A meglévő védőoltások lényegének és típusainak összefoglalása után Ferenci Tamás biostatisztikus az mta.hu honlapján jelezte, a jelenlegi járványt okozó koronavírus elleni oltóanyag-fejlesztési próbálkozások jelentős része nem ezeken a klasszikus technikákon alapul. A WHO folyamatosan frissített összefoglalója az összes koronavírus elleni oltóanyaggal kapcsolatban 133 kutatást sorol fel, ebből mindössze 3 élő-gyengített és 9 teljes elölt kórokozós. A teljes elöltekből 4 is klinikai fázisban van, tehát már emberen próbálják ki őket, az élő-gyengítettekből egy sem. Összesen 46 kutatás próbálkozik subunit vakcinával, ám ezekből mindössze 1 van klinikai fázisban. Az, hogy nem klasszikus technikákon alapulnak nem azt jelenti, hogy a technológia új, az viszont igaz, hogy széles körben használt, törzskönyvezett, emberi felhasználású vakcina még nem létezik. Ez mindenképp növeli a bizonytalanságot a várható kutatási eredményekkel kapcsolatban.
A legújabb irány: nukleinsav-alapú vakcinák
Az egyik csapásirány a DNS/RNS vakcina. Ez hasonlít a protektív antigén szervezetbe való juttatását „cselesen” oldja meg. Az antigén ebben az esetben tipikusan a koronavírus S-nek nevezett burokfehérjéje, amely a sejtekhez kapcsolja a vírust. A szakemberek azt remélik, hogy az ez ellen kifejlesztett immunitás véd a betegséggel szemben is. Az S egy fehérje, azaz egy olyan molekula, amelyben aminosavak vannak összekapcsolva adott sorrendben. Ezt a jól meghatározott sorrendű aminosavláncot a fehérjét kódoló gén DNS-ét alkotó, úgynevezett bázisok sorrendje biztosítja, úgy szokták mondani: kódolja. Az S fehérjét kódoló DNS-t elegendő bejuttatni a szervezetbe, amivel rá lehet venni a sejteket, hogy ugyanúgy termeljenek fehérjét, ahogy azt „üzemszerűen” teszik a szervezet saját DNS-e alapján. A megoldást apró, kör alakú DNS-darabok, úgynevezett plazmidok sejtbe juttatása jelenti.
Az RNS-vakcina egy ehhez nagyon hasonló koncepció, csak itt a „DNS-ből fehérje” átalakítás egy közbenső lépését, az RNS-t használják; lényegében eggyel előkészítettebb formában adják be a szervezetnek a „fehérjegyártási utasításokat”. Ennek előnye, hogy az RNS-t nem kell a sejtmagba juttatni, ami egy sor biztonsági aggályt megszüntet. A fő kérdés itt is a bejuttatás és annak elérése, hogy meginduljon a fehérjetermelés. Erre legtöbbször úgynevezett lipid-nanorészecskéket használnak.
Egy másik lehetséges támadási irány: virális vektorok
A biológiában „vektornak” nevezik azokat a hordozókat, amelyekkel kívülről lehet genetikai anyagot bevinni egy sejtbe. Ez a megoldás tulajdonképpen folytatja a DNS- és RNS-vakcináknál látott mintázatot, csak egy más típusú vektort használ: egy vírust. Azt a valamit, ami bejut a szervezetbe, sejtekhez kapcsolódik, és ráveszi őket, hogy az ő genetikai információja alapján dolgozzanak a sajátjuk helyett. A trükk, hogy fogunk egy gyenge, betegséget nem okozó, adott esetben a szervezetben még szaporodni is képtelen vírust, és úgy „hekkeljük meg”, hogy beépítjük a genetikai információjába a kifejezendő antigén kódját. A vírus bejut a szervezetbe, megfertőzi, de ártalmatlanul, és közben elkezdi gyártani a bemutatandó antigént. Természetesen itt is milliónyi kérdés merül fel, például hogy a vektor ne tudjon elszabadulni, de az is, hogy nehogy túl gyorsan elpusztítsa a szervezet immunrendszere. Ilyen technológiájú oltás még nincs, egyéb alkalmazásokban azonban már évtizedek óta használnak vírusvektorokat – olvasható az összefoglalóban.
Melyik válik be?
Jelenleg összesen 33 kutatás halad ebben az irányban, ebből 18 nem replikálódó, tehát szervezetben szaporodni nem képes, 15 pedig replikálódó, azaz a szervezetben osztódó vírust használ. Az, hogy egy adott betegség ellen milyen típusú oltás működik, nagyon sok tényezőn múló, rendkívül összetett immunológiai kérdés. Lehetetlen előre megmondani, ki kell próbálni a vakcinajelölteket a gyakorlatban. Ferenci Tamás két példát is említett: rövid ideig az amerikaiak kanyaróoltásként alkalmaztak elölt vírust tartalmazó vakcinát is, ám ezzel hamar felhagytak, mert kiderült, hogy az így oltott alanyok egy furcsa tünetű és a szokottnál súlyosabb lefolyású kanyarót („atipikus kanyaró”) szenvedhetnek el, ha vad kanyaróvírussal találkoznak. Influenza ellen pedig egy ideig csak elölt vírust tartalmazó oltással oltottak, ám az 1990-es években lezajlott kutatások nyomán ma már élő-gyengített kórokozós influenza elleni oltás is elérhető, de ennek hatásossága még az elölt oltóanyagokkal összevetve sem bizonyult egyöntetűen meggyőzőnek. Tipikus nehézség az is, ha a vad kórokozóval történő megfertőződés sem vált ki erős immunitást, pedig az oltóanyagnak bizonyos értelemben „jobb” immunitást adónak kell lennie, mint a vad fertőzésnek.
