Heiko Maas német külügyminiszter a külkapcsolatok európai tanácsa (ECFR) éves ülésén tartott beszédében kijelentette, hogy függetlenül a novemberi amerikai elnökválasztás eredményétől, az európaiaknak „el kell gondolkodniuk azon, hogy miként lehetne jobban kezelni a konfliktusokat Európa közelében, akár az Egyesült Államok nélkül is.”
Nézeteivel nincs egyedül. Számos európai szakértő - például a Financial Timesnak író Janan Ganesh és Wolfgang Münchau - azt állítja, hogy az Egyesült Államok és Európa közötti kapcsolatok nem változnának jelentős mértékben, ha a demokrata jelölt legyőzné Donald Trumpot az elnökválasztások során. Érveik szerint egy demokrata elnök is protekcionista intézkedéseket hozna a kereskedelem terén, szimpátiát mutatna az amerikai emberek feltételezett elszigetelő ösztönei iránt, és egyáltalán nem lelkesedne, ha Európa védelme érdekében csekkeket kéne írnia. Ezek az állítások kezdetben a massachusettsi Elizabeth Warren és a vermonti Bernie Sanders szentárokra vonatkoztak, annak ellenére, hogy ők kitartóan támogatják a nemzetközi együttműködést és az emberi jogok védelmét. Pár európai szerint azonban már Joe Bident is érintik.
De az, hogy Biden nem hozna valódi változást az Egyesült Államok Európával szemben folytatott politikájában, szinte teljesen hihetetlen. Biden mindig is lelkesen támogatta a transzatlanti kapcsolatokat, és szoros kapcsolatokat alakított ki kulcsfontosságú európai vezetőkkel, köztük Angela Merkel német kancellárral. 2009 és 2017 között alelnökként Biden mindig elérhető volt, ha személyes diplomáciai tárgyalásokról volt szó, és Barack Obama elnök túl elfoglalt volt.
Bár az európai szakértők jogosan kételkednek abban, hogy a transzatlanti szövetség egyszerűen visszatér a régi, Trump előtti kerékvágásba, mégis alábecsülik, hogy Biden győzelme mit is jelentene az Egyesült Államok külpolitikája szempontjából. A demokrata párt továbbra is az értékek pártja, és egy Biden vezette kormány helyreállítaná Amerika történelmi elkötelezettségét mint a világ egyik felelősségteljes vezető hatalma.
Míg Trump azzal töltötte hivatali idejét, hogy az éghajlatváltozás, a kereskedelem és az emberi jogok kérdései terén harcolt Európával, Biden visszaültetné Amerikát a diplomácia kerekasztalához. Az Egyesült Államok ismét csatlakozna a Párizsi Megállapodáshoz, új kereskedelmi megállapodásokat kötne, és együttműködne annak érdekében, hogy a technológiai innováció elérése megfeleljen az emberi jogi normáknak.
Az Európai Unióban Amerika imázsa elérte a mindenkori mélypontot, köszönhetően a Trump kormány a COVID-19 válságra adott lassú, következetlen és hatástalan reakciójának, amelynek nagy részét más országok hibáztatása tette ki ahelyett, hogy az együttműködést választották volna. Ahelyett, hogy az Egészségügyi Világszervezet és egyéb multilaterális szervezetek forrásainak segítéségével felvette volna a harcot a válsággal, az Egyesült Államok figyelmeztetés nélkül betiltotta az Európából történő beutazást, és bejelentette, hogy nem támogatja tovább pénzzel az Egészségügyi Világszervezetet. Biden egyik első külpolitikai célkitűzése minden bizonnyal ennek orvoslása, és a COVID-19 globális válságként való kezelése lenne. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak védelme érdekében ösztönözni kell a nemzetközi együttműködést, valamint a fenyegetés leküzdésére irányuló globális erőfeszítések irányítását.
Ha Biden ülne a Fehér Házban, az olyan európai távközlési szolgáltatókat, mint a Nokia és az Ericsson, elismernék és támogatnák a transzatlanti szövetség 5G úttörőiként, valamint az Egyesült Államok segítene Európának leválni az orosz gázról, és átváltani a környezetbarát energiaforrásokra. Továbbá a Biden kormány elismerné, hogy szükség van az új START nukleáris fegyverekről szóló megállapodás újratárgyalására Oroszországgal, mivel ez 2021-ben lejár. Emellett más fegyverkezési formákhoz folyamodna ez európai és amerikai biztonsági érdekek előmozdítása és az új fegyverkezési verseny megakadályozása érdekében.
