Az elefántnak, ha jobbról jön, elsőbbsége van. Ha balról, akkor is. Ez az első íratlan szabály, amit a bérelt robogóval közlekedő európai megtanul a thaiföldi Ajutthajában. Sziám középkori fővárosa világörökség, hatalmas történelmi emlékpark. A fenséges romok között sétálni lusta turisták elefántháton utaznak. Ez hétköznapi dolog arrafelé, de a Budapesten szocializálódott látogatót elsőre sokkolja, amikor a kereszteződésben nem villamos közelít, hanem ormányos. Azután egy kétméteres varánusz kelt át előttem – a trópusi fauna már a Khao Yai Nemzeti Parkba tervezett kirándulás előtt elém sietett, az aszfaltra. Ezek után a nevezetes majomvárost sem lehetett kihagyni.
Aranyosak, de vadállatok
Lopburiba a régi fővárostól másfél óra az utazás a brit gyarmati időkben épült vasúton, ahol az első osztályú vagonokban külön helyet tartanak fenn buddhista vándorszerzeteseknek. Festői tájon, rizsföldek, hegyek és őserdők között kanyarognak a sínek. Sok a látnivaló, de jobban teszi az ember, ha érkezésig elolvassa, mire készüljön. „A majmok aranyosak, de vadállatok”, figyelmeztet a Lonely Planet. Enni ne is próbáljunk a szabadban. Táskánkban ne tartsunk élelmet. Ha a gyanútlan turista „csoportosan elkövetett rablótámadás” áldozata lesz, nem szabad ellenállni, mert a majmok harapnak, karmolnak. Aki mégis sebet kap, menjen orvoshoz a fertőzésveszély miatt.
A vasútállomás peronjára lépve keresni sem kell a város emblematikus lakóját, ott van az mindenütt. Szaladgál a járdán, ugrál a kocsikon, hintázik az elektromos vezetékeken. Háborítatlanul, sőt becsben, mert a majomfejű istenség, Hanumán leszármazottjának tekintik (lásd keretes írásunkat). Évente fesztivált rendeznek a tiszteletére. Szentélyük is van a majmoknak, egy csaknem 800 éves egykori hindu templom romja. A Prang Sam Yod emlékeztet Angkorra, nem véletlenül: ugyanaz a khmer uralkodó emeltette, aki a világhírű kambodzsai építmények legszebbjeit. Három impozáns tornya a hindu „szentháromság”, Brahma, Visnu és Siva alakját jelképezi.
Később, amikor a város az ajutthajai királyságé lett, buddhisták használták. A múlt század végére pedig a makákók vették birtokukba.
A szentély urai
A rom az ő birodalmuk, az embert betolakodóként kezelik. A múzeumi belépőjegy mellé hosszú nádpálcát adnak a pénztárban, távol tartani a majmokat. Sajnálatos módon a makákók sokkal ügyesebben bánnak a bottal: az előttem érkező vendég kezéből tüstént kitépték, és eliszkoltak vele. Egy másiknak, aki elmélyülten fotózott, a hátizsákjára másztak föl. Hiába próbált szabadulni tőlük, az állatok erős karmaikkal kapaszkodva mintha még élvezték is volna a himbálást. A kétségbeesett menekülési kísérlet heves, csapkodó félfordulatait elnézve, egy csapásra értelemmel telt meg a „leráz” ige. Valakinek a gumipapucsát lopták le a lábáról és vitték föl a toronyba; mehetett mezítláb új flipflopot vásárolni.
Egy kanadai lánynak a hosszú hajába csimpaszkodtak bele. Sikoltozott, a barátja pedig szerencsétlenül hadonászott; nehéz elijeszteni a támadót anélkül, hogy a lányt találná el a bottal. Sok látogató a kötelező szelfi után pánikszerűen távozott. Én maradtam: lenyűgözött a makákók változatos, meghökkentően „emberszabású” társas élete. Nem tudtam betelni vele, egy védett zugba húzódva figyeltem őket órákig. Viselkedésük összetettségét, alkalmazkodásukat az emberi környezethez cambridge-i kutatók vizsgálták. A néhány éve még „alapjában békés együttélés” újabban több bosszúságot okoz a Bangkoktól 150 kilométerre északra fekvő városban. A majmok inváziója elkeseredett védekezésre kényszeríti az embert. Sokan belefáradnak a kilátástalan küzdelembe.
A szentély körül több épületből kiköltöztek a lakók. Az állatok bemásznak az erkélyre, a lakásokba, elvisznek minden mozdíthatót. Szétszedik a tetőt, letépik a napernyőket és az antennákat, kirágják az autók gumiabroncsát. Ivóvizet keresve megbontják a vezetékeket, feltörik a légkondicionáló berendezések kültéri egységeit. Leszaggatják a villanydrótot is, ezért rendszeresek az áramszünetek. A helyieknek sehol sincs nyugtuk tőlük: ott randalíroznak a piacon, vasútállomáson, a bankok és a tűzoltóság előtt. Mindenhol vizelet és ürülék marad utánuk. Rohamosan szaporodnak: ottjártamkor, 2013-ban háromezerre becsülték példányszámukat, most a duplájára. Ráadásul rivális hordáik zajos összecsapásokat vívnak.
Éhséglázadás
A helyzet 2020 tavaszán, a járvány kitörésével fordult kritikusra. Lopburi majmait ugyanis általában külföldi turisták etetik az utcai árusoknál vásárolt gyümölccsel, zöldséggel. Ám a karantén miatt elmaradtak a látogatók és a lakomák, az állatok pedig éhségükben agresszívek lettek. Tavasszal terjedt el az interneten egy videó, amit egy helybeli vett föl mobiltelefonjával. Apokaliptikus látvány: dühödt majmok kergetőznek, verekszenek a kihalt utcákon. Lármásan üldözik társukat, amelyik valahonnan mégiscsak szerzett egy banánt. „Olyanok voltak, mint a kóbor kutyák. Megőrültek egyetlen falatért. Még sohasem láttam őket ilyen erőszakosnak”, mesélte a felvételt készítő Sasaluk Rattanachai a Bangkok Postnak. Valamit tenni kellett.
Persze az irtás szóba sem jöhet. Elvetették azt az ötletet is, hogy a makákókat visszatelepítsék az őserdőbe, mert nemzedékek óta urbánus viszonyokhoz szoktak, és félő, hogy elpusztulnának a vadonban. A hatóságok úgy döntöttek, hogy a további szaporulatot próbálják megakadályozni: befogják, majd műtéttel ivartalanítják a majmokat, mint nálunk a kutyát, macskát. Vasárnap már az első csapdákat is elhelyezték az utcákon. Narongporn Doodduem természetvédelmi igazgató szerint hálátlan a feladatuk. „A majmok okosak, ismerik a kelepcéket, nem hagyják elkapni magukat egykönnyen”, mondta. A vadőröknek vigyázniuk kell, mert az állat visszatámadva sérülést okozhat. Előfordul, hogy csak benyugtatózva sikerül elvinni az állatorvoshoz.
