Újabban sok levelet kapok Aputól. Már viccelni sem érdemes rajta, lerágott csont: a Fidelitas jóvoltából tudjuk, amit eddig csak éreztünk. A miniszterelnök mindnyájunk édesapja. Az én esetemben ebben van némi életkori abszurditás, de ki vagyok én, hogy egyházatyákkal vitatkozzam! Az egyikük, Tertullianus már 1800 éve megírta, hogy „credo, quia absurdum est”, vagyis éppen azért hiszem, mert lehetetlen. Elképzelhető, hogy Tertullianus nem kifejezetten Orbánra és a Fidelitasra gondolt - elég nem szép tőle -, de attól még igaza lehet. Így aztán az sem zavart meg, hogy a miniszterelnök nemcsak az én apám, hanem a fiamé és az unokáimé is, amihez képest Noé vagy Ödipusz családszerkezete maga a hétköznapi dögunalom.
Az egyházatyák filozófiájának tudományát egyébként patrisztikának hívják. Nyilvánvaló, hogy a patrisztika új korszakát éljük. Csak nem egy-egy egyházatya, hanem Nemzetatya mondja meg a tutit, így még sokkal jobb. Szerencsére neki is jó, az Origó pár napja megírta: „Magyarországon jó apának lenni, hiszen az apaság pozitív hatással van a férfiak életminőségére”. Nagyszerű hír, a miniszterelnök életminősége mindig is szívügyem volt.
Először a többi nyugdíjas tesóval együtt megkaptam Aputól a Jókor c. lapot, benne a levelével, sőt portréjával. Arcán kevés púder, a törődését bizonygató szövegen kicsit több. Ezt azok a hálátlan kölkek is megkapták, akik a Nemzeti Konzultációról már leiratkoztak. Erről nem lehet. Ha valaki nagyítóval elolvassa hátul az apró betűs szöveget, abból megtudhatja, hogy az adataihoz jogszerűen jutottak hozzá, kizárólag „a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított ellátásokkal kapcsolatos kormányzati tájékoztatás” céljából.
És tényleg. Csupa olyan információt kaptam, amelyek nélkül a nyugdíjfolyósítás megbénulna. Elsősorban persze arról, hogy Apa szeret engem, mert munkámmal „évtizedeken át gyarapítottam Magyarországot”. (Nem bánnám, ha erről Apu szólna a házelnöknek - ő is családtag, nem? -, aki a „gyarapítás” helyett folyton a „hazaárulást” emlegeti. Vagy a „rárontást”. Ja, nem, az Apuka volt, amikor egy picit megharagudott rám, mert rossz fát tettem a tűzre. Úgy tűnik, már megbocsátott, mert azt írja, hogy „a jövőben is számíthatok rá”. Ettől azért kissé megriadtam.)
A nyugdíjrendszer zavartalan működését szolgálandó azt is megtudtam a lapból, mi az igazi halászlé receptje. Ez tényleg összefügg az átlagnyugdíj összegével, hiszen a leírtak szerint 5 kg ponty, valamint „ónozott bunyevác rézedény” szükséges hozzá. Fogadjunk, hogy legközelebb Erzsébet utalvány helyett bunyevác rézedényt kapunk. Ónozottat. A nélkülözhetetlen nyugdíjinformációk közé tartozott, hogy Maszat kutya nagyon élvezi, amikor Szandiék (tényleg helyes) családja otthon van a karanténban. Mindnyájunk Farkas Bercije viszont „visszavágyik a világűrbe”. Utóbbit a lap olvasása után teljesen megértem.
Csak pár napot kellett várnom, és már itt is volt Apu következő levele, a Nemzeti Konzultáció borítékjában. „Akkor beszélj, ha kérdezlek!” - szokták mondani a szigorú szülők, hát ő most kérdezett. Persze, totál hülye kérdéseket, de ez gyerekkorunkból ismerős. Engem is naponta nyaggattak, mi volt ma az iskolában, pedig már tegnap is megmondtam, hogy semmi. Apa bekalkulálta, hogy már kicsit szenilis lehetek, ezért emlékeztető hívószavakkal segített frissíteni a memóriámat, úgymint „Pesti út”, „Brüsszel”, „Soros”. Ha rólam van szó, Apunak semmi sem drága: jövőre a költségvetésben 11 milliárdot terveztek konzultációkra.
Csak azt sajnálom, hogy az érettségiző és a diplomázó kistesiknek küldött atyai levelekből nem kaphattam. Pedig néha arról álmodom, hogy újra érettségiznem kell. Most majd mellé álmodom a levelet is, még jól is járok: egy rémálomból megvan mind a kettő.
Természetesen tudom, hogy nem Orbán rendelte a Fidelitastól az Apák napi köszöntést. Nyilván bosszantja is, hiszen nem hülye. Nem ő a hülye. De ezek a szegény gyerekek abban a politikai kultúrában serdültek fel, amelynek veleje a paternalizmus. Orbán politikája is egyre inkább a személyes érzelmi kötődésre épít. A híveknek már nem a pártjához, nem is változó eszméihez kell kötődniük, hanem egyedül hozzá magához. A Simicska-, majd a Borkai-ügyből megtanulta: a pártban mindenféle megeshet, amit le kell rúgnia magáról. Néhány párttársat akár bíróság elé is állíttat, ahogy szívfájdalom nélkül kiszúr saját polgármestereivel is: a jó szülő nem kivételez. A rendkívüli felhatalmazás igaziból nem is az ellenzéket tolta háttérbe (az már ott volt), hanem a Fideszt. Berendezte az új színpadot: minden rajta múlik, ő ad és ő vesz el, csak néhány díszlettologató kell még. Apa csak egy van.
Apu gyerekei olykor fájóan hálátlanok. A Fidelitas köszöntőjének kommentálói hol a Rákosi 60. születésnapjára írt nótát idézik („Rákosi a legjobb apa,/ Minden dolgozó a fia”), hol arra emlékeztetnek, hogy „Európa DNS-éről” van szó, az örökítő anyagból sok gyerekre futja. Egy különösen pimasz sarj arra tippelt, hogy Apa mindnyájunk után felveszi a családi pótlékot.
Ami szemenszedett hazugság. Akkor már rég felemelték volna az összegét.