Apróság. Csak egy kérdőív. A válaszadásba nem hal bele senki. Nincs anyagi következménye sem. Lelki sérülés? Ne vicceljünk! Egy kérdőív kitöltése miatt nem került még egy gyerek sem a pszichiátriára. A gyerek gyorsan tesz ide is, oda is egy egy x-et, és már el is felejtette.
Hogy a családját, szüleit, tanárait kell osztályoznia? Hogy bizalmas, személyes adatokat, információkat kell megadnia családjáról? Hogy osztályoznia kell szüleit, testvéreit, tanárait? Nagy dolog? Hogy akar-e kistestvért? Hát miért ne akarhatna? Szóval apróság. Két járványcsúcs között nehogy már az legyen napjaink legfontosabb kérdése, hogy az Erzsébet-táborban vidáman nyaraló gyerekek egy kérdőívet töltenek ki!
Tényleg nem az. Apróság.
Ahogy apróságnak látszik az oktatási rendszer egy-egy elemének változtatása is. A Takaró-féle sem nem nemzeti, sem nem alaptanterv szeptembertől kötelező bevezetése. A tudományos tények helyett fantazmagóriákat tartalmazó történelemtankönyvek. Az egyetemek Fidesz-potentátok gyámsága alá helyezése, amit „a fenntartási rendszer modernizációjának” próbálnak eladni. A szakképzési rendszer sokadik ráncigálása, most éppen kiemelése az oktatási rendszer keretei közül. Szeptembertől a pedagógiai-pszichológiai-szociális problémák rendészeti kezelése. Az idei évben a felsőoktatásba jelentkezők száma – mínusz húszezer 2019-hez képest -, ami a 2001-es évet idézi. Az óvodai nevelés működőképességét veszélyeztető óvónőhiány, az iskolai munka szakszerűségét veszélyeztető pedagógushiány. A szekuláris Magyarországon a költségvetésből a felekezeti oktatás jelentős többletfinanszírozása az állam saját intézményeihez képest. Az állami milliárdokból épített debreceni magániskola példája, a magyar oktatás egészét átszövő és egyben bénító szelektivitás. A Gyöngyöspata-típusú iskolai szegregáció.
Van az oktatási rendszernek olyan része, mely nem küzd súlyos gondokkal? Nincs. Ehhez képest a buhera módon készített, a szakmai és emberi etika alapvető szabályait is figyelmen kívül hagyó, jogsértő kérdőíves adatfelvétel tényleg apróság. Miért kell mégis megszólalnunk? Mert igazán bajban akkor leszünk, ha az apró jogsértéseket nem vesszük észre, és úgy megyünk el ezek mellett, mintha a jogsértés az élet természetes rendje lenne. Miközben nap nap után látjuk a joggal való visszaélés eredményeként a kapitális jogsértéseket, éppen hogy nem mehetünk el az apróságok mellett. Különösen, ha gyermekeinkről van szó.
A gyermeki jogok védelme ugyanis a felnőttek kötelessége. A gyermekek kiszolgáltatottak, csak a felnőttek védhetik meg őket a jogsértésektől. Ha van kötelesség, amit komolyan kell vennünk, akkor ez: nem engedhetjük, hogy bárki, bármilyen címen, bármire hivatkozva a gyermekek rovására jogot sértsen. Van további fontossága is a gyermekeket érő „apró” jogsértések nevén nevezésének. Aki a gyermeki jogokat megsérti, azt csak egy lépés választja el attól, hogy bármilyen emberi jogot, általában az írott jog bármely bekezdését megsértse. Hallgatásunk eredményeként az apró jogsértésekből így épülhet ki a jogon kívüli szabályrendszer szerint működő maffia-állam.
Apróság? Egy slamperájban ez az ócska kis Erzsébet-tábori kérdőív talán elmegy. Egy magát jogállamnak tartó európai országban nem.
Lehet, hogy kiabálni nevetséges – ahogy Erdős Virág fogalmazott egy interjúban –, de – tette hozzá –, kussolni szégyen.
A szerző pedagógus