Nem szeretném kereszténységből kioktatni a keresztény magyar jobboldal keresztény magyar megmondóembereit – hiszen hogyan is jövök én ahhoz, hogy egy „szerencsétlen, nyomorult, ócska kis proliként” beleszóljak a keresztény magyar emberek dolgába –, de azért azt bizonyára megengedik, hogy felhívjam tisztelt figyelmüket a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjének, Ferenc pápának a dél-szudáni látogatására. És arra, hogy ott milyen elképesztő dolgot művelt a tárgyalópartnereivel. Ó, persze, tudom, hogy mióta Ferenc pápa merészelte védelmébe venni azokat a „rohadék, tetves, mocskos migránsokat” – akik a keresztény magyar haza vesztére törnek –, azóta Ferenc pápa kihúzta a gyufát a keresztény magyar jobboldalon. És azóta nem számít ő már tényezőnek, hanem csak egy „migránsokat simogató, elhülyült vénembernek” tartják egyes magyar keresztény jobboldali megmondóemberek.
De talán mégis eljut hozzájuk a pápa dél-szudáni üzenete.
A kép ugyanis meglehetősen erős.
Mármint az a kép, amelyen Ferenc pápa, ez a migránsokat simogató, elhülyült vénember letérdel, és megcsókolja a „kibaszott négerek mocskos bakancsát”.
Aki nem tudná, hogy miért használom ezeket a szavakat, annak elárulom, hogy a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Bayer Zsolt legutóbbi blogbjegyzésére utalok, amit nehéz volna a szövegkörnyezetéből kiragadva másként értelmezni, mint amiről szól. „Ez lenne a jövő? Kibaszott négerek mocskos bakancsát kell csókolgatni, és önfeledten mosolyogni hozzá? Örülni? Mert másképp kinyírnak vagy összevernek? Akkor inkább irány Szibéria! Istenem… hát mivé lett ez a világ…” – ezt írta a lovagkereszttel kitüntetett ember.
A kérdésére amúgy elég egyszerű a válasz: nem, nem ez a jövő.
Hanem ez a múlt.
Az általa preferált vallás hagyományai szerint sok éve szokás megmosni és megcsókolni a „szerencsétlen, nyomorult, ócska kis prolik” lábát. Ez persze nem kötelező. A „kibaszott négerek mocskos bakancsát” csókolgatni sem kötelező, de ennek most az Egyesült Államokban szimbólumértéke van.
Értjük persze, hogy Bayer Zsolt azért nyilvánul meg mocskos szájjal, mert rajongva szereti a magyar hazát, és amikor úgy érzi, hogy a rajongva szeretett magyar hazáját a „liberális buzik” megsértik, akkor őneki zsigerileg muszáj mocskos szájjal megvédenie az elmúlt ezeregyszáz évet. Azt is értjük, hogy azt hiszi: a trágárkodás nem az ő sajátja, hanem a korszaké, és ő nem tud mit tenni, neki trágárkodnia kell, hogy „átmenjen az üzenet”. Ő és a hozzá hasonlók mindig ezzel szoktak védekezni. Hogy – úgymond – át kell ütni az ingerküszöböt, különben „elsikkad a mondanivaló”.
Csak azt felejtik el, hogy a mocskolódó, uszító, trágár szavak mögött nincsen semmi. Nincsen semmiféle üzenet, semmiféle mondanivaló, amit érdemes volna a közvélemény tudomására hozni.
De nézzék csak a pápát, amint letérdel és megcsókolja a feketék lábát. Abban a pár másodpercben több üzenet van, mint Bayer Zsolt összes eddigi írásában.