Megint csatába indul a miniszterelnök, persze hova ne indulna, ő naponta vív csatákat, még a magyar kultúra napján is az jut eszébe, hogy az egy „harci terep”. Miért ne lenne ez így most, amikor valóban nagyon fontos ügyről kellene dönteniük az Európai Unió állam- és kormányfőinek Brüsszelben? Arról a 750 milliárd eurós gazdasági mentőcsomagról, amelyik a koronavírus okozta gazdasági krízis kátyújából hivatott kizökkenteni az EU-t, pontosabban annak néhány déli tagállamát.
Orbán Viktor előzetesen szigorú és magabiztos: felemelt mutatóujjal feddi meg a spanyol, az olasz vagy a portugál kormányt, amiért „nem gazdálkodtak felelősen”. (Vajon ebbe beleérti nagy barátját, az olasz politikában sokáig királycsináló Silvio Berlusconit is? Vagy beolvasott kedden a Karmelita kolostorban a feltűnő titkolózással fogadott António Costa portugál kormányfőnek? Megnéztem volna a reakciókat…)
Magabiztosságára pedig mi sem lehetne jobb példa a kedden elfogadott parlamenti határozatnál, mellyel látszólag saját kezét köti meg. Mint ismert, a Fidesz frakcióval beterjesztetett határozat arra hívja fel a miniszterelnököt, hogy csak abban az esetben szavazzon igennel a mentőcsomagra és az EU következő költségvetésére, ha megszüntetik a magyar kormány ellen az uniós alapszerződés 7. cikkelye alapján folyó jogállami eljárást; „politizáló álcivil szervezetek” nem kaphatnak uniós támogatást, és a pénzt mindenki csak gazdaságfejlesztésre fordíthatja.
Látszólag kemény feltételek, de persze az ördög a részletekben rejlik. Kezdjük azzal, hogy még az sem biztos, a két nagy ügyben (költségvetés és mentőcsomag) együtt döntenek majd. A bajban lévő tagállamoknak égetően szükségük van a 750 milliárd euróból rájuk eső részre: most és nem szeptemberben, ahogy a Politico is írta, hiszen az ideges pénzügyi piacokat bármilyen késlekedés a pánik felé terelheti. A költségvetés ehhez képest tényleg várhat akár őszig is. Csakhogy a mentőcsomag kapcsán senki nem beszél semmilyen jogállami kritériumról, arról ellenben igen, hogy tényleg legyen a pénz folyósításának feltétele bizonyos gazdasági reformok véghezvitele.
Vagyis az első „ brüsszeli csatát” lényegében már Budapesten megnyerte Orbán Viktor, úgy jöhet haza, hogy elmondhatja: jogállami kecmec nincs, az általa akart gazdasági reformok lesznek.
Nem olyan nehéz megnyerni a másik kettőt sem: a már említett 7. cikkely szerinti eljárás lassan két éve folyik az Európai Tanácsban, mára teljes érdektelenség mellett, láthatóan úgy kell mindenkinek, mint púp a hátára. Orbánnak pedig az is elég lehet, ha egy semmitmondó megállapítás bekerül majd az uniós csúcsot követő zárónyilatkozatba vagy az úgynevezett „következtetésekbe”, és az nem arról szól, hogy „Márpedig folytatni fogjuk!”: már el lehet könyvelni győzelemként. Ugyanez a helyzet az „álcivilekkel” is. Mivel a csomag eleve nem nekik szól, majd el lehet mondani, hogy „Miattunk nem kapnak belőle semmit!”
A lényeg, hogy a magyar delegáció úgy jöhet haza: nyert. Amiben persze senki sem kételkedett.