1937 januárjában József Attila három verset írt - ezek közül a legismertebb, s talán a legszebb a „Thomas Mann üdvözlése”, amiben a szocialista költő megbélyegzi a „szörny-államokat”, amelyeket „uj ordas eszmék” éltetnek. De a Budapestre látogató Mann és az európai humanizmus melletti kiállást hamarosan egy másik, akkor még ki nem adott szöveg, az „Ős patkány terjeszt kórt...” kezdetű, öt versszakos költemény követi. Ezt a keserű, nagyon borúlátó verset ma, amikor egy „fajvédő”, illetve harsányan „nemzetvédő” populizmus és egy roppant vírus-járvány söpör végig az egész világon, különösen aktuálisnak érzem.
De nézzük az első versszakot: „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, / a meg nem gondolt gondolat, / belezabál, amit kifőztünk, / s emberből emberbe szalad. / Miatta nem tudja a részeg, / ha kedvét pezsgőbe öli, / hogy iszonyodó kis szegények / üres levesét hörpöli”. Mi ez a járvány, ami megfertőzi az emberek gondolkodását? Szabolcsi Miklós, József Attila életrajzírója szerint főleg a fasizmus, de nem csak az: minden olyan eszme, ami brutális egyszerűsítésre és választásra kényszeríti az embereket. (Ebbe a sztálinizmus, a régi kommunistákat terrorral felfaló „vörös fasizmus” is beleérthető). Ugyanakkor a gazdag aranyifjúság kritikája is benne van a „pezsgős” hasonlattal, bár ha meggondoljuk, hogy Ribbentrop, a hitleri „szörny-állam” külügyminisztere pezsgőügynökként kezdte pályáját, akkor ez egy más olvasatban egyszerre utal a stabilizálódó hitlerizmusra és - a „hosszú kések éjszakája” után - az azzal boldogan kibékülő német nagyiparra.
De olvassuk tovább a verset: „S mert a nemzetekből a szellem / nem facsar nedves jajokat, / hát egymás ellen uj gyalázat / serkenti föl a fajokat. / Az elnyomás csapatban károg, / élő szívre mint dögre száll - / s a földgolyón nyomor szivárog, / mint hülyék orcáján a nyál.” Helyben vagyunk: az 1936-os év eseményei között a legfontosabbak Franco tábornok kiáltványa, ami kirobbantotta a spanyol polgárháborút és Olaszország gyarmati (etiópiai) térfoglalása, ami mellett látszólag eltörpült a német Rajna-vidéki terjeszkedés, jóllehet a birodalmi gondolat pár éven belül az Anschlusshoz, illetve Csehszlovákia fokozatos felszámolásához vezetett. Magyarország Gömbös Gyula halálával pár évre megtorpant a fasizálódás útján, de Horthy Miklós 1936-os berchtesgadeni látogatása Hitlerhez már előrevetette a magyar kül- és belpolitika új tájékozódási irányát. Más szóval József Attila pesszimista helyzetképe és baljós előérzete pontosnak bizonyult.
Az is, hogy József Attila a „fajok harcát” az elnyomók érdekeinek tulajdonítja. Szélesebb értelemben ez a gyarmatosítók agresszivitásának a következménye, de a náci fajelmélet alapján Hitler egyrészt démonizálta a zsidóságot, másrészt a szlávokkal együtt „Untermensch"-nek tekintette őket, s olyan törvényeket hozott, amelyek eleve kirekesztettek egyes népcsoportokat a náci utópiából. Bár ez vegytiszta formában ma már nem létezik, a fehér felsőbbrendűség mítosza és az ezen alapuló alul-minősítés a közép-európai és balkáni romák esetében éppúgy fennáll, mint az amerikai feketékre vonatkozóan. Kérdés, hogy például Amerikában a liberális demokrácia alapelvei alkalmazhatók-e ma az afroamerikai, illetve mexikói kisebbségre, vagy lázadásuk végső fokon polgárháborúhoz vezet? A gátlástalan Donald Trumppal és „fehér hatalmat” hirdető, egyre nyíltabban rasszista követőivel a nyeregben, azt kell mondanunk: bármi lehetséges.
Ezért rezonálhatunk most élénken az „Ős patkány...” utolsó versszakának két sorára, amit az én nemzedékem fiatalkorában gyakran idézett: „Könnyezve intlek, / szép jövőnk, ne légy ily sivár!” Valóban, karóba húzás ma már nem fenyegeti a lázadókat, elég gumibottal megfojtani valakit, vagy drónokkal agyonlőni. De ha jövőképünk kimerül az európai „szekértábor” védelmében és a más fajúak, vagy bőrszínűek rendőri féken tartásában, jövőnk és leszármazottaink jövője csakugyan sokkal sivárabb, reménytelenebb lesz, mint ahogy azt harminc, vagy akár húsz évvel ezelőtt képzeltük.
