A világ valamennyi országának egyensúlyát megrengető, egymást is erősítő járványügyi és gazdasági válságjelenségek közepette aligha célszerű egy-egy fogalom helytelen alkalmazásán kekeckedni. Mégis érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mi homályosíthatja el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) teljes vezérkarának tisztánlátását, midőn az eddig értelmetlenül, négy esztendőre befagyasztott, 0,9 százalékos alapkamatot 0,75 százalékra vágva ezt a műveletet „finomhangolásnak” nevezte. Magyarán elbagatellizálta.
A finomhangolás akár műszaki, akár gazdasági (monetáris) értelemben egy sikeres folyamat apró korrekcióját jelenti. S bár Matolcsy György jegybankelnök mellét döngetve a Trianon utáni évszázad legsikeresebb évtizedének nevezte a mögöttünk hagyottat, amelynek során – úgymond – sikerült megteremteni a pénzstabilitást, azok, akik a forint árfolyamának – rövidke pihenőkkel tarkított – vesszőfutását kénytelenek voltak elszenvedni, aligha osztják ezt a nézetet. Ki ne emlékezne rá, hogy egy esztendeje egy euró csak 323 forintot ért, most pedig – a Monetáris Tanács „finomhangolásának” köszönhetően – már a 350 forint feletti tartományokat nyaldossa?
Sikerként elkönyvelni egy a külső folyamatokra évekig nem reflektáló monetáris politikát: aligha bölcs dolog. Azt viszont elérték a váratlan kamatvágás révén, hogy a külföldi nyaralásukkal – a pandémia ellenére – még mindig merészen kacérkodó családoknak végképp elmehetett ettől a kedvük, hiszen joggal tarthatnak a forint további gyengülésétől.
A jegybankelnök a tényeknek fittyet hányva, (legalábbis szavakban) a nemzeti öntudatra építve, határtalan optimizmusával azt sugallja, hogy „megnyerhetjük 2020-at”. Eközben maga is kénytelen bevallani, hogy az idei esztendő második negyedévének gazdasági teljesítménye – az előzetes adatok szerint – hét százalékkal elmarad a tavalyitól. Így hát Matolcsy György minden rezdülésével pénzköltésre biztatja a családokat és a vállalkozókat is. Ennek érdekében az MNB azon tüsténkedik, hogy elriassza az embereket az újabb váratlan eseményekre való felkészüléstől, a megtakarítástól.
A 0,75 százalékos alapkamat is ennek ágyaz meg. A szabad szemmel már szinte láthatatlan betéti kamatok tovább morzsolódva eljutottak odáig, hogy úri luxusnak számít a bankokkal őriztetni a pénzünket. Ha mégis így döntünk, akkor csak a kamatokat is felülmúló díjak árán tehetjük. A banki költségeknek nálunk az a fura szokása alakult ki, hogy akkor is folyvást emelkednek, ha a betétek hozamai lejtmenetre kapcsoltak.
A jegybank vágyálma is ebből fakad: be akarja kanalizálni a bankszámlákon vagy a kredencek fiókjában napról napra elértéktelenedő pénzeket a bizonytalan eredményességű beruházások finanszírozásába. Aminek a GDP növekedésére kétségtelenül pozitív hatása lehet, viszont mindez ellentmond a józan észnek, amely most éppen a vésztartalékok gyarapítását sugallná. Az MNB-nek a váratlan és kétséges eredményességű kamatvágás helyett a forint értékállóságának megőrzésére kellene fókuszálnia, ami finomhangolásokkal már aligha megy.