A magyar miniszterelnöknek különleges érzéke van ahhoz, hogy olyan mondatokat fogalmazzon meg a nyilvánosság számára, amelyek szellemesek és azonnali reflexióknak tűnnek. Hogy ezeket ő maga találja-e ki előre, vagy mások gyártják le számára, netán tényleg az adott pillanatban születnek, ezt nem tudjuk. Legfeljebb azt, hogy többnyire olyan helyzetben bukkannak fel, amikor nincs vele szemben senki, aki visszakérdezne, esetleg fölfejtené a humort. Márpedig lényegében soha nem fordul elő, hogy Orbán Viktor valódi párbeszédbe elegyedjen, esetleg spontán – és nem alákérdezős – riporteri kérdésekre válaszoljon.
Így aztán az ő és a közvetlen környezete titka marad, miként születnek ezek a bon-mot-k. Mint például múlt vasárnap, még az uniós csúcs alkalmával, amikor még az európai vezetők előtt állt a feladat, hogy megegyezzenek a világjárvány okozta károk enyhítésére szánt összegről, illetve a következő hét év költségvetési számairól.
A magyar miniszterelnök, aki előzetesen meglehetős fanyalgással fogadta az EU hitelfelvételi tervét, és aki olyan batyuval ment az értekezletre, mint a hendikepes ló a versenyre, Brüsszelben már a legelkötelezettebb híve lett a megállapodásnak. Olyannyira, hogy – idézem azt a bizonyos bon mot-t –: „a nyaralás, a belpolitikai várhat. Még a foci sem olyan fontos, mint hogy megegyezzünk”. Aztán hozzátette: „most nem Magyarországról, hanem Európáról van szó”. Ez utóbbi mondat már jelentősen rontott a viccesnek szánt első kijelentés humorán; valójában elég pontosan rámutatott arra, hogyan is gondolkodik a mi miniszterelnökünk erről az országról. Ha ugyanis tényleg kibontom e gondolat tartalmát, arra jutok: Magyarországon még az európai megegyezésnél is fontosabb a foci, hiszen Orbán nem véletlenül emelte ki, hogy most nem saját országáról, hanem a kontinensről van szó.
Vagyis: itthon lényegében már semmi nem lehet fontosabb, mint a kormányfő kedvenc sportága. Jöhet bármilyen válság, pandémia, a labdarúgás semmiben nem szenvedhet hiányt. (Legfeljebb az eredményekben…) És ez pontosan így is van: az elmúlt kilenc évben – az Mfor számításai szerint – 791 milliárd forint állami pénz áramlott a fociba. Nem a demagógia miatt hozom ide, csak az összehasonlítás kedvéért: a Lánchíd felújításánál megmakacsolta magát a kormány – értsd: Orbán –, és hat milliárdnál nem hajlandó többet adni rá. Ha tehát Orbán arról beszél, hogy még a foci sem olyan fontos, akkor valójában szinte megerőszakolja önmagát, és ennek, lám, hangot is ad. Persze nem Magyarországon, hanem Európában.
Kérem, ízlelgessék csak a számot: 791 milliárd forint. Ha netán sikerül felfogni, hogy mennyi pénzről beszélünk, amit különben erősen kétlek, akkor eljutunk a végkövetkeztetésig, azaz addig, hogy ma ebben az országban nincs fontosabb dolog a focinál.
Legfeljebb egy valami: a hatalom. Amiből nem következik feltétlenül, hogy a hatalom is arra kell, hogy több pénz jusson a focira. A hatalom valami egészen másra kell, de az nem ennek az írásnak a témája.