Ennél is fontosabb, hogy a Biden-kormányzat betartaná a megállapodásait, és megbízhatóan fenntartaná Amerika kötelezettségvállalásait a világ bármely pontjáról származó partnereivel és szövetségeseivel szemben. Az egyetlen kérdés az, hogy Európa is készen áll-e a szövetség újraélesztésére.
Trump lehetővé tette, hogy Európa elkerülje az ilyen döntéseket, mivel szokatlan viselkedése elterelte a figyelmet a további kérdésekről. A fokozódó kínai-amerikai viszályt látva az Európai Unió például elfogadóbban viszonyul Kína felé. Június elején Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője kijelentette, hogy Európa nem tekinti katonai fenyegetésnek Kínát. És bár mindkét amerikai párt képviselői erőteljesen elutasítják Kínai új biztonsági törvényeinek hongkongi bevezetését, az európai reakció ezzel szemben meglehetősen visszafogott volt.
Ne feledjük, hogy az Európai Unió a világ legnagyobb kereskedelmi blokkja. Kellő elszántsággal és az Egyesült Államokkal együttműködve Európa jelentős tőkeáttétes erővel rendelkezhet az szabályalapú multilaterális rendszer előmozdítása terén. De ehhez politikai és diplomáciai tőkét is fel kell használnia.
Ugyanez vonatkozik a közelebbi kérdésekre is. Európa nagyon sokat nyerne azzal, ha az Egyesült Államokkal együttműködve megerősítené Ukrajna függetlenségét és ellenálló képességét a Kreml agressziójával szemben, nem utolsósorban az Oroszország ellen nemrég megújított szankciórendszer fenntartása által. Az Európai Unió érdeke továbbá az is, hogy megnyissa a csatlakozáshoz vezető utat a nyugat-balkáni országok előtt, és véget vessen az időhúzásnak, amely már régóta Oroszország, Kína, Törökország és más hatalmak érdekeinek kedvez. A nyugat-balkáni országok transzatlanti színtérre való bevonása után Európa számíthatna az Egyesült Államok Kongresszusának kétpárti többségi támogatására.
Ezen célok bármelyikének megvalósítása megköveteli az Európai Uniótól, hogy az értékeit a politikai és diplomáciai célszerűség fölé helyezze. Ezzel megmutatná az amerikai közvélemény számára, hogy Európa nem az az ingyenélő élősködő, amelynek Trump beállította, hanem magabiztos és megbízható partner. Az amerikaiak valójában már most is Európát veszik például, ha szakpolitikai kérdésekről van szó, a „Big Tech” technológai óriásvállalatok kezelésétől a magánélet védelmén át az egészségügyi ellátás és a szociális biztonsági háló egyéb kulcsfontosságú elemeinek biztosításáig. Az újjáéledt transzatlanti kapcsolatok elősegíthetik az európai elképzelések Egyesült Államokba áramlását.
A transzatlanti kapcsolatok újraindítása természetesen azt is megköveteli, hogy Amerika kiálljon az emberi jogok és a demokrácia mellett, ami azt jelentené, hogy szigorúbb intézkedéseket kellene bevezetni a jelenlegi török kormánnyal szemben. Szerencsére ez nem lenne túl nehéz. A National Security Action felmérései következetesen azt mutatják: az amerikaiak többsége tart attól, hogy Trump rosszul kezeli az Amerikai Egyesült Államok és a más országok közötti kapcsolatokat, és szívesebben látnák, ha az Amerikai Egyesült Államok kormánya kiállna Amerika értékei mellett, beleértve az emberi jogokat is.
Az elmúlt pár évben Trump szappanoperába való, a transzatlanti szövetség ellen megfogalmazott hegyibeszédei minden okot megadtak Európának a bezárkózásra és a protekcionista határok felállítására. A külkapcsolatok európai tanácsa felmérési adatai azonban azt mutatják, hogy sok a protekcionizmust támogató európai korábban a transzatlanti szövetség mára kiábrándult támogatója volt. Az Egyesült Államok vezetésének megváltozásával és egy ismerősebb washingtoni megközelítéssel ez a csalódottság oldódhat.
Ennek ellenére az európai szakértők továbbra is eltorzíthatják a tényeket Bidenről, a demokratákról és az amerikai külpolitikáról. Az elvárások csökkentésével azonban megkönnyítik a jövőbeni Biden-kormány számára, hogy jobban teljesítsenek az európai polgárok szemében. A kapcsolatok és a szövetségek esetében ugyanolyan fontos a kialakított vélemény, mint bármi más.