Csúcsra járatják világszerte a pénzjegynyomdák gépeit. Bár a digitálisra hangolt világban ez korántsem jelenti azt, hogy ennyivel növelték meg a készpénz-állományt, annak csalhatatlan jele, hogy a döntéshozókon a válságtól való félelem söpört végig. Számolatlanul döntik a pénzt a gazdaságba. Ugyanakkor már világosan látni: hiába fordítják a világ GDP-jének 10 százalékát a talpon maradásra, illetve az újrakezdésre, ennek a hatalmas tőkének a jelentékeny része még akkor sem tudna hasznosulni, ha a járvány hirtelen megszűnne.
Az egyre óvatosabban induló új beruházások és a visszafogott fogyasztás aligha fogják visszaigazolni a mostani erőfeszítéseket. S ez ezúttal korántsem a döntéshozók hibája. A váratlanul ránk köszöntött, békeidőben páratlan recesszió feloldására nincs, és nem is lehetett recept. Alighanem igazat kell adnunk az amerikai Joseph E. Stiglitznek, a Columbia Egyetem közgazdasági Nobel-díjas professzorának, hogy érdemes lett volna még egy kicsit várni, amíg nem tisztul valamelyest a kép. Mégsem lehetett mást tenni, hiszen a társadalmi nyomás és a félelem utat nyitott a páratlan mértékű pénzesőnek. A gazdaság ilyen mértékű, hirtelen zuhanására, mely a termelési folyamatok leállítása, visszafogása miatt következett be, még nem volt példa. Tény, hogy a „helikopterpénz” a tömeges csődök kialakulását egy időre minden bizonnyal lefékezte, és lehetőséget nyitott a kötelezettségek rendezésére. Mentőövet nyújtott, de nem biztos, hogy a partot lehet vele érni.
A KSH által pénteken közölt áprilisi, magyar ipari termelési adatok mindenesetre sokkoló hatásúak, csaknem 36 százalékkal elmaradnak az egy évvel korábbitól. Ilyen nagy visszaesést még a 2008-2009-es világgazdasági válság időszakában sem láthattunk. A járvány miatt a gazdaságunk büszkeségének tartott járműgyártás az ötödére esett vissza, éppen annyival, amennyivel a gyógyszergyártás növekedett. A jelek szerint az emberek a jövőbeni kilátások miatti kétségeiket nyugtatókkal és fájdalomcsillapítókkal orvosolták.