A mostani koronavírus elleni oltóanyag fejlesztését további konkrét aggodalmak is nehezítik. Az egyik a betegség úgynevezett antitestdependens felerősödése. A jelenség a védőoltásoktól teljesen függetlenül is létezik, legklasszikusabb példája a dengue-láz. A vírusnak, amely ezt a betegséget okozza, öt különböző változata, úgynevezett szerotípusa van. Az egyik okozta betegség átvészelése nem ad védelmet a többi ellen, de az igazán meglepő az, hogy ha az ember átvészel egy adott szerotípus okozta fertőzést, akkor egy másik okozta fertőzés súlyosabb lefolyáshoz vezet. Ezt a paradox reakciót, amikor a korábbi fertőzésre adott válaszból megmaradt antitestek a későbbi fertőzést kimondottan „segítik”, ADE-nak nevezik. A koronavírusok sajnos szintén olyan kórokozók, amelyeknél megfigyeltek ADE-t, sőt a helyzet rosszabb is, mert nemcsak a természetes fertőzésnél tapasztaltak ilyet, hanem a korábbi SARS elleni kísérleti vakcináknál is. De hogy a mostani oltásnál is problémát jelenthet-e ez a jelenség, az még nyitott kérdés – tette hozzá a biostatisztikus.
Külön problémakört jelent a védőoltás hatásossága az idősek körében. Az eddigi adatokból jól látszik, hogy a súlyos lefolyás és a halálozás legnagyobb kockázati tényezője a magas életkor – ám egy sor korábbi vakcinánál azt látszott, hogy pont náluk működnek a legkevésbé. Az immunrendszer az „öregedése” miatt az oltásra is kevésbé tud válaszolni. Ez szintén nyitott kérdés, de erre a kutatások is tekintettel vannak, még olyan kísérlet is zajlik, amelybe eleve kizárólag 60 év felettieket vonnak be. Azonban ha kevésbé működne is az oltás az idősebbek esetében, az sem jelenti azt, hogy értelmetlen. A többiek beoltásával el lehet érni, hogy az idősek is védelmet nyerjenek, mert nincs kitől megkapniuk a kórt, hiszen akivel érintkeznek, azok védettek. Ezt az indirekt védelmet szokás közösségi immunitásnak – régebbi, kevésbé szerencsés kifejezéssel nyájimmunitásnak – nevezni. De mivel vannak olyan csoportok, például idősotthonok, kórházak ápolási osztályai, ahol sok idős él egymáshoz közel, ez a fajta védelem korlátozott az esetükben, így ezzel együtt is fontos volna az idősek számára is hatásos oltás kifejlesztése.
Egyelőre arra sincs válasz, hogy mennyi ideig marad fenn az oltás adta immunitás, hiszen jelenleg még azt sem lehet tudni, az átvészelt betegség milyen hosszú immunitást ad. Egy másik kérdés, vajon vannak-e olyan immunológiai markerek, amelyekből jól lemérhető, hogy az alany mennyire vált védetté a betegség ellen. Ilyenek hiányában vagy meg kell várnunk, amíg a próbákban részt vevő alanyok spontán megfertőződnek, vagy szándékosan meg kell őket fertőzni – mindkettő sok kérdést vet fel. Nem tudni továbbá, hogy az oltás a megfertőződés és a kórokozó terjesztése ellen is véd-e, vagy csak a megbetegedés ellen. Utóbbi esetben nem lesz közösségi immunitási hatása.
Nem kizárt, de csoda lenne
Ha a most még nem törzskönyvezett oltások sikeresek, akkor is legkevesebb 5 év a fejlesztési idő, így aztán érthető, miért elképesztő az, hogy fél év alatt már van, amit emberen próbálnak már ki, nemhogy a tíz különböző vakcinajelölt. Bár olvasni híradásokat, miszerint már idén lesz vakcina, ez – ha elméletileg nincs is kizárva – nagyjából a csoda kategóriájába tartozna. A realitás sokkal inkább 2021, ha nem 2022, ráadásul, ha sikerülne is hatásos és biztonságos oltást találni, annak milliárdos nagyságrendben való gyártása és eljuttatása az emberekhez hatalmas technológiai és logisztikai nehézségekkel jár.
A világ egészségügyi szervezeteinek és vakcinafejlesztőinek korábban nem látott együttműködése zajlik a hatékony védőoltás előállítása érdekében. Laboratóriumok és kutatók százai versengenek régi és új technológiákat alkalmazva. A szakemberek nagyobb része szerint legkorábban 2021 elejére várható kereskedelmi forgalomban elérhető védőoltás, először sürgősségi célokra és a legveszélyeztetettebb populáció számára. Ez is elképesztő gyorsaság lenne ahhoz képest, hogy egy új védőoltás kifejlesztése általában 10 évig tart – mondta Berki Tímea, a Pécsi Tudományegyetem Immunológiai és Biotechnológiai Intézetének igazgatója az mta.hu-nak. Az oltóanyag gyártása során szigorú minőségi és biztonsági előírásokat kell követni és betartani. Elsőként sejtvonalakon és állatokon kell tesztelni a vakcinajelölteket annak kiderítésére, hogy hatékonyak és biztonságosak-e. Ezután következhetnek a humán próbák (klinikai vizsgálatok) fázisai. A Covid-19-világjárvány különös veszélyessége miatt a hatóságok ezeket a lépéseket gyorsított eljárásban engedélyezhetik. Ennek ellenére nem valószínű, hogy a klinikai kipróbálások kezdete után 6 hónapnál korábban piacra kerülne egy oltóanyag.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.
