Pár méterre volt a postától. Szirénázó rendőrautó hajtott föl a járdára, és állt meg előtte. Nekidőlt a falnak, mellkasához kapott.
A kötött mellényen keresztül is érezte a szívverését. Rablás! Mindjárt kivágódnak a kocsi ajtajai, fegyverrel a kezükben előugranak a rendőrök. Egy berúgja az ajtót, három fedezi. Odabent az ügyfelek már a földön fekszenek. A táskájukat szorongatják, többen sírnak a félelemtől. Álarcos banditák ordítoznak, puskával hadonásznak, sürgetik a fiókvezetőt. Ferike remegő kézzel üti be a széf kódját. Holnap hoznák ki a nyugdíjakat, már itt van az egész összeg. Közelebb oldalazott a bejárathoz, közben az autót figyelte. Még egyet lépett. A sziréna elhallgatott, a kék és piros fényjelzés is megszűnt. Óvatosan eltávolodott a faltól, fejét előrenyújtotta, hátha belát az üvegen.
Két fiatal rendőr szállt ki az autóból, fegyvertáskájuk a derekukon lógott. Elakadt a lélegzete, arcából kifutott a vér. Elkéstek! Ez már csak a helyszínelés. A rablók elmenekültek, a széf üres, elvitték a kaparós sorsjegyeket, a postatiszta bélyegeket és a gyűjtőknek kibocsátott bélyegblokkokat is.
A biztonsági őr holtan fekszik a padlón, mellkasa alatt vértócsa. A dolgozók az értesítettküldemény-átadó pult mögött remegnek, Ferike sápadtan járkál az ügyfelek között, a Magyar Posta Zrt. nevében elnézést kérek a kellemetlenségekért, a rendőrség hamarosan megérkezik. Visszaállítja a sorszámkiadó mellé az őr székét, ami a pánikban fölborult, szegény Attila minden nap azon ült, segítőkészen instruálta az ügyfeleket, mit nyomjanak, fejből tudta az összes ügytípus kódját. A holttesthez nem mer nyúlni, pedig a szabályzat szerint el kell venni tőle a szolgálati fegyvert. Megvárta, míg a rendőrök elmennek előtte. Pár lépéssel lemaradva követte őket.
A két rendőr megállt a bejárat előtt. Egyikük kinyitotta az ajtót, ránézett, tessék csak. Elvörösödött. Visszaélés! Szirénáznak, amikor nincs is semmi baj. Pánikot keltenek a lakosság körében, illetéktelenül használják a megkülönböztető jelzést. Otthon megkapták parancsba, hogy reggel fizessék be a gázszámlát, persze elfelejtették, ilyenkor rohangálnak, szolgálati időben, mert csekkszelvény nélkül nem mernek hazaállítani. Illetve dehogy rohangálnak, hát még az ajtóban is udvariaskodnak! Közben meg bárki nyugodtan kirabolhatja a sarki bankot, őket nem érdekli, nekik most privát ügyeket kell intézniük. Kihúzta magát, bement, sorszámot tépett. Biccentett az őrnek, szervusz, Attilám, csekkem és levelem is van, az melyik szám is? Olyan bonyolultan vannak megfogalmazva.
Ferike az új lány háta mögött állt, fölnézett a monitorról, rámosolygott a rendőrökre, Ildi, hozzád jöttek, kiáltott az iroda felé. Földerült az arca. Szerelem! Az egyik rendőrfiú, a magasabb, jobb kötésű, a postáskisasszonynak udvarol. Nem bírt estig várni, hogy láthassa. Hetek óta készül rá, hogy elmondja neki, mit érez, csak azt sajnálja, hogy virágot nem hozhatott. Minden kolléga nekik szurkol, mióta a járőrt áthelyezték ebbe a körzetbe. Ildikó meghallotta a szirénázást, most szándékosan húzza az időt, retiküljéből előkeresi a zsebtükröt, megigazítja a haját, egy pillanatra elgondolkodik a rúzson is, de úgy érzi, sok lenne, ne bízza el magát teljesen a fiú. Az édességespolchoz lépett, a díszdobozos bonbonok mögül a fiatal rendőr arcát fürkészte.
Ildikó megjelent az iroda ajtajában. Téves, kérdezte a magasabb járőr, téves, bólintott a nő. A rendőrök szó nélkül távoztak. Körbenézett, megszámolta a várakozókat. Négy nő, két férfi és egy pár, összesen hét. Talán a tinilány meg a néni együtt vannak, akkor is hat, ráadásul az egyik férfi külföldinek tűnik. A pultok felé fordult. Három üres, a negyediknél a nyugdíjas Etelka, az utolsónál pedig az új lány, Ferike diktál neki, az egész posta hallja, nem kér számlát, az a másik ügyfélkosár, menj be az efnyolcba. Ellenőrizte a sorszámát, fölnézett a kijelzőre, hát ez hosszú lesz, sóhajtotta.
