Hallották, hogy lebukott egy miniszter a lélegeztetőgépek körüli zűrös ügyletek miatt? „Simlis üzletelés” – ahogy a Der Standard írta, korrupció és politika, nyerészkedés a járvány ürügyén, áttekinthetetlen, eltitkolt adatok.
Szlovéniában. Vagyis iszonyú messze, túl az Óperencián.
És azt hallották, hogy az emberek ezért utcára mentek, minden pénteken biciklis tüntetést szerveznek (a bicikli biztosítja az ajánlatos szociális távolságot is), sípolva tiltakoznak a lopások és az önkényeskedés, a sajtó, a civilek és a bíróságok elleni támadások miatt? Úgy, hogy beleremegett a kormány, lemondott a belügyminiszter, házkutatás volt a gazdasági miniszternél.
Szlovéniában.
A rendőrség pedig nem büntetgeti a sípoló biciklistákat a közlekedés rendjének megsértése és indokolatlan síphasználat miatt, a korrupció kinyomozásával vannak elfoglalva, nem érnek rá hülyéskedni.
Szlovéniában.
A dolog úgy kezdődött (mármint Szlovéniában), hogy egy állami ügynökség hivatalnoka megelégelte, hogy politikai megrendelésre kell kiválasztania azokat a cégeket, amelyek közvetítőként hasznot húzhatnak a lélegeztetőgépek beszerzéséből. Azt meg pláne, hogy a gazdasági miniszter parancsára ripsz-ropsz ki kell utalnia nekik több milliárd forintnyi summát, pedig még bankgaranciájuk sincs. Kiszivárgott a hangfelvétel a miniszter letelefonálásáról, a média, benne a köztévé is tette a dolgát.
Na, a köztévé említésénél már hozzá sem kell tennem: nem nálunk. Szlovéniában. Az ugyan itthon is inkább szabály, mint kivétel, hogy politikai okból kap megbízást, nyer pályázatot egy kormányközeli cég. Köztünk szólva Szlovénia ebben le is van maradva, hiányzik belőlük az ezeréves magyar államalkotó tapasztalat. Miniszteri telefonok – igazán, micsoda ócska, lejárt technika! Legalább egy videó volna, kokainnal, lányokkal, jachttal! Ennél alább itthon már egy vidéki polgármester sem adja. A turul vérvonala lehet az, ami valahogy igényesebbé teszi nemzetünket. Különben is, nálunk minden állami szerv, minden fideszes önkormányzat telefon nélkül is tudja, kinek kell nyerni. Más már nem is igen indul – minek?
Az sem kizárólag a szlovén nemzetkarakterológia sajátja, hogy valami bűzlik a lélegeztetőgépek körül. Másokkal ellentétben, az iránt még bizonyos megértéssel vagyok, hogy a kormány a nemzetközi pánik tetőfokán minden józan számításnál többet akart beszerezni. Ha akkor ezért nem zúgolódtam, most se ugráljak. (Legfeljebb hozzáteszem: azt kompenzálták a gépek túlvásárlásával, hogy a legegyszerűbb védőeszközök – maszkok, kézfertőtlenítő, tesztek – terén sokáig gyalázatos hiányt produkáltak, és a népharagot a sokezer gépről szóló győzelmi jelentésekkel akarták leszerelni.)
De a bűz nem annyira a túlvásárlásból árad, sokkal inkább az árakat, adatokat fedő homályból. Nincs két illetékes, aki ugyanazt a számot mondta volna arról, mi mennyi. Orbán bejelentette, hogy 8000 gép kell, de 2000 már van, mire két nap múlva Szijjártó közölte, hogy közel 15000-et rendeltek. És akkor még bele sem számoltuk a Tiborcz István által adományozott 2 egész gépet! (Félek, mindent bekalkulálva ez a kettő kerül nekünk a legtöbbe.) Szakértők megkíséreltek visszaszámolni, és abból az jött ki, hogy mi egy gépet kétszer olyan drágán vehettünk, mint a szlovének, ahol viszont az ügybe akár a kormány is belebukhat. Ráadásul a mieink hetekig ömlengtek a baráti Kína önzetlen segítségéről (bezzeg Brüsszel, ugyebár!), most meg kiderül, hogy a tranzakció inkább a szabadrablás fogalomkörébe sorolható.
Már ha igazat mondanak. Mert ha nem, akkor elég jelentős összegeket nyelhettek le itthoni üzleti és politikai körök, közvetítők. Büszkén mondták: a védekezésre szánt kassza „felülről nyitott”. Kiderült, ez azt jelenti: felülről bárki belenyúlhat. Alulról meg hiába ágaskodsz, nem látsz bele. Na, ez az, ami igazán bűzlik Dániában. Illetve Szlovéniában. Illetve Magyarországon. A földrajz sosem volt az erősségem.
De azon a ponton biztosan kettéválik a történet, hogy nálunk a köztévé egy percnyit sem foglalkozna ilyesmivel. Sajnálatos módon Orbán barátja és híve, a szlovén miniszterelnök csak kis és ingatag koalíciós többséggel rendelkezik, ezért a közmédiát nem igázhatta le. Szerencsére a magyar kormányközeli médiavállalkozók nemcsak a kampányát segítették, nemcsak Schmidt Mária alapítványa adta ki a könyve magyar fordítását (nem bírt ellenállni a tömeges olvasói igényeknek, gondolom), de szép összegekkel be is vásárolták magukat a a szóbanforgó Jansa pártjának médiacégeibe.
Elvégre ő is feddhetetlen erkölcsű vezető. Már harmadjára kormányoz, de csak egyszer ült korrupcióért, ami nem rossz arány. Orbán a rendőrtisztek avatásán leszögezte: „A mi hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend”. És hova jutnánk, ha egy miniszterelnök mindent a szívére venne!
De hiába a meghitt viszony, Szlovéniában mintha nem nyelnék le a korrupciót olyan könnyen. Ott, túl az Óperencián lehet így, de nálunk ez tartja életben a rendszert, mondhatni, ez a lélegeztetőgépe. Ez adja az oxigént a klientúrának.
Lélegeztetőgépnek meg ne nézzük az árát! Örüljünk, hogy levegőt kapunk.
A szerző volt országgyűlési képviselő