül attól, hogy arra rábólint-e Trump. Ezzel szemben a németek, svédek és dél-koreaiak azt mondták, hogy a tudomány tényei objektívek a politikától.
Ám ha odafigyelünk a bejrúti tüntetőkre, hallhatjuk, hányan vágyakoznak közülük olyan vezetésre, amely a közös ügyet képviseli. És ez az Egyesült Államokban sincs másként. Olyan politikusokat akarnak, akik nem a pőre hatalmi érdekeik alapján hoznak döntéseket. Akik nem a maguk céljaira aknázzák ki az alaptörvényt, nem indítanak háborút és nem veszik semmibe az egészségügyi kockázatokat, hogy megmentsék a saját uralmukat. Ha az elnök veszít novemberben, kizárt, hogy a közjót tekintse a fontosabbnak és belenyugodjon az eredménybe. Azonban összeomlik a társadalom, ha a politika a közjó fölé kerekedik. Ezt az irányzatot megfordítani egy egész generáció feladata.
Összecsapások robbantak ki Fehér-Oroszországban, miután a szavazóhelyiségeknél készült közvélemény kutatások Lukasenko győzelmét vetítik előre. A készenléti rendőrség lecsapott azokra, akik elutasítják az ország erős emberét. Könnygázt és fény- és hanggránátokat vetett be ellenük. Működésbe léptek a gumibotok és a vízágyúk. Egy hivatalos exit poll ugyanis azt állapította meg, hogy az elnök 79,7 százalékot szerzett a tegnapi választáson. Riválisának pedig csupán 6,8 százalék jutott, noha Tyihanovszkaja hatalmas tömegeket vonzott a kampány során.
Nemzetközi megfigyelők ebben az évszázadban még egyetlen belorusz választást sem minősítettek szabadnak és tisztességesnek és a tegnapi erőpróbát is beárnyékolta, hogy az urnák lezárása után az erőszakszervek gyorsan szétütöttek a tiltakozók között, továbbá tegnap őrizetbe vették a vetélytárs csapatának több tagját is, köztük a kampányfőnököt. A leghevesebb összetűzések Minszkben voltak, ahol a rendőrök a nap során nagy területeket zártak le, majd farkasszemet néztek a több ezer emberrel, aki az este vonult az utcákra. Majd megpróbálták szétoszlatni a tömeget, sokakat letartóztattak. De megmozdulások voltak Bresztben és Vityebszkben is. Az internet az ország részén megszakadt.
Tyihanovszkaja, aki tanárnő és csak azért lépett csatasorba, mert a férje indulni akart Lukasenko ellen, ám letartóztatták, szóval, az asszony meglepően veszélyes kihívónak bizonyult. A fővárosban például 63 ezren mentek el a választási nagygyűlésére. Ekkora demonstrációra arrafelé a Szovjetunió bukása óta nem volt példa, állítják helyi aktivisták. De hát nagy az elégedetlenség, mivel megrekedt a gazdaság és az államfő kétségbe vonta, hogy van egyáltalán vírusválság. A fejlemények láttán a rivális egyik legközvetlenebb támogatója tegnap elmenekült az országból.
Lukasenko viszont azt közölte, miután leadta a voksát, hogy megakadályozza a káoszt és az összecsapásokat. Szó sem lehet viszályról vagy polgárháborúról. Meg hogy Putyin azt mondta neki, hogy ők ketten egy csónakban eveznek, ám mindketten megfulladnak, ha a tiltakozások felborítják a járművet.
A jobboldali lap arra figyelmeztet, hogy Nyugaton Angela Merkel jelenti Kína legnagyobb támaszát, de a kancellárnak is felül kell vizsgálnia álláspontját, ha Peking nem változtat lényegesen politikáján a következő hónapokban. Az európaiak ugyanis felébredtek és határozottabban lépni kívánnak, miután Hongkongban a kínai hatóságok leverték a demokráciát. Ehhez több tényezőt is figyelembe kell venni:
Naivitás volt azt hinni, hogy minél jobban nő a hazai jólét, Kína annál inkább demokratikus lesz.
Peking át akarja venni a világ politikai és gazdasági irányítását az USA-tól. Ennek részeként a lehető legnagyobb mértékben gyengíteni igyekszik a transz-atlanti kötelékeket.
Hszi elnök Kína-barát Európát akar, amely sok kínai árut vesz és jócskán beruház az ázsiai országban. Azt viszont mindenképpen próbálja meggátolni, hogy az EU ugyanolyan ellenséges vonalra álljon rá, mint az amerikaiak.
Itt egy egypárti diktatúráról van szó, amely a nyugat gazdasági erejét arra szeretné kihasználni, hogy egyre jobban menjen a kínai népnek. Ezért vont be 12 uniós országot a Selyemút-programba. Tehát a cél nem az autokratikus modell exportálása.
Peking magatartása az utóbbi időben lényegesen agresszívabb lett, és most éppen azt kóstolgatja, meddig mehet el az unióval szemben. A pillanat jelenleg kedvező, hogy Európa közös politikát alakítson ki. Még Kína legnagyobb hívei: Ciprus, Görögország és Magyarország is észleli a fokozódó támadókészséget. Azon kívül a többi érdekelt állammal együtt csalódottak, mert nem teljesültek a kínai beruházási ígéretek.
Vagyis egységes a helyzet megítélése, amire már rég nem volt példa és ezt ki kell használni. Abba kell hagyni, hogy a tagállamok vonzó kétoldalú szerződésekkel egymásnak tartsanak be. Ez főleg Berlin és Párizs gazdasági önzésére vonatkozik, mert az gyengíti az EU-t, és a kisebb tagokat a kínaiak karjaiba tereli. Azon kívül Brüsszelnek szigorúan ragaszkodnia kell a kölcsönösséghez a piaci lehetőségek kapcsán. Közösen kell felügyelni a kínai befektetésekre, lásd az 5G-technológiát.
Ezen felül átmenetileg lényegesen korlátozni kell a bejutás lehetőségét az európai piacon, ha Kína nem tér sürgősen jobb belátásra. Vissza kell fogni a kutatási együttműködést és főleg le kell állítani az európai csúcstechnológia kivitelét. Az EU képes nyomást kifejteni, de ettől egyelőre messze van. Ebben a helyzetben kulcsszerep jut Merkelnek, mert a kínaiak a földrész vezetőjének tekintik. A kormányfőnek végre szembe kell szállnia a másik féllel, annál is inkább, mert Hszi az önellátás programját hirdette meg, úgyhogy a német autóipar lehetőségei amúgy is meglehetősen korlátozottak arrafelé.
